Mi a bal szemünkkel nézünk a világra. Így sok mindent észreveszünk, amit csak a jobb szemünkkel nem látnánk. Másként is látjuk a világot, mondjuk úgy, balszemmel. Ezután minden számunkban elmondjuk, miként is látjuk az éppen esedékes eseményeket a saját politikai értékítéletünk alapján, balszemmel.
Ki tud sakkozni és ki nem?
Emlékeznek Ilf és Petrov regényére, a Tizenkét székre? A főhős, Osztap Bender, némi készpénz reményében szimultán sakkversenyre hívja ki a Volga menti városka, Vaszjuki 160 sakkozóját. Közben vakító lehetőségekkel kápráztatja el a hallgatóságát. A sakk-eszme harminchárom emeletes üvegpalotája emelkedik majd a kék ég felé! Márványlépcsők vezetnek a kék Volgához! A folyón óceánjáró hajók járnak majd! Vaszjuki lesz az első bolygóközi sakk-kongresszus színhelye!
S tudják, mi történik? Az emberek beveszik. Bender a vágyaikat adja vissza, azt mondja, amit hallani akarnak. Mondom, beveszik mindaddig a kellemetlen, de törvényszerűen bekövetkező pillanatig, amikor Bendernek 160 táblán meg kell tennie az első lépéseket. Akkor kiderül, hogy bármennyire is vonzó a bolygóközi sakk-kongresszus álma, Bender nem tud sakkozni.
Ha az interplanetáris sakk-kongresszus álmát nem is vázolják fel a mostani ellenzéki főpolgármester-jelöltek, de merészebbnél merészebb ötleteik-
kel Osztap Bender se tudná felvenni
a versenyt.
