Emlékeznek Ilf és Petrov regényére, a Tizenkét székre? A főhős, Osztap Bender, némi készpénz reményében szimultán sakkversenyre hívja ki a Volga menti városka, Vaszjuki 160 sakkozóját. Közben vakító lehetőségekkel kápráztatja el a hallgatóságát. A sakk-eszme harminchárom emeletes üvegpalotája emelkedik majd a kék ég felé!  Márványlépcsők vezetnek a kék Volgához! A folyón óceánjáró hajók járnak majd!  Vaszjuki lesz az első bolygóközi sakk-kongresszus színhelye!

S tudják, mi történik? Az emberek beveszik. Bender a vágyaikat adja vissza, azt mondja, amit hallani akarnak. Mondom, beveszik mindaddig a kellemetlen, de törvényszerűen bekövetkező pillanatig, amikor Bendernek 160 táblán meg kell tennie az első lépéseket.  Akkor kiderül, hogy bármennyire is vonzó a bolygóközi sakk-kongresszus álma, Bender nem tud sakkozni.

Ha az interplanetáris sakk-kongresszus álmát nem is vázolják fel a mostani ellenzéki főpolgármester-jelöltek, de merészebbnél merészebb ötleteik-
kel Osztap Bender se tudná felvenni
a versenyt.