Teng Hsziao-ping és Csao Ce-jang

Teljesen új hozzáállásra van szükség

Teng Hsziao-ping (1904-1997) a kínai sajátosságú szocializmus elméletének és gyakorlatának egyik megalkotója, a Mao-utáni Kína fejlődésének meghatározó személyisége volt. Kádár János 1987. október 13-án találkozott vele Pekingben. A Kádár-Teng-találkozón elhangzott gondolatokat nem közölték magyar nyelven. Magyarul először 2004-ben A Szabadság gondozásában jelent meg.

A Kínai Népköztársaság kikiáltásának 70. évfordulójára készülve az alábbiakban ismét közöljük Teng Hsziao-ping Válogatott Művei alapján Teng 1987. október 13-án elmondott gondolatait.

Teng Hsziao-ping és Csao Ce-jang
Teng Hsziao-ping és Csao Ce-jang

A „kulturális forradalom” nyomán tíz egész esztendőt veszítettünk el. A Kína szocialista fejlődésében elkövetett hibák többsége végül is a „balosság” következményei és ez a „balosság” 1957-ben kezdődött.

Történelmi távlatból nézve, elmondhatjuk, hogy demokratikus forradalmunk sikeres fejlődése csak a Zunyi találkozóval fémjelzett változás után kezdődött. Ez a találkozó vetett véget a Wang Ming féle „balos” kalandorságnak a párt központi vezetésében, és erősítette meg Mao Ce-tung vezetését.

A párt folyamatos harcot folytatva a „balos” és jobboldali hibák ellen, nemzeti méretekben győzelmet aratott, megalapította a Kínai Népköztársaságot és hozzálátott a szocialista építéshez. A Népköztársaság életének első nyolc évében, 1949 és 1957 első fele között, a fejlődés kiegyensúlyozott volt, és politikánk helyes volt. 1957 második felében harcot hirdettünk a jobboldali elhajlók ellen. Ez abban az időben szükséges lépés volt. Azonban túl messze mentünk, túl sok ember lett a harc célpontja, ez viszont hiba volt. Ezt követte a Nagy Ugrás és a népi kommunák mozgalma 1958-tól, ami teljes mértékben összeegyeztethetetlen volt az objektív körülményekkel, eltértünk az iránytól és túl gyorsan akartunk fejlődni. Gyakorlatilag 1957 második felétől, a párt VIII. Kongresszusától kezdődött ez, és ez a „baloldali” elhajlás eltartott egészen 1976-ig, közel 20 évig. A „baloldali” elhajlás csúcspontja a „kulturális forradalom” volt.

Mi azonban ezekből a tapasztalatokból is tanultunk. Miután szétzúztuk a négyek bandáját és befejeztük a „kulturális forradalmat”, kritikai módon áttekintettük történelmünket, elhatároztuk, hogy a gondolkodásunkat megszabadítjuk a korlátoktól, és helyre állítjuk Mao Ce-tung elvtárs ideológiai vonalát, amely szerint az igazságot a tények alapján kell megfogalmazni. Mao Ce-tung elvtárs eszméi helyesek voltak az új demokratikus forradalom, a szocialista forradalom és a szocialista építés egész időszaka alatt, és nem szabad megtagadnunk őket. E hosszú időszakban Mao Cetung elvtárs sikeresen egyesítette a marxizmus-leninizmus általános elveit a kínai realitásokkal, alkotó módon kidolgozta a „falu bekeríti a városokat” stratégiát, kitartott amellett, hogy az Októberi Forradalom útját kell járni, más-más módszereket alkalmazva. Éppen azért tudtuk befejezni az új demokratikus forradalmat, és zavarmentesen áttérni a szocialista szakaszra, mert messzemenőleg szem előtt tartottuk a kínai realitásokat, és mindenben ebből indultunk ki.

Ez történelmünk olyan része, amikor helyesen cselekedtünk. A „balos” hibák 20 esztendeje, amint említettem, történelmünk másik részét jelentik. Tanulmányoztuk a forradalomban és az építőmunkában szerzett tapasztalataink pozitív és negatív oldalait is, s a párt XI. Kongresszusán választott Központi Bizottság 1978 évi 3. ülését követően számos új elvet és politikát fogalmaztunk meg. Az említett elvek és politikák célja az, hogy helyreállítsuk és érvényesítsük Mao Ce-tung elvtárs tényekre alapuló ideológiai vonalát, és ezt követve keressük a szocializmus építésének útjait Kínában. Ez teljesen új hozzáállás.

A négyek bandája idején, a kommunizmus – az ő értelmezésük szerint – azt jelentette, hogy jobb szegénynek lenni a kommunizmusban, mint gazdagnak a kapitalizmusban. Ez abszurdum! A marxizmus is kommunizmust jelent, és a marxizmus egyik alapelve éppen az, hogy a szocialista szakaszban mindenki képességei szerint dolgozik, és munkája alapján részesül a javakból, a kommunista szakaszban pedig mindenki képességei szerint dolgozik, és szükségleteinek megfelelően kap a javakból. E második elv érvényesítése hatalmas anyagi hátteret igényel. Egyébként hogyan tudna egy szegény társadalom minden tagjának szükségleteik szerint juttatni? Hogyan lehetne egy kommunista társadalom szegény?

A tapasztalataink elemzése alapján azt javasoltuk, hogy a szocializmus egész időszakában a központi feladatunk a termelő erők fejlesztése legyen. Ez igazi marxizmus. Kína számára a legfontosabb a szegénység leküzdése. Meg kell találnunk a minél gyorsabb fejlődés útját. A szegénység nem egyenlő a szocializmussal, és a túl lassú fejlődés sem azonos a szocializmussal. Ha ez igaz lenne, vajon a szocializmus miként lehetne felsőbbrendű társadalom? A szocializmusban, amennyiben fejlődnek a termelő erők, a fejlődés gyümölcsei az embereké. Más szavakkal, Kínában nem fog burzsoázia létrejönni a fejlődés menetében, hiszen az elosztás elve változatlan: mindenkinek munkája szerint. Az elosztás természetesen nem valamilyen szabvány egyenruha, de a mi célunk a közös boldogulás. Nagyon sokáig keményen kell dolgoznunk ahhoz, hogy bizonyítsuk a szocializmus felsőbbrendűségét, és mindenki megértse: helyesen döntöttünk, amikor a szocializmus útját választottuk.

A szocializmus ilyen felfogása alapján alakítottuk ki mostani utunkat. Ez minden szereplőre egyaránt vonatkozik, a politikai, gazdasági, kulturális és más tényezőkre. A fejlődés és a reform mellett döntöttünk, azzal a céllal, hogy meglehetősen gyors fejlődést érjünk el. Ami a reformot illeti, 1974-ben és 1975-ben már átéltünk egy kísérletet. Amikor  Csou En-laj miniszterelnök 1973-ban súlyos beteg lett, embereket küldött értem Jiangxi Tartományba, hogy hozzanak vissza az „istállóból”. Ezután vettem át munkájának egy részét az Államtanácsban. 1975-ben bekapcsolódtam a Központi Bizottság mindennapi munkájába is. Azokban az időkben a reformot konszolidációnak neveztük, és azt hangsúlyoztuk, hogy fejleszteni kell a gazdaságot, és mindenekelőtt rendet kell tenni a termelésben. Ahol erre sor került, a siker garantált volt.

Teng Hsziao-ping
Teng Hsziao-ping

Jóval előtte a négyek bandája távolított el engem. Háromszor csaptak el, és háromszor rehabilitáltak. 1976-ban, az Április 5-i Mozgalom idején, amikor az emberek az elhunyt Csou miniszterelnökre emlékeztek, sokan irántam is kifejezték rokonszenvüket. Ez azt jelzi, hogy a reform 1974-75-ben széles támogatást élvezett, és a nép akaratát fejezte ki. A négyek bandájának veresége után, a XI. Kongresszuson választott Központi Bizottság 3. ülése megerősítette a tényekre alapuló politizálás ideológiai vonalát és a párt és az ország központi feladatává a termelő erők fejlesztését tette.

Ezúttal a faluval kezdtük. Ha a parasztság, amely a kínai lakosság 80 százalékát alkotja, nem rendelkezik még elegendő ennivalóval és ruhával sem, akkor hogyan akarjuk bizonyítani a szocializmus felsőbbrendűségét? A reform beindításával a parasztság számára érdekeltséget teremtettünk. Ezt követően hozzáfogtunk a városi gazdaság szerkezetének átalakításához, felhasználva mindazt, amit a falusi reformból megtanultunk. A külföld felé nyitás ugyancsak a reform része; és önmagában a nyitást is reformnak lehet nevezni. Kilenc év kemény munkájával elértük azt, hogy a falusi lakosság 90 százaléka eleget eszik, és megfelelően öltözködik. Tíz évre szóló feladatunk pedig úgy szólt, hogy megkétszerezzük az egy főre jutó GNP-t, nos, két évvel korábban teljesítettük.

 A sikereink lelkesítettek bennünket és megerősítették hitünket. A párt XIII. Kongresszusa ennek megfelelően arról határoz majd, hogy gyorsítsuk fel a reformot. A napirenden már nem csupán a gazdasági szerkezetátalakítás fog szerepelni, hanem a politikai is.

Az első feladatunk az volt, hogy megoldjuk az élelmezés és ruházkodás problémáját, ezt elvégeztük. A második feladat az, hogy az évszázad végére viszonylag kényelmes életet teremtsünk népünknek. A harmadik feladat az, hogy a következő évszázad első 50 esztendejében elérjük a közepesen fejlett országok színvonalát. Éppen ezért a reform útján gyorsítani kell a termelő erők fejlődését, tartanunk kell magunkat a szocialista úthoz, demonstrálnunk kell a szocializmus felsőbbrendűségét. Két-három, esetleg négy nemzedéknyi idő is kell ahhoz, hogy elérjük e célt. De ezt követően teljes bizonyossággal és tények alapján mondhatjuk: a szocializmus magasabb rendű a kapitalizmusnál.

Ez néhány a gondolataink közül, és most ki kell bontanunk őket, realistán, mélyre menve, elméleti szempontból is átgondolva. Az utunk viharos lesz, és nehéz lesz elkerülni a hibákat, de mindent megteszünk annak érdekében, hogy tanuljunk a tapasztalatokból, és ne kövessünk el nagyobb hibákat. És ami még fontosabb: nem engedhetjük meg, hogy a kisebb sikertelenségek elvegyék kedvünket a határozott előrehaladástól.

Teljes mértékben egyetértek a pártjaink és országaink közötti kapcsolatok fejlesztésére tett javaslatokkal. Szorítsuk a régi problémákat gátak közé, és foglalkozzunk a jövővel. Két lényegi kérdésről van szó. Először: mindkét ország a szocializmus útját követi és a marxizmust tekinti alapelvnek. Másodszor: mindkét ország a saját jellemzőivel és körülményeivel összhangban halad ezen az úton. Mi nem másolhatjuk sem a nyugati országok, sem más szocialista országok példáját, és még kevésbé adhatjuk fel saját rendszerünk előnyeit. Kínában mi ilyen előnynek tekintjük a kommunista párt vezető szerepét. Meg kell őriznünk a kommunista párt vezető szerepét. Természetesen, a pártnak is át kell esnie átvilágításon, és korlátozásokra is szükség van. Most foglalkozunk azzal, hogy a párt funkcióit elkülönítsük a kormány feladataitól. De akármilyen is legyen a végső megoldás, a párt fog ezen túl is vezetni, és a funkciók szétválasztásának feladata a párt vezető szerepének erősítése. A kommunista párt sem lehet mentes hibáktól, de mindaddig, amíg a politikánkat a tényekre alapozzuk, amíg folytatjuk a reformot, amíg saját utunkat követjük, amíg nem követünk el tragikus hibákat, a fejlődésünk biztosítva lesz.

A demokratikus centralizmus is a mi előnyös oldalunk. A rendszer lényege az, hogy erősítse a nép egységét, és így jobb legyen, mint a nyugati típusú demokráciák. Ha döntünk valamiről, azt végre kell hajtani. Vagy vegyünk egy másik példát! A nemzeti kisebbségek problémájának megoldására Kína nem vezette be az önálló köztársaságok föderációs rendszerét, hanem az autonóm térségeket alkalmazza. Úgy gondoljuk, hogy ez a rendszer elégé jól működik, és összhangban van kínai viszonyokkal. Röviden szólva: sok olyan előnyös dologgal rendelkeztünk, ami magasabb rendűvé teszi a szocialista rendszert, és amelyeket nem szabad feladni. Ennek megfelelően ragaszkodni fogunk a négy elvünkhöz is.

Szólj hozzá!