Görögország, athéni élmények, elvtársak, akik barátokká is lettek.

Az elmúlt héten a Görög Kommunista Pár ifjúsági szervezete rendezett fesztivált Athénban. A rendezvényen munkáspárti küldöttség is részt vett.

Nagy izgalommal vezettem kis delegációnkat, hiszen a 18 éves elvtársunk, Kovács Bálint is rám volt bízva. Már amikor az athéni repülőtéren a fiatal görög elvtársak mosolyogva vártak minket megnyugodtam, bár tudtam, egy órás autóút vár még ránk, hiszen a szállásunk 1161 méter magasan volt a Parnitha hegységben. A vendégházhoz vezető út is felejthetetlen élmény volt, ahogy autónk haladt egyre feljebb és feljebb gyönyörű éjszakai panorámában volt részünk, megmutatta magát a görög főváros fényeivel együtt.  Vendéglátóink jóval éjfél után is meleg vacsorával, kedves érdeklődő szavakkal vártak minket.

Első teljes napunk reggelén tisztában voltam vele, hogy az egykori hegyi partizán ösvényeken történő túra vár ránk, így kivételesen nem a vörös ingemet öltöttem magamra, hanem egy piros pólót, amelyen Kádár János arca mosolygott vissza a külföldi elvtársakra. Tudtam jól, a pólóm jó beszélgetéseket fog elindítani az akkor még számomra ismeretlen, bár az első találkozástól barátságos elvtársaimmal. A túra igazi csapatépítő tréning volt, nehéz terepen több mint 3 és fél órán át gyönyörűbbnél gyönyörűbb helyeken, a túravezetőnk (görög elvtársnő fordításával) folyamatosan mesélte épp hol, melyik egykori partizán görög kommunista ösvényen járunk. Bevallom nagyon elfáradtam, de csakis fizikailag, a lelkesedésem, gyermeki kíváncsiságom hajtott tovább és azt mondogattam magamban, hogy egykoron a nácik (utána angolok és amerikaiak) ellen küzdő görög kommunisták ugyanezen az útvonalon súlyos fegyvereket, lőszert, egyéb terhet vittek a vállukon így egy szavam sem lehet. A túra alkalmával több ugyancsak vendégeskedő elvtárssal, elvtársnővel elegyedtem hosszabbnál hosszabb beszélgetésbe és elkészítettük első mosolygós fényképeinket is.  Délutáni pihenésünk után először mentünk ki busszal a kommunista fesztivál területére, izgatottan kerestük magyar standunkat, melyen a Munkáspárt logójával fémjelzett nagyméretű plakáton az épp 100 éves Tanácsköztársaság régi fényképét láthattuk a mögöttünk kifeszített plakáton/felületen. Miután kezet fogtam a szomszédos standok tulajdonosaival, az ír és finn elvtársakkal kipakoltuk portékáinkat: a szocializmus idejéből ránk maradt kitüntetéseket, emblémákat, kitűzőket.


Második teljes napunk reggelén, miután az elvtársakkal (ekkorra már sokakkal baráti kapcsolatba kerültünk) elcsodálkoztunk milyen kávét isznak a görögök, indultunk is a Görög Kommunista Párt, a KKE központjába, ahol nem más, mint a görög pártvezető Dimitris Koutsoumpas fogadott minket köszöntésében. Csak leírom, amikor a felszólalás nem angolul, hanem például a mexikói fiatal elvtárs végett spanyolul folyt, kíváncsian vettem föl a fejhallgatót, mögöttünk szinkrontolmácsok hada figyelte szavainkat, nekem, mint egyszerű magyar vidéki embernek ez is nagyon érdekes élmény volt. A pártközpontban történő ebéd után az udvaron Beloiannisz magyar nyelvű domborművénél természetesen lefényképezkedtem, aztán a hatalmas Lenin mellszobornál egy közös nagy kép is készült mindőnkről és irány újra a fesztivál, ahol mindig egyre több görög kommunista, szimpatizáns vett részt. Sokakkal beszélgettem asztalunknál, ha (főleg az idősebb görögök) nem tudtak angolul máris ott termett egy görög fiatal elvtársnő és fordított. Így találkoztam kifogástalan magyarsággal beszélő görögökkel is (akik családjai a polgárháború végett hazánkba menekültek és itt tanulták meg a nyelvet).

Utolsó teljes napunkon Athén belvárosa várt reánk, az Akropolisz irányába vettük az irányt, a már barátokká lett elvtársakkal és a görög házigazdák vezetésével felejthetetlen napunk volt, az óvárosban található étterem négy fogásos ebédje után engem is beleértve már sokan az elvtársaim közül azon tanakodtunk, bár maradhatnánk még pár napot.

A fesztivál utolsó estéjére már jelzőm sincs: egy görög elvtársam úgy értesült, 40 ezer ember volt épp ott. Mediterrán hangulat, zene, tánc na és a legfontosabb: vörös zászló és ökölbe szorított kéz mindenütt! A hangulat természetesen a görög pártfőtitkár beszédjekor hágott a legmagasabbra, soha nem felejtem el, nem értettük görögök ezrei milyen szólamokat énekelnek, de éreztük mindannyian a külföldi elvtársak közül, megtiszteltetés, hogy ennek részesei lehetünk. A görög házigazda elvtársak jóvoltából pár perccel a pártvezér beszéde előtt megkaptuk a beszéd szövegét angolul, megőrzöm, többször átolvasom a jövőben is. Az esemény végeztével a görög kommunisták ezrei elkezdték énekelni az Internacionálét, mosolyogva ökölbe szorított és felemelt kézzel körbenéztem és elkezdtem magyarul énekelni, felemelő érzés volt látni, hogy egy eszme határokon átívelve összeköt minket hiszen minden más külföldről érkezett elvtárs is elkezdett énekelni ki-ki a saját nyelvén.

1,5-2 óra alvás után egy görög elvtársunk négyünket kivitt az athéni repülőtérre. Biztos voltam benne, hogy a repülőúton mérhetetlen fáradtságom miatt aludni fogok viszont nem így lett, az élményeimen járt az eszem, mindig hálás leszek Pártomnak azért, hogy részt vehettem ezen az athéni eseményen. Úgy hiszem a görög házigazdák célja beteljesedett idén is: fiatal elvtársak szerte a nagyvilágból barátkoztak össze, cseréltek tapasztalatot a jövőben sokukkal már barátként levelezek.

Kalmár Dávid

Szólj hozzá!