Menü Bezárás

2019 november 23

Mi a bal szemünkkel nézünk a világra. Így sok mindent észreveszünk, amit csak a jobb szemünkkel nem látnánk. Másként is látjuk a világot, mondjuk úgy, balszemmel. Ezután minden számunkban elmondjuk, miként is látjuk az éppen esedékes eseményeket a saját politikai értékítéletünk alapján, balszemmel.

Kelet vagy Nyugat?

Nehéz közép-európainak lenni. Annak idején a német tolmácsvizsgán a honfoglalásról kellett beszélni. Pőcze tanár úr, – aki nem volt liberális, csak szeretett gondolkodni, és minden ellenkező híresztelés ellenére, gondolkodni a szocializmusban is lehetett –, visszakérdezett: Ön szerint jó volt, hogy Árpád megállt itt, a Duna-Tisza között?

Az igazság persze az, hogy elődeink megpróbáltak tovább menni, és nyugat-európaivá válni, de 955-ben az augsburgi csatában kikaptunk. A németektől! Azóta közép-európaiak vagyunk, és azóta kell időről-időre döntenünk: Kelet vagy Nyugat?

Szent István a Nyugathoz kapcsolt bennünket, a koronáját a pápától kapta. A nyugati orientáció választásában bizonyára szerepe volt annak az apróságnak, hogy István uralmát német csapatok, vagy ahogyan akkor mondták, német lovagok biztosították.

A Kelet vagy Nyugat dilemma eldöntésében később is szerepet játszik a külföld, és itt hosszú sor következik. Török, osztrák, német, orosz, amerikai, ki-ki választhat ízlése szerint. A Momentum most éppen Amerika segítségével akarja a magyar életet eldönteni, ami történelmileg érthető, de ettől nem kevésbé undorító és a hányingerünk sem lesz kisebb.

Keletinek sohasem szerettünk lenni. A Keletre egy sor előítélet és téves nézet rakódott: fejletlenség, szegénység, kulturálatlanság. Nagyjából ezt hirdeti a nyugati média mind a mai napig, teljesen figyelmen kívül hagyva, hogy mondjuk Kínában már Krisztus előtt ezer évvel iránytűvel tájékozódtak, amikor mi még az orrunk után mentünk. Ez azóta is gyakorta előfordul.

A kínai 5G megjelenése ezért volt iszonyú nagy pofon. Hogy jönnek a sárgák ahhoz, hogy jobbak legyenek, mint a fehérek? Ráadásul ezek még kommunisták is, ami ugye 1917 óta a nyugati felfogás szerint a keleti lét törvényszerű ismérve.

Szóval, Kelet vagy Nyugat? Nehéz a kérdés, de a magyar történelem igazán nagy személyiségei adtak erre értelmes válaszokat. Bethlen Gábor erdélyi fejedelem a török szultánnak kötelezte el magát, de igyekezett fenntartani a kapcsolat az osztrák császárral. Kádár János a szocialista világ szövetségese volt, de képes volt hidakat építeni a Nyugat felé.

Ez egy bonyolult játék, és a partnerek mindig igyekeznek lenyelni bennünket. Mostanság éppen az EU liberális vezetése gondolja úgy, hogy ez az egész közép-európaiság csak különcködés, elhajlás, sőt orbánista összeesküvés az elmaradott Kelettel.

A mai magyar külpolitika talált megoldást. Olyat, ami a magyar kapitalizmus mai állapotának megfelel. Szövetségben az EU-val, a NATO-val, közben újabb és újabb kiegészítő megoldásokat keresve.

A hangsúly a kiegészítő szón van. Bármit is mond a nyugati és a hazai liberális világ, a mai magyar kormány nem alternatívákat keres a nyugati integrációkkal szemben. A Visegrádi Együttműködés azt a reményt kelti, hogy a négy ország megmaradhat közép-európai független államnak, és nem kell névtelenként beolvadni a nyugati tengerbe. A magyar-orosz kapcsolat nem csak kétoldalú kérdés, ez a híd az Eurázsiai Gazdasági Unió felé, ami ma még csak tartaléklehetőség, de holnap ennél sokkal fontosabb is lehet.

Egészen más ügy Kína. Aki csak az orráig lát, annak Kína óriási üzleti lehetőség. Aki tovább tekint és főleg, ha gondolkodik, az megérti, hogy a Kínával való kapcsolat egy másik civilizáció tapasztalatainak alkalmazását, a saját szellemi és anyagi fejlődésünk eddig kihasználatlan útját jelenti. A lehetőség egyszerre óriási, és nem véletlen, hogy sok ország akarja megragadni. De egyben rémisztő is, hiszen az út járatlan.

A Kelet vagy Nyugat dilemmája mögött folyamatosan a mi félelmünk van. Nem akarunk lemaradni, görcsösen ragaszkodunk egy-egy ideához, és kevés kivétellel mindig le is maradunk.

A mai hivatalos felfogás szerint 1945 után a Kelethez tartoztunk, ezért lemaradtunk. Ez persze nem igaz. Magyarország már Árpád idején is elmaradt a Nyugattól, és ha ebből sikerült valamit ledolgozni, az éppen a szocializmus évtizedeire esett. Nem véletlen, hogy a rendszerváltáskor a Nyugat ott mért csapást ránk, ahol a lemaradást kezdtük behozni. Ugye, emlékszünk a magyar buszgyártásra, a gyógyszeriparra, vagy mondjuk, a sikeres oktatási rendszerre?

A Nyugathoz való mai csatlakozás kétségkívül ígér lehetőséget. A gyarmatosítók annak idején megtanították a gyarmatok munkásait a gépek kezelésére, ami számukra óriási civilizációs ugrás volt. De ettől még nem tanultak meg gépeket tervezni.

Az itt lévő külföldi gyárak jelentőségét egy percre sem szabad lebecsülni. Rengeteget fogunk ellesni a Nyugattól. De a Nyugat mindig abban lesz érdekelt, hogy a kapitányi hídon ő álljon, a legfejlettebb technológia az ő kezében legyen.

A Nyugat önző, mert az érdeke a lehető legnagyobb profit. Amíg a pénz, a profit az úr, mi mindig szaladni fogunk valaki után. Mindig szembekerülünk a Kelet vagy Nyugat dilemmájával, és mindig meglesz az esélyünk, hogy rossz válaszokat adunk, és még közép-európaiságunk is elvész.

Mi a megoldás? Ma Magyarország küszködik az önálló létéért. Van esélyünk, de korlátozott, hiszen a bennünket körbevevő világban a pénz az úr. Mi olyan világot képzelünk, ahol az autót nem azért gyártják, hogy hasznot hozzon, hanem hogy utazzunk vele. Olyan világot, amelyben az ember érdekei alapján születnek a döntések. Olyan világot, amelyben a pénz nem választja szét Keletet és Nyugatot, az ember érdekei pedig összekötik.

Vélemény, hozzászólás?