2019 december 14

Mi a bal szemünkkel nézünk a világra. Így sok mindent észreveszünk, amit csak a jobb szemünkkel nem látnánk. Másként is látjuk a világot, mondjuk úgy, balszemmel. Ezután minden számunkban elmondjuk, miként is látjuk az éppen esedékes eseményeket a saját politikai értékítéletünk alapján, balszemmel.

Bármikor jöhet a mi időnk

Régen nem látott támadás indult a szocializmus ellen. Az Európai Parlament szerint a szocializmus és a fasizmus egy és ugyanaz, és felszólítja tagállamait, hogy tépjék ki a szocializmus gyökereit. Az az aprócska tény nem érdekli őket, hogy a fasizmust a Szovjetunió kényszerítette térdre, miközben a nyugati hatalmakat legfeljebb a holokauszt ténye fogta vissza a fasisztákkal való együttműködéstől.

Az USA a Kínai Kommunista Párt ellen indított ideológiai háborút, hangsúlyozva, hogy egy kommunisták nélküli Kína milyen jó barátja lenne Amerikának.

Idehaza a konzervatívok azt hangoztatják, hogy a szocializmus a megalkuvás, a kényszerű kompromisszumok, a kishitűség, a szegénység kora volt.  És mivel úgy gondolják, hogy ez a lehető legrosszabb, amit el lehet mondani az ellenfelekről, így a mai liberálisokat kiáltják ki kommunistának.

A liberálisok két legyet akarnak ütni egy csapásra. Lejáratni a Fideszt, mondván, hogy a szocializmus módszereit alkalmazzák, és belénk rúgni, unos-untalan arról beszélve, hogy a Munkáspárt a Fidesz szekerét tolja.

Mindez nem azért van, mert a Munkáspárt e héten ünnepli harmincadik születésnapját. De jelzi azt, hogy jó úton járunk, és bár sokféle nehézséggel kell még megküzdenünk, de van helyünk és tennivalónk a következő harminc évben is.

Harminc éve a rendszerváltás ellen küzdöttünk. Bíztunk abban, hogy fékezni lehet, netán vissza lehet fordítani.  Nem lehetett! A munkásság a túlélésért küzdött. A szövetkezeti parasztság szétesett. Az értelmiség ingadozott, de gyorsan megtalálta helyét a rendszerváltó pártok pénztárai mellett. A szovjet kommunisták elügyetlenkedték a Gorbacsov elleni puccsot. A hatalom Jelciné lett, ő pedig véget vetett a szocializmusnak is, a Szovjetuniónak is. Kína ilyen helyzetben jobbnak látta, ha csak a saját szocializmusával törődik.

Ami ezután következett, már arról szólt, hogy miként tudunk akadályokat gördíteni a kapitalizmus elé. A kapitalizmus alaptörvénye, hogy mindenről döntsön a pénz. Mi azt mondtuk: fékezzük ezt a folyamatot! Korlátozzuk a pénz uralmát! Az állam játsszon nagyobb szerepet a gazdaságban! Az egészségügy, az oktatás, a közlekedés maradjon állami tulajdonban! Az állam indítson lakásépítési programokat! Ily módon segítse, hogy mindenki dolgozhasson! Legyenek társadalmi minimáljogok, köztük a lakhatáshoz való jog, az emberi megélhetést biztosító minimálbér, sőt minimálnyugdíj!

Mindig azt mondtuk, hogy mindezt meg lehet valósítani a kapitalizmusban is. És valóban ez is történt. A tőkés erők egy része a Fidesz vezetésével felismerte, hogy a kapitalizmus válságát nem lehet az állam nélkül kezelni. A kormány ezért állami kézben tartja az egészségügyet, az oktatást, a közlekedést, újra osztja a magántőke extraprofitjának egy részét. Az állam csillapítsa a társadalmi feszültségeket!  Az ország erőforrásait központosítsa az ország fejlesztésére, a kapitalizmus megszilárdítására.  Magyarország önálló egységként legyen része a világkapitalizmusnak! Ez a Fidesz programja.

Az állam számolja fel mindent, ami akadályozza a tőke szabad mozgását! A pénzt oda kell tenni, ahol haszon van! Magyarországot a pénz globális uralmi rendszerébe kell csatolni. Ez a liberálisok programja.

Mi nem váltunk szociáldemokratává. Mi nem menedzselni akartuk a kapitalizmust, hanem megváltoztatni. Az állam védje meg az embereket a magántőke kapzsiságával szemben! Magyarország maradjon független! De ne álljunk meg az államkapitalizmusnál! A képviselők és miniszterek legyenek ellenőrizhetők és visszahívhatók. Legyen független népi-dolgozói ellenőrzés!  A népet érdemben vonjuk be az ország irányításába! Ez a Munkáspárt programja. Ez az, amit egyetlen tőkés párt sem fogad el.

Mi változik most? Kristálytisztán látszik, hogy az államkapitalizmus enyhíti a kapitalizmus gondjait, de nem oldja meg azokat. Csökkenti a társadalmi feszültséget, de nem szünteti meg a szegény és gazdag közötti különbséget, sőt növeli azt. Az önálló nemzeti út programja erősíti a magyar tőkét, de a magyar gazdaság továbbra is a német és más külföldi tőkétől függ.

A liberális modell lendületet adna a tőkének, de drasztikussá tenné a társadalmi különbségeket. A politika elitet cserélné le, és nem a népet engedné a hatalomba. Az országot belemosnák egy nemzetek feletti konglomerátumba.

A nép egyikkel sem járna jól. Így vagy úgy, de elszenvedője és nem alakítója lenne a társadalomnak, voltaképpen saját sorsát sem maga döntené el.

A nagyhatalmak élet-halál harcot folytatnak a piacok, az erőforrások megszerzéséért, az emberek tudata feletti uralomért.

Ma még nem érezni a forradalmak szelét. De egyre inkább látszik, hogy a tőkés elit nem tudja a régi módon uralma alatt tartani a világot.

Az emberek, a népek félnek a klímaváltozástól, tartanak a háborútól. Tiltakoznak az ellen, hogy a tőke életük szinte minden területét ellenőrzése alá vonja.

A mi dolgunk, hogy újra és újra elmondjuk: más modellre van szükség, az embereket szolgáló társadalomra. Nekünk kell megértetni, hogy magától nem lesz változás. Tenni kell érte! A régi rend bármikor csődöt mondhat. A kapitalizmus nem örök. Készen kell lennünk arra, hogy bármikor jöhet a mi időnk.

Szólj hozzá!