Merre megyünk? Avagy gondolatok egy sajtótájékoztató kapcsán

Orbán Viktor miniszterelnök január 9-ei nemzetközi sajtótájékoztatójára a magyar politikai élet a szokásos módon reagált. A konzervatív oldal szerint minden jó volt, a liberálisok szerint minden rossz.

Megismételték a szokásos érveket is. A konzervatívok szerint csak Orbán politikája képes stabilitást, fejlődést biztosítani és egyben megerősíteni a magyar nemzetet. A liberálisok vérmérsékletüktől és intelligenciaszintjüktől függően diktátornak, maffiafőnöknek, fasisztoidnak, de mindenképpen a fejlődés leküzdendő akadályának nevezték a kormányfőt.

A sajtótájékoztató valójában csak egy esemény abban a küzdelemben, amelyet a konzervatív és liberális tőkéscsoportok vívnak egymás ellen. Nem lenne helyes, ha a Munkáspárt akár az egyik, akár a másik csoport véleményéhez igazodna. Az meg végképpen helytelen lenne, ha érzelmek alapján mondanánk véleményt. Nekünk mélyebbre kell néznünk!

Ha nem tudnád, kapitalizmus van!

Kezdjük azzal, hogy Magyarországon kapitalizmus van! Ez magától értetődőnek tűnik, mégis a különböző politikai erők megkísérlik elhomályosítani.

A liberális oldal a Fidesz politikáját, az állam megnövelt szerepét, a szociális kedvezményeket úgy próbálja beállítani, mintha a Fidesz a szocializmust hozná vissza. A liberálisok, legalábbis az értelmesebb részük, persze pontosan tudja, hogy szó sincs erről. A liberális oldal magát akarja beállítani úgy, mint a „demokrácia”, a „piacgazdaság”, „Európa” egyetlen és hiteles megtestesítője.

A valóságban a Fidesz nem csinál szocializmust se ma, se holnap. A konzervatívok ugyanúgy kapitalizmust, a pénz uralmát akarják, mint a liberálisok. Szocializmus ott van, ahol a parlamentben a dolgozók, a nép képviselői ülnek és a kormány a dolgozók, a nép érdekében hozza döntéseit. Ma Magyarországon ez nem így van. 1990, a rendszerváltás óta nincs így.

A Fidesz és általában a konzervatív oldal is a szocializmust tekinti minden rossz megtestesítőjének, így az ellenfelét, a liberális oldalt azzal igyekszik lejáratni, hogy egyenesen „kommunistának”, „Kun Béla örököseinek”, a „szocializmus feltámasztóinak” kiáltja ki őket.

A liberálisok természetesen nem kommunisták. Az ő világuk a kapitalizmus, a pénz uralma. A Fidesz vélhetően úgy gondolja, hogy a szocializmus rossz, tehát minden, ami hozzá köthető szintén rossz. Tehát kommunistának kell nevezni azt, akit ellenségnek tekintek.

A szocialista múlt elutasítása összeköti a Fidesz törzsgárdáját, amelynek tagjai maguk is részt vettek a rendszerváltásban. A Fidesz azonban abban téved, hogy a szocializmus pocskondiázásával új szavazókat lehet nyerni. Új szavazókat akkor nyerne, ha Putyinhoz hasonlóan elismerné a szocializmus értékeit, nem folytatna értelmetlen háborút jelképek és eszmék ellen. Nem ez teszik. De ez legyen a Fidesz baja!

A mi szempontunkból azt kell megérteni, hogy minden ellenkező híresztelés ellenére nem szocializmusban, hanem kapitalizmusban élünk. A kapitalizmus lényege pedig a pénz uralma. Így Te, kedves, dolgozó ember, nem alanya, hanem tárgya, eszköze vagy a rendszernek. Nem te döntesz, hanem rólad döntenek, de elhitetik veled, hogy te döntesz. És ez mindaddig így lesz, amíg érzelmek alapján és nem a tények, a saját érdekeid alapján cselekedsz!

Konzervatív vagy liberális?

A kapitalizmus lényege a tőke harca a profitért. Ebben a rendszerben csak az számít, ami a tőkének profitot hoz. A tőke szempontjából az ideális az, ha semmi sem akadályozza a tőke profitszerzését, sőt minden segíti.

Látnunk kell azt is, hogy az állam a tőke segítője. A tőkésállam tartja kordában a dolgozó tömegeket, a tőkésállam lép fel minden olyan akció ellen, ami a tőke, a pénz uralmának megdöntésére irányul. A tőkésállam hozza meg azokat a törvényeket, melyek szabályozzák az egyes tőkések közötti viszonyt is.

A tőkésosztály ugyanis nem egynemű, különböző csoportokból áll. A csoportok mindegyike küzd a többiekkel szemben a saját érdekeiért, a saját profitjáért. A tőkéscsoportok ugyanakkor érdekeltek abban, hogy az egymás elleni küzdelem ne tegye tönkre magát a rendszert, és ne hozza a tőke ellenfeleit olyan helyzetbe, hogy megszerezzék a hatalmat. Ez a tőkésosztály egyéni és kollektív érdekeinek dialektikája.

Ma a liberálisok és a konzervatívok harcát látjuk. Pártokban kifejezve a konzervatív oldal a Fidesz és a KDNP, a liberális mindenki más. Szociáldemokráciáról beszélni értelmetlen, mert felolvadtak a liberális táborban.

A liberálisok szerint mindent privatizálni kell, a magántőke mindent meg tud oldani. A fejlődést a piac biztosítja, mivel a piacon mindig az marad élve, aki ügyesebb, erősebb, hatékonyabb. A piac akkor lesz igazán jó, hanem semmi sem korlátozza.

A liberálisok szerint az egyes országok közötti viszonyt is át kell alakítani. A globális piac működését kell biztosítani. Ha a határok akadályozzák, akkor a határokat kell felszámolni. Ha a nemzeti valuták elkülönülése, akkor közös valutát kell csinálni. Ha az eltérő adópolitikák jelentenek korlátokat, akkor közös adópolitika, sőt közös gazdaságpolitika kell. Az egész vége pedig valamilyen globális állam. Európában mondjuk az „Európai Egyesült Államok.”

Ezzel szemben a konzervatívok azt mondják, hogy nem lehet mindent a piacra bízni. Különösen most nem, amikor a kapitalizmus válságban van. Meg kell növelni az állam szerepét. Az állam oldja meg azokat a feladatokat, amelyeket a magántőkés nem tud. Ha a tőkés rendszer túlélése megköveteli, akkor még a tőke részleges és átmeneti korlátozásáról sem szabad lemondani.

A munkanélküliség elégedetlenséghez vezet, növeli a tőke elleni fellépés kockázatát. A munkanélküliség társadalmi méretű csökkentését az állam valósíthatja meg nagy lakás építkezésekkel, útépítéssel és más állami programokkal.

A piacon az erős győz. De ha a piacra bízzák teljesen az egészségügyet vagy az oktatást, akkor mindkét területen óriási társadalmi elégedetlenség alakul ki.

Világosan elkülönül a liberálisok és a konzervatívok szellemvilága. A liberális abszolutizálja az egyén jogait és szabadságát. Mindent szabad! A konzervatív szerint az egyén szabadságát korlátozhatják a közösség érdekei.
A liberális globalista, világpolgár. A konzervatív a nemzetet, a nemzeti értékeket alapvetőnek tartja. A liberális nem hívő, vagy a konzervatív a keresztény hithez ragaszkodik.

A liberális és a konzervatív egyaránt antikommunista. A liberálisok kifejezetten gyűlölik a kommunistákat. Egyebek között azért, mert a liberális áramlat jelen volt az 1989 előtti rendszerben is, még ha nem is ők vezettek, és ezt bármi áron feledtetni akarják.

Közös a válság, eltérő az útkeresés

Különbözött-e egymástól Hitler és Churchill? Igen, sőt mondhatjuk, nagyon is! De azonosak abban, hogy egyikük sem szocializmust akart a világnak, hanem kapitalizmust.

Különbözik-e egymástól Merkel, Trump, Johnson, Erdogan, Macron vagy Putyin? Igen, különböznek, de közös bennük, hogy mindegyikük kapitalizmust akar.

Különbözik-e Orbán, Gyurcsány, Karácsony, Fekete-Győr és a többiek? Hogy a fenébe ne különböznének? De közös bennük, hogy egyik sem akarja a dolgozó emberek hatalmát, a szocializmust, mindegyik kapitalizmust akar.

A kapitalizmus mozgásban, változásban van. A tőke a saját uralmának fenntartása érdekében más és más eszközöket vet be. Más-más szereplőket emel fel vagy ejt el. A módszerei változnak koronként, országonként, de a lényeg, a fő cél, a pénz uralmának megtartása, nem változik.

Az 1929-es világválság megrázta a világot. A kapitalizmus majdnem belebukott. Világszerte a dolgozók milliói mondták: kövessük a Szovjetunió példáját, döntsük meg a pénz uralmát, előre munkások és parasztok!

A tőke megértette, hogy a válságot az egyéni tőkések nem tudják megoldani, nagy és rendkívüli intézkedésekre van szükség a kapitalizmus megmentésére. Németországban, ahol Európa legerősebb és legszervezettebb munkásosztálya működött, és ahol reális esélye volt a kommunisták győzelmének, a tőke hatalomra segítette Hitlert.

A polgárság többségének sem tetszett a fasizmus, a holokauszt, a nacionalizmus, de kerül, amibe kerül, Hitlerre bízták a kapitalizmus megmentését. A fasiszta állam pedig koncentrációs táborba küldte a kapitalizmus ellenfeleit, és óriási állami beruházásokkal, útépítéssel, fegyverkezéssel fellendítette a gazdaságot.

Nyugat-Európában, az USA-ban a munkásosztály nem volt ilyen erős, és nem is volt közvetlen veszélye a szocialista forradalomnak. Itt megelégedtek azzal, hogy a tőkésállam korlátozta a nagytőkét, állami beruházásokkal fellendítette a gazdaságot, munkát adott az embereknek. Az 1930-as évek francia népfront időszakát, az amerikai New Dealt ma az egekig magasztalják, leplezve, hogy a lényeg itt is a tömegelégedetlenség megfékezése, a szocialista forradalom megakadályozása volt. Az USA nem volt agresszor, mint Hitler Németországa, de a háborún pont az amerikai tőke szedte meg magát a legjobban.

Az 1929-es válság sehol sem vezetett a kapitalizmus megdöntéséhez. A szocialista forradalom veszélyét a demokratikus Nyugaton és a fasiszta Németországban is elhárították. A mai tőkés világ persze kimossa magát a felelősség alól, és azt próbálja elhitetni, hogy Hitlert nem ők találták ki, nem ők pénzelték, nem ők juttatták hatalomra.

És hogy még jobban összezavarják az embereket, kijelentik, hogy Hitler egyenlő Sztálinnal, Auschwitz a gulággal, a fasizmus a kommunizmussal. Az Európai Parlament pedig ennek alapján határozatot hoz, hogy ki kell irtani a kommunizmus gyökereit, fel kell számolni a tőke ellen fellépő erőket Európában.

2008 megrengette a világot

De ugorjunk egy nagyot! A 2008-as válság megrázta a világot. Tömeges munkanélküliség, a középosztály megroppanása, széleskörű elégedetlenség, a hagyományos pártok iránti bizalmatlanság, hogy csak néhányat mondjunk a következmények közül. De a legfontosabb: a második világháború óta először merült fel Európában a kapitalizmus leváltásának lehetősége.

A tőkét a veszély két helyen fenyegette leginkább, a gyengébb nyugat-európai országokban, és a rendszerváltáson átesett Kelet-Európában.

Görögország a gyengébb nyugati országok közé tartozik. Itt ráadásul erős munkásosztály és erős kommunista párt volt, ami fontos feltétele a kapitalizmus legyőzésének. A katonai diktatúra már szóba sem jöhetett, mint az 1960-as években. A tőke más megoldást választott. Felépítettek egy álbaloldali pártot a Sziriza formájában, amely azt mondta, amit a kommunisták is mondtak, csak nagyobb hangerővel, amihez a pénzt a nagytőke adta. A nép elhitte, a Sziriza kormányra került, s a forradalom elmaradt.

Az USA-ban a tőke bizalmat adott Trumpnak, aki az egész rendszer átalakítását hirdette meg. Rendet teszek az USA-ban, csak az USA érdekeivel törődve! Ha rend lesz az USA-ban, megszilárdítom a tőkés világot az én játékszabályaim alapján. Aki elfogadja, jöhet velem, aki nem, azt elsodorjuk! Az amerikai tőke liberális része nem egészen így gondolta a rendcsinálást és most nekitámad Trumpnak.

A nyugat-európai államok a társadalom „lecserélésében” látták a megoldást. Idegen munkaerőt kell behozni, bevándorlókat, akik elterelik az elégedetlen tömegek figyelmét a válságról, meggyengítik a hazai munkásságot, megfékezik a tőkeellenes osztályharcot! Meg kell törni a hagyományos kulturális, nemzeti kereteket, és egy központi vezérlésű európai birodalmat kell teremteni! Az egészet megfűszerezték azzal, hogy harmincéveseket hoztak a kormányok élére. A migráció, a gender, a jogállam, a liberális szabadság, a klímaválság eszméivel manipulálták a társadalmukat.

Magyarország: tőkés stabilizáció Orbán-módra

A 2008-as válság Magyarországot is súlyosan érintette. A 2010-ig hatalmon lévő Gyurcsány-kormány békés eszközökkel nem tudta fenntartani a tőkés rendszer stabilitását. Az MTV-székház ostroma 2006-ban megmutatta, hogy innen tovább csak erőszakkal lehet az elégedetlenséget megfékezni, ezt azonban a nyugat nem akarta. A nemzetközi és a magyar nagytőke nem kockáztathatta, hogy Magyarországon olyan társadalmi mozgások induljanak meg, amelyek veszélyeztetik a kapitalizmus létét. Ki kellett valamit találni.

A Fidesz Orbán vezetésével egy új modellel állt elő a kapitalizmus megmentésére. Először is világossá tették, hogy adni kell a tömegeknek! Magasabb béreket, jobb életkörülményeket, és elsősorban munkát.

A Fidesz szó szerint átvette azokat a szociális követeléseket, amelyeket a Munkáspárt fogalmazott meg. Hogy miért a Fidesznek hittek az emberek, és nem a Munkáspártnak? Nos, a Fidesz mögött mindig hatalmas média állt, amely el tudta hitetni az emberekkel, hogy komolyan gondolják, és meg is tudják valósítani.

A Fidesz a szociális juttatásokhoz szükséges pénzt a nagytőke, a bankok, a vállalatok extraprofitjából vette el. A mi szóhasználatunkkal élve, korlátozta a tőkét. A kapitalizmusban a kormányok korlátozhatják a tőkét, de két dolgot nem szabad elfelejteni. Ez a korlátozás mindig a tőkés rendszer túlélését szolgálja. Másrészt, amit a tőkétől elvesznek a kormányok, azt előbb vagy utóbb, de visszajuttatják más csatornákon.

Nézzünk egy példát! Az Orbán-kormány a minimálbért a 2010. évi 73 ezer forintról tíz év alatt 161 ezerre emelte. A béremelés azt jelentette, hogy az emberek elkezdtek vásárolni, nőtt a belső fogyasztás.

A tőke számára a béremelés a profit csökkenését jelenti. A tőke nem mond le a profitról, és ezt látva elkezdte emelni az árakat. A magasabb árak nagyobb fogyasztással összekötve visszaviszik a tőkének azt a pénzt, amit a kormány elvett tőle.

Másik példa! A gyerekvállalást a kormány számos intézkedéssel támogatja, beleértve a nagycsaládosoknak autóvásárláshoz nyújtott kedvezményt. Mit látunk? 20 ezer új kocsi vásárlásához kérték az emberek a kedvezményt. 20 ezer új kocsi viszont már komoly tétel az autós cégeknek. 2019-ben összesen 156 ezer új személygépkocsit adtak el.

Miért adta a kormány a szociális kedvezményeket? Azért, hogy befogják az emberek száját, hogy ne legyenek sztrájkok, tüntetések, egyszóval stabilitás legyen. Ez volt a feltétele annak is, hogy a külföldi beruházások meginduljanak Magyarország felé. A külföldi tőke a stabilitásért és az olcsóbb bérekért jön ide. Másrészt azért, hogy állami eszközökkel segítsék a gazdaság fejlődését.

Az Orbán-kormány a mézesmadzag mellett alkalmazza a furkósbot eszközét is. Korlátozta a szakszervezetek mozgásterét, lényegesen megnehezítette a sztrájk lehetőségét, ezzel elvéve egy lényeges fegyvert a dolgozóktól. A szakszervezeteket sikerült megosztania, egy részüket a konzervatív kormány mellé állítani.

Az Orbán-kormány a gazdaság minden területén megnövelte a tőkésállam szerepét. Hasonlóan ahhoz, ahogyan ez korábban más országokban a válság leküzdésére történt. Az Orbán-kormány visszavásárolta az energiaszolgáltatást, ezzel egyrészt magyar ellenőrzés alá vett egy stratégiai ágazatot, másrészt lehetővé tette a rezsicsökkentést, ami viszont illeszkedett a fent említett „adjunk az embereknek” politikába.

Az Orbán-kormány politikája nem más, mint a tőkés válság kezelése a kapitalizmus egy sajátos eszközével, az államkapitalista módszerekkel. Az államkapitalizmus nem egy új rendszer, nem szocializmus, egy modell a kapitalizmus sokféle modellje közül.

Merre tovább?

Meddig működhet egy ilyen modell? A tőke mindig addig működtet bármilyen modellt, ameddig a célját eléri vele. Ha a modell garantálja a tőkés rendszer biztonságát a tőke ellenes erőkkel szemben, ha biztosítja a rendszer stabil működését, ha a tőke hozzájut a megfelelő nagyságú profithoz, a modellt engedik működni.

Magyarországon az Orbán-kormány modellje 2010 óta mindennek eleget tett. Hol vannak a gondok? A tőkésosztály liberális része 2010-ben tetszik, nem tetszik, tudomásul vette a konzervatívok uralmát, mivel azok jelentették a tőkésrendszer megmentését. A Fidesz-korszak sajátossága, hogy a Fidesz kétharmados többségre tett szert, és ennek birtokában elzárta a gazdagodás útjait a tőkésosztály más csoportjai előtt.

A liberális tőkéscsoportok ezek ellen lázadnak, s a hatalmat akarják megszerezni annak érdekében, hogy ismét az ő táboruk legyen a kapitalizmus legfőbb élvezője. Az összes többi, amit látunk és hallunk, a demokráciáról, diktatúráról, a szabad városokról, klímaválságról és egyebekről a politikai taktika részei. Jórészt a tömegek, az emberek manipulálását szolgálják.

A liberálisok és a konzervatívok harca nem magyar sajátosság, és a csata sem Magyarországon fog eldőlni. Az Európai Unió egész története a liberálisok és a konzervatívok küzdelmét mutatja, és ebben a küzdelemben a liberálisok, úgy tűnik, jobban állnak. Erre utal az is, hogy az EU működésében egyre több a nemzetek feletti elem.

A konzervatív-liberális különbség államközi szintre is emelkedett. Nyilvánvaló konfliktus van a liberális nyugat-európai kormányok és a visegrádi négyek konzervatív kormányai között. A tőkés világ küzdelmében újra intenzíven jelen van Oroszország, bekapcsolódott Törökország. Ezek is tőkés országok, de a tőkés fejlődés más modelljét képviselik.

A helyzetet tovább bonyolítja, hogy Kína személyében megjelent egy tényező, amely nemcsak nagyobb gazdasági erőt, nem csupán óriási tudományos-technikai fordulatot jelent, hanem egy új társadalmi kihívást, a kínai sajátosságú szocializmust. A kínai társadalmi modell versenyképes modellt jelent a liberális demokratikus modellel szemben. Ez új helyzet, aminek nem látni még a végét.

***

A munkásmozgalomnak a világban és idehaza is ezekre a folyamatokra kell reagálnia. A dolgozó tömegek, az őket képviselő pártok akkor nyerhetnek, ha nem csatlakoznak valamelyik tőkés áramlat válaszaihoz, hanem megtalálják a saját elveiknek megfelelő önálló válaszokat. Ma ezek még nincsenek meg, de a kimunkálásuk már megkezdődött.

Szólj hozzá!