A liberális nem kommunista, LIBERÁLIS.

(Kommunista válasz a miniszterelnök évértékelő beszédére)

Évek óta hallom Miniszterelnök úr megszólalásaiban azt, hogy összemossa a kommunistát a liberálissal. Persze nem vagyok naiv és tudom, hogy miért teszi. Egy nagy ellenségképet kovácsol a kettőből.

Ha beütöm a Google-be a kommunizmus szót, a következő jön ki: „A kommunista ideológia kulcsszavai ugyanúgy a szabadság, egyenlőség, testvériség, mint a liberalizmusnak, de szabadságeszménye nem individualista. Az elnyomástól, a nélkülözéstől, a kizsákmányolástól mentesítő, de az értelmes munkát lehetővé tevő szabadságot mindenki számára biztosítani kell. (…) A kommunizmusban az egyén szabadsága nem kerülhet szembe a közösség szabadságával. A liberalizmus alapvetően az egyén szabadságát jelöli meg, mint legfontosabb politikai célt.” Tehát az egyéni szabadság mindig a közösség érdeke feletti.

Egyéni érdek, közösségi érdek ezek a kulcsszavak. A kommunizmus és liberalizmus világnézete tehát nem azonos.

De menjünk tovább! Nem azonos a két ideológia, a kommunizmus és a liberalizmus gazdaságpolitikája sem.

„A kommunizmus gazdaságpolitikai alapja a tervgazdaság. A gazdaság minden elemét megtervezi az állam, majd a gazdaság szereplői végrehajtják a tervet. A termelést állami tulajdonban lévő monopóliumok hajtják végre, a fogyasztást szintén a tervek szerint folyik”.

„A liberális gazdaságpolitika alapja a magántulajdon és a magánszerződések, előnyben részesíti a kormányzati beavatkozástól mentes szabadpiacot, a szabadkereskedelmet”.
Az egyik oldalon tehát áll a társadalmi tulajdonon alapuló gazdaságpolitika, másik oldalon a magántulajdonon alapuló gazdaságpolitika. Központi államirányítás az egyik oldalon, államtalanítás a másik oldalon. Tervgazdálkodás az egyik oldalon, a piac mindenhatósága a másikon. Homlokegyenest más célok, más elvek, más értékek. Nem lehet összekeverni! Tűz és víz, ég és föld!

Az összemosás alapja persze az, hogy a szociáldemokraták, – hangsúlyozom, a szociáldemokraták, azaz nem a kommunisták, – amikor hatalomra kerülnek, nem saját szocialista gazdaságpolitikájukat valósítják meg, ami arról szólna, hogy minél többet juttassunk a munkásembernek, hanem a liberálisok programját, a liberális erők gazdaságpolitikáját.

Mint ismeretes, 1994-ben a választásokat az MSZP nyerte, melynek Horn Gyula volt a miniszterelnök-jelöltje. A szocialista párt a 386 parlamenti helyből 209-et szerzett meg. Akkoriban ez volt a legtöbb hely, amelyet egy párt meg tudott szerezni a szabad választásokon. Az 54,1 százalékkal simán kormányozhattak volna egyedül.

Mégis maguk mellé vették a liberálisokat, a 70 mandátummal rendelkező SZDSZ-t, és hozzáláttak a liberális gazdaságpolitika megvalósításához. Pedig nem kellett volna! Ugye emlékezünk? Privatizáció, liberalizáció, dereguláció. Állami tulajdon magánkézbe adása. Mindent eltakarítani, ami a piac szabad működése útjában áll!

Így fordulhatott elő az, hogy a szocialista kormány, – amely állítólag a munkások, a dolgozó nép érdekében politizált –, volt az, aki az állami vagyon legnagyobb részét magánkézbe adta, legfőképpen a közműveket. Magukra is húzva ezzel a nép haragját.

Vitába szállok a Miniszterelnök úr azon kijelentésével, hogy „az utolsó tíz évünk volt a legsikeresebb az elmúlt száz év magyar történetében.”

Tudtad, hogy „a liberális nem más, mint diplomás kommunista” idézet kitől származik?

A fenti idézet nem a magyar miniszterelnöktől származik. A fenti mondatot a 2011-ben készült Rumnapló (The Rum Diary) című film egyik szereplője mondja.

A film Hunter S. Thompson azonos című regénye alapján készült. Thompson (1937-2005) pedig amerikai író, újságíró volt, az úgy nevezett gonzó újságírás megteremtője.

De akárki is mondta, a gondolat agyrém. Hazugság, és csak arra jó, hogy a kommunizmus nemes eszméit befeketítse.

A szocializmus éveiben Magyarország történelmi léptékben hozta be lemaradását Európától. Egy fejletlen mezőgazdasági országból közepesen fejlett ipari országgá lett, mely komoly eredményeket produkált. Lehet az eszközökön vitatkozni, de a tényeket nem lehet letagadni. Pedig letagadják, elhazudják, elhallgatják! És még valami: ha a Kádár rendszer nem hagyott volna örökül az embereknek annyi tartalékot, amennyit hagyott, amivel a rendszerváltást túl tudták élni, akkor nem ment volna simán ez az ünnepelt rendszerváltás.

Trianon kérdésében is vitatkozom a Miniszterelnök úrral. Azon nem, hogy nemzeti tragédia volt. Az volt, én is így gondolom. Azon vitatkozom, hogy nem az igazi bűnösökről beszélünk, és nem csak a Miniszterelnök úr. Nem a románok, szerbek, csehek, oroszok a fő bűnösök. Ők éltek az adott lehetőséggel, illetve kihasználták azt. Elsősorban bűnös a kapitalizmus, mely profitéhségében kétszer is világháborúba sodorta a világot. Bűnösek a győztes nagyhatalmak, Franciaország, Anglia, az Egyesült Államok, amelyek a győztesek jogán ránk erőltették ezt a gyilkos békét. Bűnös az akkori kormány, majd a két világháború közt regnáló magyar kormányok, élen Horthy Miklóssal, akit a kommunisták iránti gyűlölete a fasiszták szövetségesévé tette, illetve aki nem tárgyalt a szovjet vezetéssel a háborúból való kilépésről, területi követelésünk figyelembevétele mellett sem. Az összes többi csak ezután következik.

Beszéljünk a konzervatív kormány által megvalósított gazdasági és társadalmi modellről! Egyedülálló, de nem új. A Munkáspárt, amióta az eszemet tudom, minden megnyilvánulásában, programjában a következőket mondta: Abba kell hagyni a liberálisok, így az EU által diktált gazdaságpolitikát!

A megszorítások tovább gerjesztik a megszorításokat. A kapitalizmusban, ha nincs fizetőképes kereslet, meghal a gazdaság. Ezt nem nekünk kellene tudni! Sőt ellenkezőleg, a belföldi fogyasztást kell ösztönözni a jövedelmek növelésével, az adók csökkentésével! Ha az embereknek több pénzük van, többet vásárolnak, jobban élnek. A kisebb adóból meg több lehet a bevétel, mert fehéredik a gazdaság.

Arra is emlékszem, hogy az újságírók mosolyogtak rajtam, amikor ezeket mondtam. S lám a belföldi fogyasztás ösztönzése, a bérek emelése kihúzott bennünket a válságból. Persze azt nem mondtuk, hogy emeljék meg az ÁFA-t. Az Orbán kormány ezzel pótolta a kisebb adókból származó bevételeit.

Örömmel halljuk, hogy a szülés utáni első félévben 70% helyett a kismama 100%-os bért fog kapni. A szocializmusban, a kommunisták vezetésével, az „átkos” Kádár korszakban így volt, a kismama a szülést követő hat hónapban a 100%-os bérét kapta.

A munka alapú társadalom, ahol mindenki dolgozhat, aki akar, ahol nem kell félni a jövőtől mert biztosított a megélhetés, nem mai találmány, hanem a „kiátkozott” kommunisták álma.

S végül „A liberális nem más, mint diplomás kommunista” – mondja Miniszterelnök úr. Nem értem ezt az összemosást, de ha mégis értem, akkor ez a párosítás sértő ránk nézve, azokra, akik igazi kommunistáknak tartják magukat.

Karacs Magdi

Tudtad, hogy mi fán terem a gonzó újságírás?

Az 1970-es években született, mint az új
újságírás egyik fajtája. A gonzó lényege az erős szubjektivitás, a tények és a fikció vegyítése a szerző által közvetített üzenet hatásának felerősítése érdekében, aminek a pontosság igényét is alárendeli, és így a stílus felülkerekedik a tárgyilagosságon.

A gonzó újságírás azt vallja, hogy a tényekhez való makacs ragaszkodás nélkül is lehetséges az igazat írni.

A kifejezés eredetét illetően több feltételezés is létezik. A fogalmat írásban elsőként használó Hunter S. Thompson szerkesztője, Bill Cardoso szerint a gonzo a dél-bostoni ír szlengben használt kifejezés, és arra az emberre mondják, aki egy ivóverseny végén utolsóként marad állva. Ugyanő beszélt arról is, hogy a szó a francia-kanadai eredetű „gonzeaux” szó torzulásából jöhetett létre, ami „fényes ösvényt” jelent, ám ez az állítás vitatott. Más magyarázat szerint a kifejezés eredete James Booker New Orleans-i blues-zongorista egy 1960-as évekbeli, „Gonzo” című számára vezethető vissza, ezt a verziót támasztotta alá maga Thompson is egy 2005-ös visszaemlékezésében, bár nem adott magyarázatot a névválasztás okára. Greg Johnson, Booker életrajzírója szerint egyébként a dal címe a The Pusher című mozifilm egyik szereplője után született, amely film Evan Hunter azonos című, 1956-ban megjelent regénye alapján készült.

Szólj hozzá!