Menü Bezárás

Gulyás és szolidaritás, avagy a vasfüggöny mögött nőttem fel

„Az úgynevezett gulyáskommunizmus időszakában nőttem fel és boldog voltam. Boldogabb, mint szüleim, akik az 1940-es években megszenvedték a fasizmust, majd a háború utáni újjáépítés nehézségeit. És boldogabb, mint az utánam jövő nemzedékek, akik a korai 21. század anyagias világába születtek.” E mondattal lepte meg angliai olvasóit Zsuzsanna Clark.

A kommunistaellenes előítéletekhez szokott olvasótábornak szokatlan volt az őszinte vallomás, aminek hitelességében nem lehetett kételkedni. Zsuzsanna Clark könyve 2019-ben jelent meg Nagy-Britanniában. A szerző sikeres üzletasszony, nem fűződik érdeke ahhoz, hogy dicsérje a szocializmust.

Az igazságot, gyermekkora és fiatalsága igazságát akarta elmondani a ma élőknek egy olyan világról, amely már nem tud védekezni. De ez a világ benne él nem csak a szerzőben, de nagyon sokunkban is.

Nem utazhattunk rendszeresen, csak a szocialista országokba. Nem szavazhattunk más pártokra, csak az MSZMP-re. De nem volt bűnözés, nem volt szociális összeomlás, nem volt kábítószer, nem volt munkanélküliség – írja Zsuzsanna Clark.

1968-ban született, egy olyan időszakban, amikor a szocialista Magyarország már leküzdötte a háború utáni újjáépítés nehézségeit, túljutott 1956 megrázkódtatásán, és elindult a fejlődés útján.

Az 1960-as években megváltozott az élet – írja a szerző. Az évtized végére szinte minden magyarnak lehetősége nyílt arra, hogy nyáron szabadságra menjen, beutalót kapjon egy szakszervezeti vagy üzemi üdülőbe. Anyám a Hungarotonban dolgozott, így annak az üdülőjébe jártunk, írja.

Zsuzsanna Clark számokkal is érvel, amelyek ma is meglepik az olvasót. Az 1960-as években Magyarországon óvodába járt a gyerekek 47,5 százaléka, de Angliában csak 10 százalékuk.

Az iskolában fegyelem volt akkoriban, emlékezik. A testi fenyítés tilos volt, de a tanár elég sok más fegyelmezési eszközzel rendelkezett. De leggyakrabban elég volt a tanár tekintélye is. Hol vannak ezek az idők? – kérdezhetnénk mi, ma élők.

Zsuzsanna Clark sok-sok hazugságról rántja le a leplet. Nem lehetett hinni Istenben a szocializmus idején? Lehetett! Nem volt szabad a karácsonyt megünnepelni? Dehogynem! Minden család megünnepelte.

Más világ volt, mondja Zsuzsanna Clark. Az emberek természetesen vágytak jobb ruhára, szebb bútorra, sőt autóra is, de „a legtöbb magyar ember számára az 1970-es, 80-as években nem az volt a fontos, hogy milyük van, hanem hogy milyen emberek”. Ugye, mennyire hihetetlen mai világban, amikor jószerivel csak a pénz számít?

A szerző megemlíti Kádár Jánost is. Nincs benne semmi propaganda. Miért is akarná dicsérni Kádár Jánost három évtizeddel a szocializmus után? Kádár egyszerűen élt, elutasított mindenfajta személyi kultuszt – mondja Zsuzsanna Clark. És soha egy fillért nem vett el az államéból! Népszerű volt az emberek között. Egy volt közülük – olvashatjuk a könyvben. El lehetne ezt mondani bármelyik mai politikusról?

Zsuzsanna Clark Angliába ment férjhez. Ott él, de kötelességének érzi védeni azt az országot, amely felnevelte. Sok mindenről ír, ami ma már nincs, amit nehezen tud elképzelni az, aki nem érte meg. Minden faluban volt kultúrház. A tanítás után ingyenes szakkörök működtek az iskolákban. Évente többször voltak osztálykirándulások. Az érettségi idejére a legtöbb magyar gyermek bejárta Egert, Sopront, Budapestet, Tihanyt, megismerte a történelmi nevezetességeket. Olyan filmek születtek akkor, mint az Egri csillagok, A kőszívű ember fiai és sok más.

Zsuzsanna Clark Antoine de Saint-Exupéry szép gondolatával zárja „A kis herceg” -ből: „Jól csak a szívével lát az ember. Ami igazán lényeges, az a szemnek láthatatlan”

Köszönjük a gondolatait, Zsuzsanna, köszönjük a könyvét. És várjuk május elsején, ahogyan ígérte. Reméljük semmi és senki sem söpri el közös ünnepünket, se a koronavírus, se a tőkés hatalom.

Vélemény, hozzászólás?