2020 május 16

Mi a bal szemünkkel nézünk a világra. Így sok mindent észreveszünk, amit csak a jobb szemünkkel nem látnánk. Másként is látjuk a világot, mondjuk úgy, balszemmel. Ezután minden számunkban elmondjuk, miként is látjuk az éppen esedékes eseményeket a saját politikai értékítéletünk alapján, balszemmel.

Nemzet vagy Európa?

Merre menjen Európa? Az erős nemzetállamok szövetsége felé, vagy egy egységes európai állam felé? Ez a kérdés nem új. Az EU első pillanatától kezdve létezett. Éppen ezért az EU-ban egyszerre vannak jelen olyan intézmények, amelyek a nemzetállamoknak kedveznek. Ilyen a miniszterelnökökből álló Európai Tanács. De a nemzetek feletti közös állam felé visz az Európai Bizottság, a kvázi európai kormány, olyan torzszülöttekről már nem is beszélve, mint az Európai Parlament.

Az EU persze mindig arról szólt, hogy miként tud a német és a francia tőke megegyezni egymással, és hogyan tudják ezt a többiekkel lenyeletni. 1990-ig, amíg léteztek a szocialista országok, a kisebb nyugati államok tudomásul vették a német-francia vezető szerepet, mert az EU egyfajta védelmet is jelentett. Európa szocialista államai ugyanis haladtak a saját útjukon, ráadásul nem is rosszul. Európa tőkései ennél fogva mindent megtettek azért, hogy Európa nyugati része még véletlenül se menjen a keleti úton, s ha lehet, a keletieket becsalogassák a nyugati útra.

De kanyarodjunk vissza a mához! A koronavírus első hetei a nemzetállamok híveit erősítették. Az EU ugyanis semmit sem csinált. Sőt, sokáig még azt is tagadta, hogy a vírus átlépheti az EU határait. Mint tudjuk, átlépte, és nem is akárhogyan. Ebben a helyzetben a nemzeti kormányoknak kellett lépni. Olyan, hogy „európai nép” vagy „európai választó” nincs. Nemzeti választók vannak, akik számon kérik a kormányaikon, hogy segítettek-e vagy sem.

A nemzeti kormányoknak muszáj volt valamit tenni. El is indult a kapkodás. Minden egyeztetés nélkül zárták be az iskolákat, és zárták le a határokat. Egymás elől vitték el az egészségügyi felszereléseket. Mindenki a saját katonáit, saját forrásait mozgósította. Sok esetben azzal se törődve, hogy ez árt-e a többieknek.

Az „európai állam” hívei azonban észbe kaptak. Nem csak azért, hogy Ursula von der Leyen és csapata munka nélkül maradhat, hanem döntően félelemből. Tudták, hogy Európa olyan gazdasági és szociális válság előtt áll, amelyhez hasonló 1929-ben volt. Akkor a kapitalizmus megmentése érdekében az európai tőke bevállalta a fasizmust, a háborút és szemet hunyt a holokauszt felett. De ki merné ma a fasizmust segítségül hívni? Ki merné ma az antiszemitizmust az állami politika rangjára emelni?

A válság viszont itt van. Számos nyugati országban csődöt mondott az egészségügy. A kormányok nem voltak felkészülve arra, hogy egész ágazatok mennek tönkre, és kétszámjegyű lesz a munkanélküliség. Ráadásul beütött két váratlan esemény.

Kína leküzdötte a vírust és globális együttműködést ajánlott a világnak. A nyugat – részben amerikai nyomásra, részben saját antikommunizmusából kiindulva – elutasítón reagált. Az USA meg is indította kereszteshadjáratát a Kínai Kommunista Párt ellen.

A nyugat nem számított arra sem, hogy orosz repülőgépek orosz egészségügyi katonákat fognak NATO-országokba szállítani a NATO gépei és katonái helyett. Oroszország Kínától eltérően nem jelent ideológiai kihívást a nyugatnak, az erősödő Oroszország komoly regionális és globális kérdés.

Merre megy most Európa? Nos, mindkét fél úgy gondolja, hogy most van lehetőség a világ megváltoztatására. Az egységes Európa hívei szerint csak közös erővel, közös intézményekkel lehet annyi pénzt felhajtani, amennyi a válság kezeléséhez szükséges. Európa dolgozóinak lázadását csak egységes fellépéssel lehet megakadályozni. Fontos érvük az, hogy Kína és Oroszország ellen csak együtt vagy sehogy lehet fellépni. A legfontosabb azonban, hogy az európai tőkéscsoportok érdekeit csak így lehet egyeztetni, azaz alárendelni a német és francia érdekeknek.

A nemzetállamok fontossága mellett leghatározottabban a négy visegrádi állam áll ki, köztük Magyarország. Tény, hogy a négy ország ellenőrzés alatt tudta tartani a járványt, döntően nemzeti lépésekkel. Tény az is, hogy sem az EU, sem a NATO nem úgy működött, mint ahogyan az európai állam hívei hirdetik.

A nemzetállami vonalat több dolog gyengíti. Elsősorban az, hogy maguk is érdekeltek az EU létében, mert az EU a tőkés rend alappillére és pénzt is kapnak az érintett országok. A másik korlátjuk az, hogy nem mernek másban gondolkodni, mint az EU. A keleti nyitás számukra kiegészítő megoldás, és nem a főcsapás iránya.

Változhat-e Európa? A mai rendszerben alapvetően nem. Miért? Azért, mert mind az „európai állam”, mind a „nemzetállam” megoldás a kapitalizmusra, a pénz uralmára épül. Ha nemzeti érdeket emlegetnek, ez a nemzeti tőkésosztály érdekét jelenti, és nem minden magyar emberét. Ha közös Európáról beszélnek, ez nem a dolgozók, nem a népek közös Európája, hanem az európai nagytőke közös intézménye. Mindkét variációban a dolgozók a vesztesek.

Európa akkor lesz más, ha az a népek igényeit elégíti ki. Ha a népek azt adják az együttműködésbe, amiben a legjobbak. Ha nem a profitérdek dönti el, hogy mi a jó és mi a rossz. Ha nem jól fizetett politikai elit dönt a sorsunkról, hanem mi, dolgozó emberek. Ha nem kapitalizmus lesz, hanem egy új közösségi társadalom. Akkor és csak akkor kerül egyensúlyba a nemzet és Európa.

Szólj hozzá!