Digiterror

B.N. tábornok, az izraeli terroristaellenes csapatok egykori vezetője, későbbi izraeli miniszterelnök, amikor még katona volt, egészen más szemmel látta a terrorizmust, mint amikor politikus lett.

Katonaként írt munkáiban kétféle terrorizmus határozott meg. Az állami terrorizmust és az azzal szembeni válaszként megnyilvánuló terrorizmust. A „választ” fel lehet osztani, kulturális-, vallási-, etnikai-, stb indíttatásúra, egy valami viszont közös bennük, az állam elnyomó lépései, az állam által a polgárokra kényszerített körülmények ellen lép fel. Ezt a „választ” a XX. század második felében, Nyugat-Európában működő radikális politikai csoportok anarchista terrorizmusként fogalmazták meg. Nekem szimpatikus elnevezés, jól kifejezi a lényeget, ezért általában ezt használom.

A nyugati demokráciák a 2. világháború után a polgáraik számára szabadosságot engedélyeztek a személyiségi jogok terén. Példaként: Nagy-Britanniában a 70-es évek elejéig, ha a rendőr igazoltatott egy polgárt, elég volt szóban közölni az adatait, nem szükségeltetett személyi igazolványt mutasson. Ha kiemelt fontosságú ügy miatt, fontos okból történt az igazoltatás és dokumentumot kért a rendőr, elég volt egy a zsebben lévő levélboríték, melyen név és cím szerepelt, illetve kijelenteni, hogy ez az igazoltatott személynek szóló küldemény, ezért is tartja magánál.

A háborút követő, újjászületési mámor hamar elmúlt, s a 60’-70’-es évek fiataljai érezték, hogy a tőkésállam korántsem nyújtja azokat a lehetőségeket, teljesíti azokat a kötelességeket, melyeket a polgárai joggal várnának el tőle, sőt jól látták, hogy a tőke uralmának biztosítása érdekében egyre nyirbálják az egyéni szabadságot. Ezért politikai szélsőségek felé sodródva eljutottak arra a gondolatra, hogy az állami terrorral szemben, csak egy másik, az anarchista terrorral lehet hatékonyan küzdeni. Emlékszünk egy időszakra, amikor gyakori volt a hírekben – bomba robbant ebben vagy abban a nyugati városban, elrabolták valamelyik politikust, stb.

Az államok természetesen kriminológiai szempontból közelítették meg a kérdést. Az eseményeket csupán bűncselekményként kezelték, rendőri-, titkosszolgálati-, esetenként katonai eszközökkel törekedtek az elkövetők elfogására. Megszigorítottak korábbi szabályokat, korlátoztak egyes kisebb jogokat. A franciák például a 70’-es években nagy felháborodással vették tudomásul, hogy kötelező lett a személyi igazolványukat magukkal hordani, s igazoltatáskor azzal igazolni magukat. Annak előtte ezt nem voltak kötelesek így tenni és a személyiségi jogaik csorbulását sérelmezték.

De egy fontos dolog elmaradt! Az okokat, amik kiváltották a terrorakciókat, nem vizsgálták, nem törekedtek a társadalmon belüli olyan változásokra, melyek enyhítették volna a nyomást, a belső feszültségeket, a tőke egyre erősebb hatalma az állami terroron keresztül maradt.

Nagy ugrás következik. A technológiai forradalom olyan eszközökkel látja el folyamatosan a polgárokat, melyek nemrég még a sci-fi kategóriába tartoztak. Ha belegondolunk, hogy egy afgán pásztor zsebében már ott lapulhat a mobiltelefon, ha csak a gyerekeink táskájában lévő 4G-re gondolunk, akkor érthető, mire célzok. És ez jó is valamilyen szinten.

Csakhogy ennek a fejlődésnek megvan a maga árnyoldala is. A telefonok, bankkártyák, egyéb kütyük mind olyan adatokat tartalmaznak, melyek a személyiségi jogok alá is tartoznak. Ezeknek az eszközöknek a megfigyelése, kicsiben lehetőséget ad a bűnözőknek, nagyban viszont az államnak, hogy bárkiről tudják, merre jár, kivel találkozik, miről beszél vagy ír, mit vásárol.

Idézet egy a napokban megjelent cikkből:„A világ számos pontján kezdik meg a napokban a járvány miatt elrendelt korlátozások feloldását, enyhítését a kormányzatok. A lazítás több helyen a digitális nyomkövetési technikák kötelező használatával jár együtt. Az állam a járvány megakadályozására hivatkozva követni fogja a polgárok mobiltelefonjait, ellenőrizni, hogy ki merre jár, kivel érintkezik. Az intézkedést ideiglenesnek szánják, mint 2001-ben a repülőtéri biztonsági ellenőrzéseket.”

Tudjuk jól, hogy az ideiglenesként bevezetett intézkedések általában a nyakunkon maradnak. Ahogy pár évtizede a repülőgéppel való utazás mindennapi rutinnak volt tekinthető, úgy lépésről lépésre megszigorították azt. Ahogy régen nem volt fémdetektor még a Buckingham palotában sem, ma már sok szupermarketbe is azon keresztül lehet bejutni.

A digitális megfigyelések lehetősége mind-mind csak az állami terrorizmus erejét növeli.

Természetesen a mobil hálózatok, közlekedési cégek, bankok- és hitelintézetek és a többi ilyen magán kézben vannak. Vélekedhetnek úgy sokan, hogy ha ezzel visszaélnek, úgy azt nem az állam teszi, hanem cégek vagy szervezetek, tehát nem is az állami terrorizmus rovására írandók. De a tőkésállam nem létezik ezek nélkül a cégek nélkül. A tőkésállam lényege a nagyvállalatok, a bankok- és hitelintézetek, a magántőke. Ne legyen kétsége senkinek, hogy az állam hozzáfér minden magáncég, minden multi által kezet személyes adatunkhoz és ha úgy érzi, nem hezitál, hanem vissza is él vele.

Kós Zoltán

Szólj hozzá!