Adj, király, katonát, ha nem adsz, elveszem!

Adj, király, katonát, ha nem adsz, elveszem!
Kelet és Nyugat harca Európáért

Bizonyára ismerik a régi játékot, az „Adj, király, katonát!” A csapatok tagjai nekifutnak az ellenfél csapatláncának, és megkísérlik egy ellenséges játékost maguk mellé állítva a saját csapatuk létszámát megnövelni egészen addig, míg a másik csapatból kizárólag egy fő marad a játékban. A játék nyelvére fordítva valami ilyesmi folyik ma Európában.

Rendszerváltások: a nyugat betört a keleti területre

1990-91-ben Kelet- és Közép-Európa országaiban megdöntötték a szocialista rendszert, a hatalom a tőkésosztály kezébe ment át. Feloszlatták a szocialista országok integrációit is, a katonai és politikai együttműködést megvalósító Varsói Szerződést és a gazdasági együttműködés intézményét, a Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsát.

A következő másfél évtizedben a közép-európai államok és a balti országok a NATO és az EU tagjai lettek, másszóval a NATO és az EU a saját politikai, katonai és gazdasági érdekszférájába csatolta ezt a térséget.

Az EU és a NATO ezt viszonylag nyugodtan megtehette. Ezekben az országokban a hatalomra került politikai elit egyértelműen nyugatbarát volt, és sikerült a közvéleményt is maguk mellé állítani. Másrészt az 1990-es években Oroszország súlyos válságon ment keresztül, csak árnyéka volt az egykori erős Szovjetuniónak. Borisz Jelcin elnökként (1991-1999) egyértelműen nyugatbarát politikát folytatott. 1999-ben például Oroszország nem tudta megakadályozni, hogy a NATO háborút indítson Jugoszlávia ellen és megszállja a Balkánt.

Ezt követően azonban a NATO és az EU terjeszkedése lelassult és a fő irányokban leállt. Részben azért, mert az új területek gondjainak megoldása, ezeknek az országoknak az integrálása a nyugati együttműködésbe, időt igényelt. Másrészt azért, mert az orosz határhoz közeledve megnőtt az Oroszországgal való konfrontáció veszélye.

Azóta váltakozó sikerrel folyik a küzdelem a tőkés Európa keleti és nyugati része között. Az EU és a NATO szeretné bekebelezni Belaruszt, Ukrajnát és Moldovát. Ez azonban ma már Oroszország határozott ellenállásába ütközik. Az elmúlt évtizedekben az orosz tőke megerősödött. Másrészt Vlagyimir Putyin elnöksége egyértelműen az orosz nemzeti érdekek védelmét, Oroszország nemzetközi pozícióinak erősítését jelenti.

Adj, király, katonát!

Az EU 2009-be beindította a Keleti Partnerség programot, amelybe hat kelet-európai ország tartozik, Örményország, Azerbajdzsán, Belarusz, Grúzia, Moldova és Ukrajna. A cél egyértelmű: a transzatlanti katonai szövetség és az EU keleti irányú terjeszkedésének előkészítése, nyugat-európai típusú politikai rendszerek létrehozásának segítése.

E folyamatnak további lépcsőfokát jelentik az EU-val kötött társulási szerződések. Ilyen a 2014-ben aláírt Ukrajna-EU társulási szerződés.

A legnagyobb küzdelem Ukrajnáért folyik. 42 millió lakosa, 603 ezer négyzetkilométernyi területe, amelynek jelentős része kiváló mezőgazdasági föld, izgalmassá teszik. Nyilvánvaló, hogy Ukrajna hivatalos csatlakozása az EU-hoz, és különösen a NATO-hoz megváltoztatná az erőviszonyokat Kelet-Európában, és ezt Oroszország nyílt biztonsági fenyegetésnek tekinti.

Ukrajna csatlakozásának számos belpolitikai akadálya is van. Az ukrán társadalom eltérő módon ítéli meg a kérdést. Ukrajna keleti része inkább Oroszországhoz húz, a nyugati orientáció a nyugati területeken erősebb. A küzdelem három évtizede folyik és még nincs vége.

Adj, király, katonát! A NATO 1994-ben partnerségi megállapodást kötött Ukrajnával. 1997-ben létrejött a NATO-Ukrajna Tanács. 1999-től Ukrajna ukrán katonákat küld a NATO külföldi akcióiba. 2004-ben Ukrajna megnyitja légterét a NATO katonai gépei előtt. 2014 után tovább szélesedik az együttműködés. A NATO részt vesz az ukrán hadsereg átalakításában.

2019 februárjában az ukrán parlament megváltoztatta az alkotmányt, és Ukrajna stratégiai céljaként jelölte meg az ország csatlakozását az EU-hoz és a NATO-hoz.
Oroszország nem nézte tétlenül a fenti folyamatokat. 2014. márciusában az Ukrajnához tartozó Krím-félszigeten népszavazást tartottak. A térség lakossága kinyilvánította szándékát, hogy Oroszországhoz kívánnak tartozni. Oroszország ezt tudomásul vette, és a Krím így ma Oroszország része. Ezt a nyugat nem ismeri el és ez volt a formális indoka az oroszellenes szankcióknak.

2014 áprilisában Ukrajna két keleti tartománya, Donyeck és Luhanszk kikiáltotta függetlenségét és megalapították saját államaikat. Így jött létre a 2,2 millió lakosú Donyecki Népköztársaság és az 1,5 millió lakosú Luhanszki Népköztársaság. Oroszország ugyan nem ismerte el formálisan egyiket sem, de a lakosaik számára megkönnyítette az orosz állampolgárság megszerzését és több más eszközzel is támogatja őket.

Donyecki felvonulás

A nyugat az elmúlt három évtizedben a legkülönbözőbb eszközökkel próbálta Belaruszt a maga oldalára állítani. A nyugat pénzelte a Lukasenko elnök ellen fellépő ellenzéket. 2010 decemberében az ellenzék nyílt puccsal próbálta megszerezni a hatalmat, de sikertelenül.

A belarusz társadalom többsége nem áll a puccsisták oldalára. Lukasenko politikája stabil viszonyokat teremtett Belaruszban. Nem engedte szétzilálni az állami nagyipart és mezőgazdaságot. Nem engedte az ország kiárusítását. Az életszínvonal elfogadható, az állam megőrizte a szocializmus számos pozitív elemét, beleértve az emberekről való gondoskodást. A belarusz egészségügy jól vizsgázott most is, a koronavírus idején.

A nyugat az elmúlt években taktikát váltott. Előbb az EU, utóbb pedig az USA is lépéseket tesz arra, hogy gesztusokkal csábítsa át Belaruszt, melynek több kérdésben éles vitája van Oroszországgal. Az USA most már kőolajat is elad Belarusznak, sőt nagykövetet is küld. A cél világos: leválasztani Belaruszt Oroszországról és a nyugathoz csatolni. Belarusz fejleszti a kapcsolatait a nyugattal, de világossá tette: Belarusz függetlensége nem eladó. Nem kíván sem a NATO, sem az EU tagja lenni.

Oroszország válaszol

A kelet-európai rendszerváltások és a Szovjetunió szétverése után hosszú visszavonulási időszak következett az orosz politikában. Nem volt se gazdasági erejük, se katonájuk, hogy ellentámadásba induljanak. Ez volt a Jelcin-korszak.
Oroszország eleinte a szovjet utódállamok összefogásával próbálkozott. 1991. december 8-án Oroszország, Ukrajna és Belarusz létrehozták a Független Államok Közösségét (FÁK). Ezt követően kilenc szovjet utódállam csatlakozott az új szövetséghez. Ukrajna aláírta, de azóta sem ratifikálta a szerződést, sőt jelezte kilépését, bár az még nem következett be. A nyugatnak sikerült 2009-ben Grúziát leválasztania, amely elindult a NATO felé. A FÁK nem lett erős integrációs szervezet. Ez döntően annak köszönhető, hogy a tagállamok új politikai és gazdasági elitje ingadozott a keleti és a nyugati út között.

A Kollektív Biztonsági Szerződés Szervezete (KBSzSz) sikeresebb kísérletnek bizonyult. 1992-ben hozta létre Oroszország, Belarusz, Örményország, Kirgizisztán, Kazahsztán és Tádzsikisztán. Üzbegisztán társult tag lett.

A KBSzSz tagállamainak csúcsértekezlete

A KBSzSz központja a belarusz fővárosban, Minszkben van, a katonai parancsnokság Moszkvában található. A szervezet főtitkára jelenleg a belarusz Sztanyiszlav Zasz. A katonai törzs vezetője Anatolij Szidorov orosz vezérezredes.

A Kollektív Biztonsági Szerződés 2. paragrafusa kimondja, hogy a részes államok bármelyikének biztonságát, vagy területi integritását fenyegető helyzetben azonnal működésbe lépnek az államközi konzultáció mechanizmusai. A 4. paragrafus garantálja, hogy amennyiben a szerződés bármely tagját agresszió érné, úgy a többi tagállam a támadás elhárításához szükséges minden segítséget megad, beleértve a katonai támogatást is.

2004 óta működik az Egyesített Törzs a katonai feladatok koordinálására. A szervezeten belül léteznek közös kétoldalú és regionális katonai egységek. Létrehozták a közép-ázsiai térség gyorsreagálású közös egységeit. Vannak közös légi és egyéb alakulatok. A szervezet évente hat-nyolc hadgyakorlatot tart. A szervezet közös műveleteket hajt végre a terrorelhárítás, a kábítószer elleni küzdelem terén. Kialakították a közös tisztképzés intézményeit. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy az orosz katonai intézetek képezik ki a tagállamok tiszti állományának egy részét. A szervezet jelenleg azon dolgozik, hogy képes legyen határozott választ adni minden olyan kísérletre, amely a térség destabilizálására irányul – jelentette ki a szervezet főtitkára.

A szervezet katonai erejének magva az orosz-belarusz katonai együttműködés. Ennek keretében jött létre a közös orosz-belarusz regionális haderőcsoport, illetve a közös légvédelmi rendszer. Belarusz területén azonban nincs orosz katonai támaszpont, noha ennek lehetőségét egyik fél sem zárta ki szükség esetén. Igen fejlett az orosz-belarusz hadiipari együttműködés.

Belarusz katonai egység

A KBSzSz vezetése abból indul ki, hogy a NATO és a KBSzSz között jelenleg nem áll fenn katonai konfliktus, a háború veszélye. Ugyanakkor a KBSzSz vezetői hangsúlyozzák, hogy figyelemmel kísérik a NATO fegyveres előkészületeit a balti államokban. Látják, hogy a NATO egyre jobban kiépíti katonai infrastruktúráját a térségben, más szóval folyik a kelet-európai hadszíntér előkészítése.

A kelet-európai térség legjelentősebb gazdasági integrációja az Eurázsiai Gazdasági Unió (EaEU). 2014-ben Oroszország, Belarusz és Kazahsztán hozta létre, amelyhez csatlakozott Örményország és Kirgizisztán. Moldávia megfigyelő a szervezetben.
Az EaEU országainak területe 20 millió négyzetkilométer. Népessége jelenleg 183,8 millió fő, ez a világ lakosságának 2,4 százaléka. A szövetség országai adják a világ kőolajtermelésének 14,5 százalékát, a földgáz termelés 20,2 százalékát, a mezőgazdasági termelés 5,5 százalékát.

A szervezet elnöki funkcióját a tagállamok évenkénti rotációban, az orosz ABC sorrendjében töltik be. Jelenleg Belarusz államfője, Alekszandr Lukasenko a szervezet elnöke. A szervezet kollégiumának élén Mihail Mjasznyikovics, korábbi belarusz miniszterelnök áll.

Oroszország más területeken is lépett. 2007-ben az Eurázsiai Gazdasági Unió felvette a kapcsolatot a Sanghaji Együttműködés Szervezetével (SCO). A szervezetet még 1996-ban Kína, Kazahsztán, Kirgizisztán, Oroszország, Tádzsikisztán és Üzbegisztán alapította. Ezzel az aktussal az orosz politika egy új aspektust adott a kérdésnek, hiszen összekapcsolta a kelet-közép-európai térség sorsát Kína nagy ívű törekvéseivel.

Vlagyimir Putyin orosz és Hszi Csin-ping kínai elnök

A „hunexit” lehetősége

Az elmúlt évtizedben a közép-európai tőkés körök megerősödtek és kezdték megfogalmazni saját nemzeti, illetve regionális érdekeiket. Létrehozták és egyre átfogóbbá tettek a Visegrádi Együttműködés rendszerét.

A térség minden országa kialakította kapcsolatát Oroszországgal, amelytől elsősorban az energetika terén jelentős mértékben függenek. 2014 után megindult az USA és a NATO oroszellenes támadása, amelyben Lengyelország igen aktív szerepet vállal. Magyarország is támogatja, de eközben igyekezett pragmatikus együttműködést kiépíteni Oroszországgal.

2010-ben a konzervatív magyar kormány megfogalmazta a keleti nyitás politikáját. Félretette az oroszellenes érzelmeket, a múlt sérelmeit, az ideológiai különbségeket és megpróbált pragmatikus alapon együttműködni Oroszországgal. Az orosz piac kell a magyar gazdaságnak. Az orosz földgázról sem tud lemondani rövid távon, bár igyekeznek több forrás bevonásával a függőséget csökkenteni.

Putyin és Orbán négyszemközti egyeztetése 2018-ban

Minderre ráépült egy olyan politikai együttműködés, mely nem sérti Magyarország NATO-kötelezettségeit, de egy kicsit kilóg a közös NATO-EU-politikából.
A magyar konzervatív elit politikája sok ellentmondást tartalmaz. Egyrészt, tartanak attól, hogy egy gazdasági válság vagy más problémák megingathatják a magyar kapitalizmust és felerősödhetnek az antikapitalista folyamatok, amitől a magyar elit fél, mint a tűztől. Ezért nincs bátorságuk szakítani azokkal az intézményekkel, amelyekre Európában a kapitalizmus épül. Nem hagyják ott sem az EU-t, sem a NATO-t.

A magyar elit játszadozik a gondolattal, hogy mi lenne az EU és a NATO nélkül, sőt felépít alternatív csatornákat Magyarország és a kelet között. De, és ez a döntő, nincs bátorsága szakítani, megvalósítani a hunexitet.

Nehéz megmondani azonban, hogy a koronavírus utáni válság milyen változást hoz. Megmarad-e az EU? Ilyen marad-e a NATO? Megrázza-e a válság Kelet- és Közép-Európa társadalmait?

Szólj hozzá!