Mit csináljunk holnap?

Mit csináljunk holnap?
Mit tegyünk másként?
Négyen négy kérdésről

Lassanként mindenütt vége a karanténnak, feloldják a kijárási korlátozásokat, újra lehet kisebb rendezvényeket tartani, egyszóval visszaáll a korábbi rend. A Munkáspárt több tagját kérdeztük tapasztalataikról és arról, hogy merre és hogyan tovább.

Szerkesztőségünk kérdéseire ezúttal dr. Frankfurter Zsuzsanna, az Elnökség tagja, Kovács Istvánné Tímea, a párt kabinetjének vezetője, Fehérvári Zsolt és Kós Zoltán, a KB tagjai válaszolnak.

Hogy élted meg a járványt?
Mit csináltál a karanténban?

F. Zsuzsanna: A főszereplő a telefon volt. Telefonon tartottam a kapcsolatot a párttagokkal, ismerősökkel. Az időnként kaotikus, részlegesen működő egészségügyi ellátás mellett „telefondoktornak” kellett lennem. Tanácsokat adni, segíteni az ellátáshoz jutásban, ha szükség volt rá. Ez naponta néha több órás elfoglaltságot jelentett.

Frankfurter Zsuzsanna Nagy Attila nógrádi elnökkel

K. I. Tímea: Mikor elterjedt a hír a világban, hogy egy veszélyes kór terjed és már hazánkban is megjelent, vegyes érzések törtek fel bennem. Egyszerre kételkedés és félelem.

Az idősávos vásárlást, a rövidített nyitvatartást nagyon nehéz volt megszokni. Túlságosan hozzászoktunk az elmúlt évtizedekben a fogyasztói társadalomhoz, hogy bármit bármikor megvehetünk, csak legyen pénzünk rá.

A „maradj otthon” idején rettentő nagy teher nehezedett rám és azokra a szülőkre, akik gyereket nevelnek, iskoláztatnak. Komoly időbeosztást kellett kialakítani, hogy a bölcsődés, az elsőosztályos és a gimnazista gyerekek napirendje összeférjen. Valamint a háztartást belezsuppolni a mindennapi otthontanulásba, figyelembe véve azt, hogy csak reggel 9-ig és 12 után mehettem boltba, postára, patikába vagy bárhova vásárolni, ügyeket intézni. Sajnos a falunkba nem szállítanak a hipermarketek.

Meglepő volt, hogy néhány nap után az iskolák megvalósították a távoktatást. A gimnazista fiam megoldotta maga a tanulást, csak egy-egy kérdése volt néha, hogy segítsek neki. Komoly kihívást az első osztályos gyerekem tanítása okoz. Még bele sem szokott az iskolába, még nem is érzett rá a tanulás fontosságára, mindezeket otthon megvalósítani borzasztó nehéz. Írni, olvasni, tanítani nem könnyű az iskolában sem, otthon meg borzasztó nehéz és nagy felelősség. Ha valamit nem jól tanítok neki, ha valamit nem ért meg rendesen, akkor az kihatással lehet a további tanulmányaira, az egész életére.

K. Zoltán: A járványt megelőző időkben nem is figyeltük különösebben a híreket a vírusról. Úgy álltunk hozzá, mint az utóbbi évtizedekben a többi beharangozott járványhoz. A jelen helyzet komolyságát akkor kezdtük megérteni, amikor külföldön élő ismerősök beszámoltak a náluk már bevezetett rendszabályokról. A kijárási korlátozás ekkor már nem lepett meg bennünket, megpróbáltuk betartani. Ezt követően telefonon és ritka személyes találkozásokon tartottuk egymással a kapcsolatot.

F. Zsolt: A járvány – ha lehet ilyet mondani – hála Istennek, nem érintett bennünket. Szüleink, mint veszélyeztetettek is kitűnő egészségnek örvendenek. Igazából karanténban sem éreztük magunkat. Persze, voltak dolgok, amiben korlátozva éreztük magunkat, de nem volt más teendő, mint tudomásul venni, a rendeleteket betartani és azokhoz alkalmazkodni.

Mit tudott tenni ebben a helyzetben a Munkáspárt helyi szervezete?

F. Zsuzsanna: A politikai munka színtere a bevásárlások, ügyintézések, a munkahelyem volt. Sokan ismernek, így mindig több ismerőssel találkoztam, akikkel mindig beszélgetni lehetett, ahol elmondhattam sok mindenről a véleményemet. A párttal kapcsolatos információkon kívül leginkább a járvánnyal kapcsolatos kérdésekre kellett válaszokat adni. A „központi” információk, magyarázatok nem voltak elégségesek, sokan nem értették a lényeget. Segíteni kellett a bezártság elviselésében is. Sajnos az internetes munkában kevés sikerrel jártunk. Kevés párttagunknak van internetes hozzáférése, és azok közül is csak kevesen élnek vele.

K. I. Tímea: Apparátusi munkatársként a „home office” miatt otthonról segítettem a pártmunkát. E-maileket küldtem szét elnökünk megbízásából, valamint a Szabadság újság terjesztését valósítottuk meg otthonról, posta- és csomagfutáron keresztűl. Az egyik szobát valóságos irodává alakítottuk át, ahol csomagoltunk, nyomtattunk, hogy zökkenőmentesen eljusson minden előfizetőhöz a Munkáspárt hetilapja.

Kovács Istvánné

A faluban mindenki tudja rólunk, hogy a Munkáspárt tagjai vagyunk, így minden cselekedetünk a pártot is népszerűsíti. Mikor a postán sorban álltam és feladtam az újságokat, vagy mikor a futárok jöttek a Szabadság újságért, néhány mondat erejéig a pártot reklámoztam. De férjem, Kovács elvtárs, aki a Zsámboki Polgárőr Egyesület tagja pár éve, minden szolgálatban töltött órával a Munkáspártot is népszerűsíti.

K. Zoltán: A maszkok viselésének ajánlása, és a maszkhiány azt eredményezte, hogy mind elvtársnőink, mind elvtársaink rokonságában lévő hölgyek, akik rendelkeztek a maszk varráshoz anyaggal, eszközzel és tudással, elkezdték a varrást. Természetesen nem üzleti, hanem szolidáris keretek között. Heti nagybevásárlást, gyógyszerkiváltást is végeztünk a falu idős lakosainak. Néha elég volt beszélgetni vagy meghallgatni a bezártság miatt befelé forduló öregeket.

F. Zsolt: A korlátozások miatt nem mehettünk az utcára. Egymással telefonon, interneten, esetleg személyesen tartottuk a kapcsolatot. Itt talán nagyobb hangsúlyt fektetünk az internetes munkára. A pártközpont által kiadott anyagokat (Mi-Ti, Balszemmel, A Szabadság újság cikkei stb.) igyekeztünk a legtöbb internetes felületen megosztani, hogy az minél több internetezőhez eljuthasson.

Milyen volt a Munkáspárt általános politikája ebben az időszakban?

F. Zsuzsanna: A Munkáspárt higgadt, mértéktartó politizálását a mi tagságunk elfogadta. Legfeljebb olyan vélemény volt, hogy ha vége a járványnak, több dolgot át kell gondolni, de hogy mit, arra konkrét választ nem kaptam. Sokszor el kellett mondani, hogy amit a kormány jól csinált, azt el kell ismerni. (Az emberek többsége „utálja”, támadja a FIDESZ-t, mintha nem is a többség szavazott volna így.) Mindig el kellett mondani, meg kellett kérdezni, hogyha az ellenzék lenne hatalmon, jobb lenne? Erre, ha választ kaptam, mindig a nem volt.

K. I. Tímea: A Munkáspárt politikája érthető volt. A faluban sok ismerősünkhöz eljut a párt gondolkodása. Voltak olyanok, akikkel kibeszéltünk egy-egy témát. Sok mindenben igazat adnak nekünk, sokan emlegetik az előző rendszer egy-egy elemét. Ki vannak éhezve az emberek a beszélgetésre. Unják a bizonytalanságot, a politikai acsarkodást, a félrebeszélést. A Munkáspárt politikáját, véleményeit örömmel fogadják. Hiszem, ha egy közösségért teszünk magánemberként, közben apránként, nem letámadva adagoljuk a Munkáspárt érveléseit, akkor el tudjuk magunkat fogadtatni.

K. Zoltán: A járvány kezdetekor kevesen értették, hogy miért áll a párt a kormány oldalára. Nem akarták elkülöníteni azt, hogy a kormányt, mint a járvány megoldásáért felelős szervezetet, ebben támogatni, nem ugyanaz, mint behódolni a tőkés kormánynak és félredobni az általános tőkeellenes politikánkat. Mindezt ahelyett, hogy csatlakoznánk az ellenzékhez, s a járvány miatti zűrzavart használnánk ki a belső harcban. Elvtársaink és szimpatizánsaink között is volt, akikkel többször is meg kellett ezt a kérdéskört vitatni. Amikor viszont a hibákat, a védekezés hiányosságait, a polgárok egészségének és életének védelmét kértük számon, az egyértelmű volt, azon nem is akartak fogódzkodót találni. Úgy az egészségügyi, úgy a munkahelyvédelmi kérdések felvetése meghallgatásra talált.

Kós Zoltán feleségével

F. Zsolt: A Munkáspárt a járvány ellenére sem változtatott politikáján, az továbbra is mértéktartó és következetes volt. A vészhelyzet kezelésében sem pártok, vagy szerveződések mellé állt, hanem az emberek érdekeit igyekezett szolgálni. Elfogadta azt, ha valaki jónak ígérkező döntést hozott, ami az ország és az állampolgárok hasznára lehet, de ugyanakkor mindig igyekezett felhívni a figyelmet azokra a tényekre, amiből csak bizonyos érdekkörök profitálhattak. De nem csak felhívta a figyelmet, vagy tiltakozott, hanem mindig is igyekezett javaslatot tenni a helyzet kezelésére. A konstruktivitás jegyében fogalmazta meg például a milliárdosok szolidáris válságkezelő megadóztatását.

Mi a teendő a következő hónapokban?

F. Zsuzsanna: A tagok már nagyon várnak a személyes találkozásra, ez jó. Szerintem nehezebb lesz az eddigieknél aktívabb, intenzívebb munkára ösztönözni őket, úgyhogy most ez lesz az egyik fő feladatunk. A járványnak még nincs vége, ezt és a védekezés követelményeit figyelembe véve, talán új formában el lehetne kezdeni az utcai munkát. (Maszkkal, kesztyűvel és természetesen a fiatalabbakkal.) Ha megvalósítható, jó lenne a tagsággal is találkozni videokonferencia formájában. Egyszerre 2-3 megye tagságával, a beszélgetés lebonyolításához a tudnivalókat előzetesen közölve.

K. I. Tímea: Komolyan kell venni a vírust. Be kell tartani az aktuális óvintézkedéseket, de szépen lassan vissza kell térnünk a korábbi hétköznapokba. Az elmúlt hónapokban rengeteg minden elmaradt. Nem csak a magánéletben a szabadtéri kirándulások, elfoglaltságok, hanem a párton belüli nagyobb rendezvények vagy kitelepülések. A karantén ideje alatt alkalmazott módszereket ki kell szélesítenünk a pártban, hogy ne legyen akadálya a megfelelő munkának. Elengedhetetlen, hogy párttagjaink használják az internetet, a Facebookat, az okostelefonokat.

K. Zoltán: Úgy látszik, lélekben átrendeződött a politikai paletta. Az elszigeteltség, a maszkviselés, a média elvtelen vitái és egymásra mutogatása miatt eluralkodott sokakban a gyengeség, a kiszolgáltatottság érzése, olykor a kishitűség, az „úgyis mindegy” beletörődés. Ezt nem lesz könnyű helyrehozni. Segíteni, hogy hitük legyen újra az embereknek, az elvtársainknak is és általában is. Hinni az életben, annak lehetőségében, hogy elmúlhat a járvány nyom nélkül. Hogy visszatérhetünk előbb-utóbb a régi életünkbe, folytathatjuk a munkát, tanulást, politizálást ott, ahol megszakadt hónapokkal ezelőtt.

Akik elvesztették a munkájukat, adósságot halmoztak fel, esetleg hozzátartozójuk elhunyt, kihegyezett lelkiállapotban vannak. Nem a mi általában higgadt és megfontolt véleményünk az első, amit hallani akarnak, hanem olyat, ami hasonlóan rezeg a belső feszültségükkel. Talán akkor is, ha tudják első pillanattól, hogy hazugság. És a piac világában, ahol ők a kereslet, lesz is kínálat, meg fogják kapni azokat a hazugságokat, amit hallani szeretnének.

Nos, ezekkel a hazugságokkal kell nekünk felvenni a versenyt, nem nagyotmondásban, arra lesznek elegen mindkét oldalon, hanem észérvekkel, meggyőzéssel. Úgy, hogy tudjuk, a gazdaság célja nem az lesz, hogy rendbe tegye a kisiklott életeket, hanem hogy a tőke kiesett profitját pótolja. A költő erre azt mondaná: „…ez a mi munkánk, és nem is kevés…”

Fehérvári Zsolt unokáival

F. Zsolt: Sok minden. Először is mihamarabb kimenni az utcára, megmutatni Magyarország lakosságának, hogy a Munkáspárt itt van, él, és ahogy a bajban lehetett rá számítani, úgy a mindennapokban is lehet. Fontosnak tartom, hogy az eddigi politikai irány jó, ettől eltérni nem szabad!

Szólj hozzá!