Belarusz egy ország, amelynek nincs párja

Belarusz: egy ország, amelynek nincs párja

A Szovjetunió feloszlatása után az egykori tagországokban véghez vitték a szocialista rendszer lebontását és az áttérést a kapitalizmus útjára. Nem volt kivétel Belarusz sem, ahol nacionalista polgári erők kerültek hatalomra. Az új vezetés azonban nem tudott megbirkózni a rendszerváltás okozta gondokkal, a tömeges munkanélküliséggel, a nyomorral, az erőszak elszabadulásával.

1994-ben, ebben a rendkívüli veszélyterhes időszakban került Belarusz élére az akkor negyven éves Alekszandr Lukasenko. Az új elnök programja világos volt, az emberekhez szólt és a nép megértette. Nem ígért csodát, azonnali gazdasági fellendülést, de megérttette az emberekkel, hogy okos politikával és sok munkával talpra állítható az ország és az emberek jobban fognak élni, mint egyik-másik volt szovjet utódállam polgárai.

Belarusz függetlensége a legfőbb értékünk. Lukasenko a polgári erők hangos, de tartalmatlan nacionalizmusa helyébe alkotó hazafiságot hozott, a nemzeti tudat erősítését. A belarusz legyen állami nyelv, de az orosz is, hiszen ezt szoktuk meg! Ne kövessük az ukránokat és a balti államokat, ahol tiltják az orosz nyelvet!

A belarusz történelem minden egyes szakaszára büszkének kell lenni, beleértve a Szovjetunió keretében töltött évtizedeket. Lukasenko nem engedte lebontani Lenin, Dzerzsinszkij, Gorkij szobrát, ma is van Marx utca, Lenin utca. Az ország lobogója nem lehet a régmúltból előkapart zászló, ki kell fejezni az ország elmúlt évtizedeit és mai valóságát is.

Értünk mi a piacgazdasághoz?– tette fel a kérdést 1994-ben az új elnök. Nem! Mi a tervgazdasághoz értünk, akkor pedig azt kell csinálni! Lukasenko nem engedte privatizálni és a külföldi tőkének kiárusítani a belarusz állami ipart. A nyugat folyamatosan reformokat követelt Belarusztól, vagyis azt, hogy a belarusz piacot adják át a nyugati tőkének. Úgy, ahogyan ez számos kelet-európai országban történt. A belarusz vezetés belarusz kézben tartotta meg a vállalatait.

Legyen általános privatizáció! Ezt követelte a nyugat is, a belarusz liberális ellenzék is. Ma már szép számmal vannak magánkézben lévő éttermek, kávézók, sőt orvosi rendelők is, de a stratégiai ágazatok, a közlekedés, a pénzügy állami kézben van.

Belarusz nem szocialista állam, de sok mindent megőrzött a szocializmus értékeiből. Belaruszban első az ember, és nem a pénz. Az állam ezért költ sokat az oktatásra, a sportra. Ezért állta ki az egészségügyi rendszer a koronavírus próbáját. Ezért tiszták Minszk és más városok utcái. Ezért van rend és fegyelem.

Legyen többpártrendszer Belaruszban is! Ez is a sokat emlegetett követelések között van. Az országnak, a népnek nem hivatásos politikusokra van szüksége, hanem a gazdasághoz, az élethez értő és felelősen cselekedni képes emberekre. Belaruszban vannak pártok. A Kommunista Párt még egy minisztert is ad a kormányba. De a politikai élet nem a pártokra épül, hanem a munkahelyi kollektívák által jelölt és demokratikusan megválasztott emberekre. És a rendszer működik.

Belarusz független ország legyen! Ne legyen se Oroszország, se a Nyugat gyarmata! Ez volt és ez ma is a belarusz politika hitvallása. A tőkés Nyugat ebbe nem nyugodott bele. Az USA „Európa utolsó diktátorának” kiáltotta ki a belarusz elnököt és szankció alá vonták az országot, így akarták megdönteni Lukasenko elnököt, megszerezni a belarusz piacot és az országot NATO-támaszpontokkal telerakni.

Ebben a politikában hosszú ideig sajnálatosan Magyarország is részt vett. Az MSZP-kormányok teljes mellszélességgel támogatták az USA és a NATO-politikáját. 2010 után a Fidesz-kormány tartotta magát a nyugat közös politikájához, de megkezdte a fokozatos kapcsolatépítést a Belarusz Köztársasággal. Tíz év kellett ahhoz, hogy a magyar miniszterelnök ellátogasson Minszkbe.

Belarusz nem lett sem az EU, sem a NATO tagja. Oroszországgal szoros politikai, gazdasági és katonai szövetségben van. Ugyanakkor fellép az orosz tőke és az orosz politika túlzott terjeszkedési törekvéseivel szemben.

Belarusz megőrizte függetlenségét. A függetlenség, a gazdasági fejlődés, a jólét emelkedése megerősítette az emberek bizalmát a vezetés iránt.

Szólj hozzá!