Menü Bezárás

Ilyen volt Kádár János

Ilyen volt Kádár János

(Az alábbi két történetet a Munkáspárt egykori  munkatársa, Arany Lajos ny. kormányőr-főhadnagy visszaemlékezéseiből idézzük)

Rántott leves és mákos tészta

Kádár János szerette a vadászatot. Más sportot nem igen űzött, az erdő, a vadászat megnyugtatta. Egyszer, 1979-ben kormányőrként jelen lehettem az egyik vadászaton, ahova Kádár János mellett a Politikai Bizottság és a kormány több tagja is hivatalos volt. A történet Soponyán történt, ami akkoriban „kiemelt” vadászház volt, jórészt az ország vezetői vették igénybe. A vadászház ma is megvan, a kapitalizmus törvényei szerint működik, bárki mehet, akinek van elég pénze.

A Kormányőrség feladata volt a soponyai vadászat biztosítása, az ország vezetőinek védelme. A biztonsági feladatot elvégeztük, vártuk a védett vezetők érkezését. Kádár elvtársát és feleségét pontosan 20 órára várták a vadászházba. A Politikai Bizottság tagjai 19 órára érkeztek. 19.45-től a vezetők és a vadászház személyzete együtt várta fő vendéget.

Editke, a házvezető asszonyka nagyon izgatott volt. Hosszú idő óta nem járt ilyen magas rangú vendég a házban, s most ráadásul Kádár János személyesen. Egész nap folyt a sütés-főzés. Editke is ki akart magáért tenni. Vadászház, vadászvacsora finomságokkal, úgy, ahogyan illik.

Kádár elvtárs és felesége pontosan 20 órakor érkeztek. Szerény vadászruhában jöttek. Gyorsan elhelyezkedtek a szobájukban, majd megjelentek az ebédlőben. Kádár elvtárs megkérdezte: Elvtársnő! Megéheztünk a hosszú úton, kaphatunk valamit vacsorára? Kádár elvtárs természetesen tudta, hogy kiemelt vendégházban van, ahol nyilván van vacsora. A kérdés azt a tiszteletet fejezte ki, amit a szakács, a házvezetőnő, a személyzet dolgozói iránt érzett.

Editke gyorsan felsorolta az étkeket, előételek és főételek egész sorát, egy komplett vadászvacsora étlapját. Editke befejezte, majd hosszú csönd következett. Ott állnak a Politikai Bizottság tagjai, várnak Kádár János válaszára, és kínossá váló néma csend. Most mi lesz?

Kádár elvtárs várakozva nézett a feleségére, majd szinte megkapva egyetértését, megkérdezte: Elvtársnő! Mást nem lehet kapni? A házvezetőnő elpirult, majd csendesen jelentette: Ez a menü, ezt főztük. Kádár elvtársnő kis hallgatás után csendesen megszólalt: Papa, menjünk haza, mert ma itt nem kapunk vacsorát!
Editke halálsápadtan megkérdezte: Mit tetszenek kérni? Kádár elvtárs rögtön válaszolt: Ha lehetne kérni, akkor egy jó rántott levest és mákos tésztát! A házvezetőnővel együtt az egész Politikai Bizottság fellélegzett, és Editke elkészítette élete talán legjobb rántott levesét és mákos tésztáját.

„Merénylet” a Váci utcán Kádár ellen

Ilyen volt Kádár János

Kádár Jánost, mint az ország vezetőjét a Kormányőrség védte. Ha valaki azt hiszi, hogy ugyanúgy egy fél hadsereg kísérte, mint manapság az állami embereket, az téved. Normális esetben két ember ült rajta kívül a gépkocsiban, egy személyi biztosító és egy kormányőr-gépkocsivezető. Nem járt vele egész kocsikaraván, legfeljebb még egy autó, de az sem mindig. Kádár biztosítása egyszerű volt abból a szempontból, hogy népszerű ember volt. A Kormányőrségnél eltöltött két évtized alatt soha senkitől sem hallottam, hogy bárki valaha is merényletet akart volna elkövetni ellene. A biztosítás ugyanakkor nehéz is volt, mert Kádár közvetlen ember volt, szeretett testközeli kapcsolatba kerülni az emberekkel, ami viszont nekünk volt külön feladat, hiszen sose lehet tudni, az ördög nem alszik.

A 80-as évek elején munkatársaimmal feladatul kaptuk, hogy biztosítsuk Kádár elvtárs délutáni programját. A parancs világos volt: Kádár János a 2-es villamossal elmegy a Vörösmarty térig, onnan végigsétál a Váci utcán a Felszabadulás térig, és ott az aluljáróban megnéz néhány üzletet. Meg kell mondanom, hogy Kádár elvtárs szerette az ilyen sétákat, de egy ilyen hosszú és ráadásul forgalmas helyeket érintő séta új volt akkoriban.

Kádár elvtárs pontban 16 órakor kilépett az MSZMP KB kapuján. Manapság ez a képviselői irodaház. A villamoson figyeltem az embereket. Volt, aki el sem hitte, hogy Kádárt látja. Volt, aki zavarában elkezdett mocorogni. Kádár elvtárs válaszul mindenkinek köszönt, majd leült az egyik ülésre. Mire a Vörösmarty térre ért a villamos, a fél város tudta, hogy az Öreg sétál az utcán. Mint mondtam, nem készültünk rendkívüli eseményre, de a feladat új volt, ilyen tapasztalatunk is kevés volt, tehát volt bennünk némi idegesség.

A Váci utca közepén feltűnt, hogy egy idősödő hölgy minden áron Kádár János közelébe akar kerülni. Ráadásul táska is volt nála, és abban akármi is rejtőzhetett. Minden kormányőr rémálma az, hogy egyszer bekövetkezik a legrosszabb. Mit tegyünk? Először odaszóltam a hölgynek, hogy húzódjon távolabbra, hiszen Kádár János és kísérői éppen egy beszélgetés közepében voltak, illetlenség lett volna megzavarni. A hölgy csak nem tágított. Az ügy kezdett kínossá válni. Ha indokolatlanul kiemeljük a tömegből, Kádár elvtárs biztosan megharagszik, mert nem szerette az ilyen intézkedéseket. Ha hagyjuk, és elkésünk, nos, arra jobb nem is gondolni. Ijedségünket a hölgy oldotta fel: „Nem akarok én Kádár elvtárssal beszélni, csak meg akarom érinteni, hogy unokáimnak elmondhassam.” A „veszély” elmúlt, és az Öregnek lett még egy tisztelője.

 

Vélemény, hozzászólás?