Menü Bezárás

Eljutunk-e a közösségi társadalomhoz?

Eljutunk-e a közösségi társadalomhoz?

„A jövő magyar közösségi társadalmát most még csak elképzelni tudjuk, képét most formáljuk együtt. Nem tudjuk, hogy pontosan milyen lesz. De nem légvárakat építünk, hanem elemezzük a mai kapitalizmust, és összevetjük a 20. század szocializmusának tapasztalataival.”

E sorok a Munkáspárt programjában olvashatóak. Ennek alapján gondolkodunk azon, hogy milyen lesz az új közösségi társadalom.

Időszerűbb, mint valaha

Pár hónappal ezelőtt még kinevettek volna, ha feltesszük azt a kérdést, hogy eljutunk-e a közösségi társadalomhoz. A koronavírus azonban sok minden átértékelésére készteti az embereket. Kiderült, hogy a kapitalizmus nem mindenható.

A koronavírus kapcsán nap mint nap láthattuk a médiában, hogy a gazdag tőkés országok képtelenek megbirkózni a vírussal, illetve óriási áldozatokkal jár a harc. Egy jó rendszernek másként kellett volna működnie. Mint a nagy szállodákban, ahol tűz esetén tűzálló falakkal zárják el a tűz által érintett területeket azoktól, ahol még nincs tűz. Ahol pedig a tűz pusztít, ott minden létező eszközzel mentik az emberéleteket, és eloltják a tüzet.

A tőkés rendszer nem így működött. A tőkés kormányok és a tőkés nemzetközi intézmények nem tudták azonnal lezárni a vírus által érintett területeket és megakadályozni a vírus terjedését. Az okot is tudjuk. Attól tartottak, hogy a gazdaság, az idegenforgalom, a közlekedés és ki tudja még mi, túl sokat veszít. Melyik tőkés akar veszíteni?

A tőkés rendszer és intézményei, az EU és a NATO nem voltak képesek azonnal mozgósítani minden erejüket az emberi életek megmentésére és a járvány leállítására. Bele gondolni is rossz, hogy mit tenne az EU és a NATO, ha világháború törne ki. Hogyan mozgósítaná az erőit? Számítana-e egyáltalán az emberélet? A tőke a járvány kezdetén ingadozott, mert tudta, hogy a NATO és az EU civil és katonai eszközeinek mozgósítása sokba kerül. Pár ezer embert ugyan meg lehetne menteni, de túl sokba kerül. Cselekedni csak akkor kezdtek, amikor ezrek és tízezrek haltak meg, és várható volt, hogy a tömegek fellázadnak a tőkés intézmények embertelensége ellen.

Most a járvány társadalmi következményeinek kezelése van napirenden. A tőkés körök tudják, hogy válság van. A tőkés azonban nem rohan megoldani a válságot. A válság sok minden elpusztít. Gyárakat, bankokat, egész gazdasági ágakat. Sebaj, mondja a tőke. Pusztuljon a gyenge, a rossz, az életképtelen és adja át a helyét az erősnek!

A válságkezelés két elemet tartalmaz. Az egyik oldalon óriási pénzekkel segítik meg a hadipart, a légiközlekedést, a biztonsági ipart, az építőipart, a bankokat.

A másik oldalon szociális intézkedésekkel, munkahelyvédelmi programokkal, társadalmi kedvezményekkel igyekeznek a válság társadalmi következményeit az elviselhetőség szintjén tartani. Ha a válság következményei, a munkanélküliség, az elszegényedés, a bizonytalanság olyan szinten marad, amit az emberek többsége még tolerál, akkor nem lesz forradalom.

A tőke tudja, hogy nagyon is lehet forradalom. A válság még nem érte el a sokszor idézett 1929-es világválság szintjét. De az elmúlt évtizedekben a tőke több alkalommal került válságba. Gondoljunk csak a 2008-as válságra, ami például Magyarországon az MSZP-SZDSZ-kormány bukásához vezetett! A tőke úgy-ahogy kezelte a betegségeket, de a betegségek megmaradtak és most összeadódnak, egymásra rakódnak. Ez a mostani helyzet sajátossága.

Ma a kapitalizmus leváltása reális lehetőségé válik. Ezt látni a tőke reagálásából, a tőke rendkívüli intézkedéseiből. De ez látható a társadalmak mozgásaiból is. Ily módon jogos feltenni a kérdést: eljutunk-e a közösségi társadalomhoz?

Az újnak jobbnak, hatékonyabbnak kell lennie, mint a régi

Vessünk egy pillantást a történelmi tapasztalatokra! Mi vezet ahhoz, hogy egy társadalmi rendszer helyébe egy másik lépjen?

A rabszolgatartó társadalom a rabszolga munkájára épült. A termelőerők egyik legfontosabb eleme, az ember bőségesen rendelkezésre állt. Olcsó volt, nem kapott fizetést, csak az életben tartása került pénzbe. Nem volt túlságosan hatékony, mivel az önérdekeltség nélkül végzett munka sohasem lehet nagyon hatékony. A nagyon sok lényegében ingyen munkaerő azonban még az alacsony hatékonyság ellenére is biztosítani tudta a gazdaság és a társadalom fejlődését.

Eljutunk-e a közösségi társadalomhoz?
Eljutunk-e a közösségi társadalomhoz?

A gond azonban bekövetkezett. A fejlődéshez egyre több rabszolga kellett volna, de rabszolgák őrzése, etetése, tanítása egyre többe került, másrészt idővel már nehézzé vált a rabszolgák tömeges utánpótlása.

A fejlődéshez a társadalmakat új alapokon kellett szervezni. Az újat a feudalizmus jelentette. A feudalizmusban a földesúr birtokolta a földet, és a földhöz tartozó parasztok, jobbágyok végezték a munkát. A jobbágy bár nem volt szabad, mégis érdekelt volt a jobb a munkában, mert az övé maradt minden, ami a különböző adók és járandóságok kifizetése után maradt. A feudalizmus szoftvere tehát hatékonyabban működtette a gazdaság és a társadalom hardverét, azaz az intézményeit. Nem véletlen, hogy ez a rendszer a 18. századig, sőt sok helyen a 19. századig fennmarad. A jobbágyságot Magyarországon 1848-ban törlik el, Oroszországban pedig csak 1861-ben.

A feudalizmus jól működött a mezőgazdaságban, de nem volt jó az ipar fejlődéséhez. A 18. és 19. századra a tudomány és a technika óriási fejlődésén megy át. A gőzgép és sok minden más találmány azonban csak akkor működik hatékonyan, ha gyárakba, bányakba telepítik. A gyári termeléshez azonban munkás kell. Munkás, aki szabadon vállalhat munkát bárhol és kénytelen is munkát vállalni, mivel se földje, se más tulajdona nincs.

A polgárság, az új tulajdonos osztály már létrejön a feudalizmus idején. Ők az első ipari üzemek, a bankok, a biztosítók, a hajózási vállalatok tulajdonosai. Igazán naggyá azonban csak akkor válhatnak, ha a kapitalizmus fejlődését semmi sem gátolja. Vagyis, akkor, ha jobbágyság intézménye megszűnik, és a jobbágy szabad munkaerőként mehet a tőkés vállalatokhoz.

Van még egy dolog. A polgár ugyanolyan jogokat akar élvezni, mint az arisztokrácia, a grófok és bárok, a nagy földtulajdonosok. A polgári forradalmak e két dologról szólnak.

A polgári forradalmak véresek. Győz a polgárság, amely azonban kompromisszumokat köt a feudális földesurakkal. A polgár sok helyütt nem űzi el a feudális urakat, hanem megosztja velük a hatalmat. A megegyezés relatíve egyszerű, mert mindketten a magántulajdon bázisán állnak, csak az egyik a feudális, a másik a tőkés magántulajdon megtestesítője.

A kapitalizmus létrejöttéig négy dolgot látunk:

  • Az új társadalmi rendszer igénye és lehetősége csak akkor jelenik meg, ha a korábbi társadalmi rendszer már nem képes a hatékonyságát növelni, és akadályává válik a gazdaság, a tudomány, a termelőerők fejlődésének.

  • Látjuk azt is, hogy a régi társadalmi rendszerek keretében jön létre embrióként az új társadalmi rendszer meghatározó tulajdonosi osztálya. A polgárság például már létezik a feudalizmusban, de teljesen kibontakozni csak akkor tud, ha lebontja a feudalizmus korlátait.

  • Az új társadalmi rendszer felszámolja a régi rendszer szabályait, lebontja az őt akadályozó korlátokat. Egy dolgot nem bánt: nem törli el a magántulajdont. Mivel nem törli el a magántulajdont, a tőkés magántulajdonos megegyezhet a feudális földbirtokossal. Nem veszi el a földbirtokos földjét, hanem megnyitja elötte a tőkés agrárvállalkozóvá válás lehetőségét.

  • Minden változás csak a társadalom kisebbségét érinti. Egyik vagy másik tulajdonosi réteg kerül hatalomra, a magántulajdonnal nem rendelkező többség, az emberek helyzete alapvetően nem változik meg.

Tanuljunk a szocializmus tapasztalataiból!

A kapitalizmus létrejöttével minden megváltozik. A kapitalizmus a világtörténelem addigi leghatékonyabb rendszerét hozza létre. A tőkés rendszer szoftvere, a pénz, a profit utáni hajsza. Az új szoftver tágra nyitja az utat a fejlődés előtt.

De a másik oldalon elindítja a kapitalizmus önpusztítását is. A tőke ugyanis arra törekszik, hogy minden területen csak a pénz akarata érvényesüljön. Minden területen csak a piac döntsön, csak az legyen szempont, hogy hoz-e a pénzt vagy sem.

A gazdaság fejlődése megszüli a tőkésosztály ellenfelét, a munkásosztályt, a proletáriátust. A munkás függ a tőkéstől, mert neki nincs tulajdona, és ha élni akar, kénytelen a tőkésnél dolgozni. A munkás alaphelyzete csak akkor változik meg, ha elveszi a tőkéstől a gyárat, a bankot, és ő válik tulajdonossá.

A munkás, a proletár, a dolgozó tömegek a társadalom többségét jelentik. Így, ha ők kerülnek hatalomra, akkor a többség lesz a termelőerők tulajdonosa. Ez a világtörténelemben alapvető fordulatot jelent.

Eljutunk-e a közösségi társadalomhoz?
Eljutunk-e a közösségi társadalomhoz?

A társadalom többsége válik tulajdonossá a közösségi társadalomban. De ez az új tulajdonosi osztály nem jön létre, mint tulajdonos a kapitalizmusban. A polgár, a tőkés már a feudalizmus idején is magántulajdonos, a polgári forradalom egy meglévő tulajdonosi osztályt emel a hatalomba. A szocialista forradalomban győztes dolgozói osztály csak ekkor válik tulajdonossá, nincsenek tapasztalatai a tulajdon működtetéséről.

A szocialista forradalom arról szól, hogy a dolgozó tömegek elveszik a tőkésektől a gyárakat, a bankokat és a társadalom közös tulajdonává teszik. Miért tehetik meg? Azért, mert a tőkés rendszer már nem tudja a korábbi hatékonysággal kezelni a problémákat és már nem tud annyit adni az embereknek, hogy megelégedjenek helyzetükkel. Másrészt azért is, mert a társadalmi tulajdonra épülő társadalmi modell komoly és hihető alternatívát jelent a problémákkal küszködő kapitalizmussal szemben.

A szocializmus, mint modell sikere attól függ, hogy képes-e hatékonyabban működtetni a társadalom termelő erőit, mint a kapitalizmus.

A szocialista forradalom győzelme után az új tulajdonos, azaz a társadalom, a dolgozók új elosztási elveket vezetnek be. A társadalom által megtermelt javakat a dolgozó emberek, a nép igényei szerint osztják el. A döntő az ember. Nem az a döntő, hogy mi hoz profitot, hanem az, hogy mire van szükségük az embereknek.

Így volt ez Magyarországon is 1948-1989 között, azaz a szocializmus évtizedeiben. Ennek volt köszönhető az ingyenes egészségügy, az ingyenes oktatás, a mindenkire kiterjedő nyugdíj, a lakásprogramok és sok minden más.

A gazdaságban is le kell győzni a kapitalizmust

A szocialista rendszer az embereket az elosztás útján tette érdekeltté a szocializmusban. A rendszer többet adott az embereknek, mint a korábbi rendszer, ezért elfogadták.

A szocializmus viszont csak akkor győzi le a kapitalizmust véglegesen és visszafordíthatatlanul, ha hatékonyabban termel, mint a kapitalizmus. Lenin nagyon röviden fogalmazta meg a lényeget: „Ki fogjuk vívni a kommunista munka győzelmét!” Azaz az új közösségi társadalom nem csak az elosztásban lesz jobb, mint a kapitalizmus, hanem a termelésben is.

A folyamat azonban nem egyszerű. A szocializmus megszüntette a kapitalizmus egyik alapelemét, a munkanélküliséget. A tőke azzal kényszeríti jobb és több munkára a dolgozót, hogy bármikor kirúghatja. A munkanélküliségtől való félelem arra kényszeríti a dolgozót, hogy a tőkés érdeke alapján többet és jobban dolgozzon.

A szocializmusban ilyen mechanizmus nincs. A szocializmus az emberre épül, ezért megszünteti az egzisztenciális fenyegetést. Ha valaki rosszabbul dolgozik, legfeljebb kevesebb pénzt kap, esetleg máshova helyezik, de a léte nem kerül veszélybe.

A szocialista rendszer a Szovjetunióban 70 évig, Kelet-Európában 40 évig állt fenn. Ez az időszak kevés volt ahhoz, hogy a munka termelékenysége terén a szocializmus legyőzze a tőkés rendszert.

Ennek több oka volt. A szocializmus Kelet-Európa szegény országaiban győzött. Ezekben az országokban még a feudalizmus számos jegye, a nagybirtokrendszer, a szegényparasztság tömegei is jelen voltak, ami gyengítették a tőkés rendszert.
Nyugat-Európa tőkés országai előbb léptek a kapitalizmus útjára, óriási gyarmatokat szereztek, gazdagok lettek. A szocialista országok és a tőkés nyugat közötti gazdasági különbség nem a szocializmus következménye, hanem azt megelőző több évszázadé.

Az okok között szerepel az is, hogy a dolgozó osztályoknak nem volt, nem is lehetett tapasztalatuk a gazdaság irányításában. A Szovjetunióban a közösségi tulajdon állami formáját tartották a leghatékonyabbnak. Kelet-Európa átvette a szovjet felfogást, de hozzá tette, hogy a közösségi tulajdon jól működhet szövetkezeti formában is, sőt összeköthető egymással szövetkezeti és magánszféra is, ahogyan ez Magyarországon a mezőgazdaságban történt. Jugoszlávia történelmi tapasztalatai alapján az közösségi tulajdon irányítását a vállalatok szintjére vitte le, és erre építette a munkásönigazgatás elvét.

A szocialista országok sok más megoldást is kipróbáltak a közösségi tulajdon hatékony irányítására. Ezek addig ismeretlen feladatok voltak, sok ideológiai és politikai vitával jártak. De a fő probléma az volt, hogy az új megoldásokat szegény országokban, a tőkés gazdag országokkal folytatott folyamatos harc viszonyai között kellett megtalálni.

(Folytatjuk)

Vélemény, hozzászólás?