Menü Bezárás

A pénzügyminiszter reggelije

A pénzügyminiszter reggelije

A büfében csak két asztal van megterítve fehér abrosszal. A többi asztal terítetlen: az a demokratáknak való. E célra paprikásszalonna is van az üvegedényben. Szalonna üveg alatt! Borzasztó idea!

Az egyik asztal terítője sokkal fehérebb, mint a másik. Az asztalon egy pohár áll sherryvel, egy üres tányér, melybe a sonkás szeletek jönnek, s végre egy kis tányér tele finom hosszúkás cukorkákkal.

A szék is oda van már készítve, s eltolva a többi székek, hogy valahogy más oda ne ülhessen.

A belépő mamelukok áhítattal néznek az asztal felé, s mutatni akarván, hogy az államügyekben mennyire járatosak, tiszteletteljesen mormogják:
– A pénzügyminiszter még nem reggelizett!

Új mamelukok lépnek be, s az asztalra mutatnak.
– Itt a pénzügyminiszter fog reggelizni.

Bejön Vizsolyi. Éppen oda ül. S amint könyökét ráteszi az abroszra, a palackok s tányérok elkezdenek csörömpölni, mintha mondanák:
– »Mindjárt itt lesz a miniszter!«

De ezt Vizsolyi is észre veszi, és rögtön saját magától kér bocsánatot.
– Pardon! Hisz itt a miniszter fog reggelizni.

Felugrik, s átjön a szomszéd asztalhoz, ahol nem olyan hófehér a terítő, s hol vegyes képviselők fogyasztják a vörös bort, a sonkát és a sherryt, kiki a saját pártállása szerint.
– Összetévesztettem az asztalt. Ez az átkozott rövidlátásom…
– Ne átkozd – mondja egy kormánypárti –, hisz az tett meg téged elnökünkké.
– Igen, de most oda ültem, ahol…
– Igen, igen, ahol a pénzügyminiszter fog reggelizni.
– Ah, a cukkedlik! Irtóztató! Duschek valamikor rövid szivart szítt – mondja valamelyik habaréki.
– És mindennap más emberhez hívatta meg magát reggelire, hogy arra se költse az ország pénzét.
– Oh, az Duschek volt! A nagy Duschek. A Duschekek kora lejárt, uraim! Most a cukkedli-korszak van.
– Cukkedli? – süvít bele gúnyosan egy szélsőbali. – Az adófizetőknek kellene adni cukkedlit, az adószedők pedig egyenek arzenikumot.
– Neked ez a programod?
– Ennek alapján választottak meg.

E pillanatban nesztelenül belép a miniszter. Mély csend. A szőnyeg felfogja lépteinek neszét, s lágyan suttogja: »őexcellenciája reggelizni jött«.

A legyek, amint a tejre idejöttek, pajkosan röpködnek körbe, s egymást biztatják: »Gyerünk, reggelizzünk a miniszterrel«.
A mamelukok ajkain megjelenik a nyájas, hódoló mosoly, a szélsők arcáról elfut az elégedetlenség, minden derült, a napsugár besüt az ablakon, a büfébeli Hébe kék szemei igéző fényben tündökölnek, a vajak olvadoznak, a heringek, sajtok pikáns illatokat terjesztenek, minden, de minden olyan ünnepélyes, mert a pénzügyminiszter reggelizik.

A kegyelmes úr leül, a szék megreccsen alatta, mintha a nagy megtiszteltetést köszönné. A sonkát odateszik eléje. Kár, hogy nincs retrográd élet, hogy a megboldogult sertés földi maradványai átéreznék.

A miniszter keveset eszik és elegánsan. A kés és villa bizonyos előkelőséggel horzsolja egymást.

Az első falatnál leönti egy kis borral… még egy falat, és még egy… megint egy korty rá… Őexcellenciájának jó étvágya van.

S ezalatt benn a tanácsteremben sebesebben megy minden. A szónokok megrövidítik beszédeiket. Minek is beszéljenek? Hiszen eredménye úgy sincs – és még csak nem is bosszankodik érte senki, ha elmondják, hogy az adózó nép mint nyomorog. Mert a pénzügyminiszter úgy sincs ott. A pénzügyminiszter reggelizik.

A büfé ajtaja ki van nyitva. Kilátni meg belátni.

Künn két erdélyi képviselő sétál nagy szomorúan. Éppen a székelyek tömeges kivándorlását beszélik. Borzasztó állapotok… a szegény székelyek éheznek.
– Pszt! Ne olyan hangosan! Bent a pénzügyminiszter reggelizik!

Mikszáth Kálmán

Vélemény, hozzászólás?