Menü Bezárás

Eljutunk-e a közösségi társadalomhoz?

Eljutunk-e a közösségi társadalomhoz?

„A jövő magyar közösségi társadalmát most még csak elképzelni tudjuk, képét most formáljuk együtt. Nem tudjuk, hogy pontosan milyen lesz. De nem légvárakat építünk, hanem elemezzük a mai kapitalizmust, és összevetjük a 20. század szocializmusának tapasztalataival.” (Munkáspárt programja)

A Szabadság elmúlt két számában eljutottunk addig a következtetésig, hogy a tőke, a pénz uralma nem alkalmas a világ problémáinak megoldására. Ha nem akarjuk a világ, az emberiség pusztulását, új közösségi társadalmat kell teremteni.

Megállapítottuk azt is, hogy az új közösségi társadalomban nem a pénz a döntő, hanem az ember érdekei. A közösségi társadalom az emberek olyan közössége, ahol a legfontosabb érték az ember.

Megvizsgáltuk, hogy a közösségi társadalom milyen változásokat hozhat a politika terén. Kimondtuk, hogy a többpártrendszer a tőke terméke, és a tőke érdekeit szolgálja. A közösségi társadalomban az embereknek maguknak kell dönteniük életükről, és ehhez kell a kornak és az egyes országoknak megfelelő intézményeket létrehozni.

A kérdések kérdése: kié a tulajdon?

Most elérkeztünk a kérdések kérdéséhez, a tulajdon problémájához. Láttuk az eddigiekből, hogy minden társadalmat az határoz meg, hogy ki birtokolja a termelőeszközöket, így a gyárakat, a bankokat, a földet.

Láttuk azt is, hogy a korábbi társadalmak, a rabszolgatartó rendszerektől kezdve a feudalizmuson át a kapitalizmusig, a magántulajdonra épülnek. Vagyis a társadalom kisebb része birtokolja a javakat, és ennek alapján uralkodik a társadalomban.

A közösségi társadalom lényege, hogy a termelőeszközök az emberek, a társadalom tulajdonába kerülnek, és ennek következtében a többség dönt a társadalom alapvető kérdéseiben.
Mielőtt tovább mennénk, itt érdemes megállni egy percre. A magántulajdonra épülő társadalmak hívei ugyanis igyekeznek félrevezetni bennünket. Ne törődjünk a tulajdon problémájával! – sugallják nekünk lépten nyomon.

A gyárak, a bankok csak magántulajdonban működnek hatékonyan – érvelnek a tőkések. A tőke valóban képes hatékonyan működtetni a termelőeszközöket, de amint láttuk, minden csak a pénz, a profit logikája szerint történik. A pénz logikája alapján viszont nem lehet korunk nagy problémáit megoldani. A koronavírussal szemben az embereket kellene például megmenteni. De nem ez történik! A pénz logikája alapján a bankokat, a nagyvállalatokat mentik, az emberek sorsa másodlagos. De a tőke nem képes megoldást találni a klímavédelem kérdésére, és nem képes a háborúkat sem megakadályozni.

A tőke igyekszik meggyőzni az embereket, hogy nem a tulajdon formája az érdekes, hanem az, hogy jól működik-e egy cég, egy ország, vagy rosszul. Ha jól működik, akkor ott jobb az élete a tulajdonosnak is és a dolgozóknak is. Csakhogy a cég, az ország működése a többség munkájának az eredménye. A tulajdonos viszont lényegében elveszi az általunk megtermelt javakat, és csak annyit ad vissza, amennyit éppen szükségesnek tart.

A szociáldemokrácia az alapkérdést igyekszik megkerülni.
A tulajdonviszonyokat ugyanis csak úgy lehet megváltoztatni, ha a régi tulajdonostól elveszik a tulajdont és az újak kezébe adják. Az új közösségi társadalom akkor jöhet létre, ha a tőkésektől elveszik a gyárakat, a bankokat, a médiát, minden termelőeszközt és a társadalom kezébe adják. A tőkés nem fog önszántából lemondani a tulajdonáról, védeni fogja minden eszközzel. Ebből következik az, hogy a közösségi társadalmat csak társadalmi forradalom útján lehet megvalósítani.

A szociáldemokrácia azonban nem akar forradalmat. Ezért talál ki mindenfélét a tőkés társadalom „humanizálására”, vagyis hogy a kecske is jól lakjon, de a káposzta is megmaradjon. Innen van a „társadalmi ellenőrzés” elmélete. Vagyis a dolgozóknak nem kell elvenniük a tulajdont a tőkésektől, elég, ha beleszólást kapnak a tulajdon irányításába. Népi kapitalizmus azonban nincs. A tőke engedhet némi beleszólást a tulajdon irányításába, de a döntés mindig azé, akié a tulajdon többsége.

A szociáldemokraták és a liberálisok másik „nagy találmánya” az európai minimálbér, a kötelező alapbér. Ne törődj azzal, hogy kié a tulajdon, érd el, hogy mindenkinek jusson annyi, amennyiből meg lehet rendesen élni! Ez a teória lényege. A tulajdonról a figyelmet az elosztásra terelik át. A valóságban azonban a megtermelt javakat mindig azok osztják el, akiké a tulajdon.

Közösségi társadalom: a tulajdon többsége a közösségé

A Munkáspárt programja a lényegre hívja fel a figyelmet: „Meggyőződésünk, hogy a mi közösségi társadalmunkban egyetlen ember sem zsákmányolhatja ki a másikat, mint ma a tőkés rendszerben.” Az egyik ember azért zsákmányolhat ki a másikat, mert ő birtokolja a termelőeszközöket.

Eljutunk-e a közösségi társadalomhoz?

A közösségi társadalomban azért nem lesz kizsákmányolás, mert a gazdaság többsége, mindenekelőtt a meghatározó ágazatok, a közösség kezében lesznek.
Itt mindjárt felvetődik két kérdés. Az egyik: lehet-e magántulajdon a közösségi társadalomban? A másik: milyen formában valósul meg a közösségi tulajdon?

A szocializmus 20. századi tapasztalatai azt mutatták, hogy a szocializmusban többségben van a közösségi tulajdon, de létezik magántulajdon is. A közösségi társadalmak fejlődésének csúcsán, a kommunizmusban viszont már minden termelőeszköz a társadalom tulajdonában van.
A 20. században a szocializmus több formában valósult meg. Egyes országokban, például a volt Német Demokratikus Köztársaságban, Kínában, Vietnamban és másutt a magántulajdon aránya viszonylag nagy volt. Ez a szolgáltatások, a kereskedelem mellett az iparra is kiterjedt.

Más országokban, így Magyarországon is, eleinte mindent társadalmi tulajdonba vettek, még a kisipart és kiskereskedelmet is. Később a magántulajdon megjelenhetett ezeken a területeken, de a stratégiai ágazatok állami tulajdonban maradtak.

A közösségi tulajdon működtetése több formában valósult meg. Volt állami és szövetkezeti tulajdon. Magyarországon például az ipar nagy része állami tulajdon volt. A mezőgazdasági termelőszövetkezetek pedig szövetkezeti tulajdont jelentettek.

A kormányzó kommunista pártok természetesen ismerték azt a lenini tételt, hogy az egyik tulajdonforma gazdasági versenyben bizonyítja előnyét más tulajdonformákkal szemben, és nem adminisztratív intézkedések eredményeként. A gyakorlat azonban más volt. Az állami tulajdont magasabb értékű formának tekintették, mint a szövetkezetit, a magánformákról nem is beszélve. Az állami tulajdon több jogi és politikai lehetőséget kapott. A gyakorlatban azonban ez nem mindig járt együtt a nagyobb hatékonysággal.

A 20. századi szocializmus fontos tapasztalata volt az is, hogy a munkásosztály, a dolgozó tömegek a tulajdonformák változását a forradalmak idején érzékelik és támogatják tudatosan. 1945 után Magyarországon államosították a nagyüzemeket és az üzemek élére sok esetben munkásemberek kerültek. Ez a folyamat nyilvánvaló volt, és a dolgozó tömegek közvetlen részesei voltak.

Később azonban a dolgozó tömegek már kevésbé érezték, hogy ők, mint társadalom, tulajdonosai a gyáraknak, a bankoknak. Mivel nem érezte, hogy ő tulajdonos, nem lépett fel időben azon kísérletekkel szemben, amelyek arra irányultak, hogy a társadalomtól elvegyék tulajdont és ismét magántulajdonba vegyék.

Az 1990-es évek rendszerváltásainak lényege éppen az volt, hogy a társadalomtól elvették a tulajdont és a magántőkések szerezték meg.

A 20. századi szocializmus az első nagy történelmi kísérlet volt a közösségi társadalom megteremtésére. A dolgozó tömegeknek, a kormányzó pártoknak nem volt elég tapasztalatuk. Ráadásul folyamatosan küzdeniük kellett a tőke támadásaival szemben.

A 20. századi szocializmus számos előremutató tapasztalatot is adott. Bizonyított, hogy a szocializmus még ebben a kezdeti formájában is jobb a népeknek, mint a kapitalizmus. Bizonyított az is, hogy a szocializmus megvalósítható. Bizonyított az is, hogy a szocializmus, mint társadalom, rendelkezik közös tulajdonságokkal, de minden országban a nemzeti sajátosságok alapján valósul meg. Bizonyított az is, hogy a szocialista rendszer nem megbukott, mert életképtelen lett volna, hanem erőszakkal megbuktatták, mert hosszútávon legyőzte volna a kapitalizmust.

Kína tapasztalatai

A szocializmus építésében Kína sok friss tapasztalattal rendelkezik, amelyeket a 20. század végén és a 21. század első évtizedeiben szerzett. Ezek alapján beszélnek Kínában a kínai sajátosságú szocializmusról.

Eljutunk-e a közösségi társadalomhoz?

Kína mai felfogása szerint egy tulajdonforma meghatározó jellege attól függ, hogy ellenőrzi-e, meghatározza-e az egész gazdaságot vagy sem. Kínában a gazdaság meghatározó vállalatai, a földet és más természeti forrásokat hasznosító vállalatok ma is mind állami kézben vannak. Ugyancsak állami vállalatok irányítják a pénzügyi szférát, a közlekedést, a hírközlést és az energiaszektort.

Ugyanakkor Kína számos reformlépést tett az állami tulajdonú vállalatok irányításának és hatékonyságának javítására. Ezek közé tartozik egyebek között az is, hogy az állami vállalatoknál is fokozatosan bevezették a részvényrendszert, lehetővé tették a vegyes tulajdont, azaz különböző tulajdonformájú vállalatok hozhatnak létre új vállalatokat. Az állami vállalatok irányítására bevezették az igazgatótanács-felügyelő bizottság- menedzsment modellt. Lehetővé vált az állami vállalatok és beruházási magáncégek közös fellépése. Az állami tulajdonú vállalatok menedzsmentjét elválasztották a minisztériumoktól.

A kínai sajátosságú szocializmus sajátossága az is, hogy a magántőke képviselői minden szinten bekapcsolódhatnak a népi kongresszusok és politikai konzultatív szervek munkájába. Ugyanakkor a kínai sajátosságú szocializmus nem engedi meg, hogy a magántőke önálló politikai szervezeteket hozzon létre és bármilyen formában is részt vegyen az államhatalom gyakorlásában.

A jelenlegi kínai gyakorlat azt jelenti, hogy a politikai hatalom a dolgozó osztályok kezében van és ezt a Kínai Kommunista Párt irányításával érvényesíti. A társadalom kezében vannak a meghatározó gazdasági ágazatok, és azokon keresztül érvényesíti hatását a magántulajdonra.

És még valami, amiről gyakran elfeledkeznek. Kínában ezt a modellt nem az idők végezetéig akarják megtartani. A stratégiai cél, a kommunizmus megvalósítása változatlan. Ha „erről megfeledkezünk, ha szem elől tévesztjük a végső célt, úgy óhatatlanul utat tévesztünk és haszonelvű, pragmatikus párttá válunk” – írta Zhu Jiamu professzor, a Kínai Társadalomtudományi Akadémia korábbi alelnöke.

A jövő közösségi tulajdona

A korábbi tapasztalatainkból okulva, olyan formákat keresünk, amelyekben az emberek magukénak érzik a tulajdont, és érdekeltek lesznek a hatékony működtetésében. A közösségi tulajdonnak várhatóan több formája lesz: állami tulajdon, szövetkezeti tulajdon, a munkahelyi kollektívák csoport tulajdona vagy más. Ezt nem ideológiai kérdésként kezeljük. A közösségi tulajdon működtetésére azt a tulajdonformát kívánjuk alkalmazni, amely a leghatékonyabbnak bizonyul.

Eljutunk-e a közösségi társadalomhoz?

Úgy véljük, hogy a gazdaságban működhet magántulajdon, de csak korlátozottan. A közösségi társadalom a nem közösségi tulajdonformák működését az össznépi érdekek mentén engedi érvényesülni. A magántulajdont nem érdemes és nem szabad felszámolni minden területen, ahogyan az 1950-es években tették. Mai tudásunk szerint a társadalom egészét szolgáló területeken, így a hadiiparban, a közlekedésben, az energetikában, sőt az oktatásban és az egészségügyben az a helyes, ha a tulajdon a közösség kezében van.

Meggyőződésünk szerint a föld, amely különleges tulajdon, össznépi közös tulajdonban kell, hogy legyen. Senki se élhessen vissza olyannal, amiből csak korlátozott mennyiség áll rendelkezésre. A Munkáspárt programja kimondja: „A föld tartós használati jogát a helyi kollektívák kezébe kívánjuk tenni. A családi gazdálkodást elismerjük. Magántulajdonban annyi föld maradhasson, amennyi a területi sajátosságok figyelembevételével egy-egy család tisztességes megélhetéséhez szükséges. Támogatjuk a szövetkezeteket, segítjük minél magasabb együttműködési formáik létrejöttét. Ez változás mind a mai tőkés rendszer, mind a korábbi szocialista társadalom felfogásához képest. Össznépi közös tulajdonban kell lenniük a föld kincseinek, a vízkészleteknek és más természeti erőforrásoknak.”

A tulajdon működtetésének fontos kérdése a tervgazdaság. Ha a társadalom a kezében tartja, illetve irányítja a gazdaság nagy részét, úgy a gazdasági folyamatokat tervezni lehet. Ez a feltétele annak, hogy a közösségi társadalom gazdasága ne fölösleges áruk tömegét gyártsa, hanem tagjainak igényeit egyre magasabb szinten elégítse ki.

A gazdaságban így megszüntetjük azt az anarchiát, amelyet a tőkés piac teremtett. A korábbi szocializmus tervgazdálkodása nem azért követett el hibákat, mert elvileg volt rossz, hanem azért, mert még nem léteztek a mindenre kiterjedő tervezéshez szükséges számítástechnikai feltételek. A számítástechnika óriási fejlődése mára már megteremtette ezeket a feltételeket.

Az új közösségi társadalom még egy kérdésben hoz majd döntő változást. Helyreállítjuk Magyarország nemzetgazdasági függetlenségét, amelyet a mai kapitalizmus feláldozott a tőke oltárán. Nem zárkózunk el a világtól, mint ahogyan korábbi rendszerünkben részben szükségszerűen, részben oktalanságból történt, de a külföldi gazdaság sem játszhat meghatározó szerepet a magyar gazdaságban, mint ma.

Válasz a kérdésre: igen, eljutunk a közösségi társadalomhoz!

A mai tőkés társadalom nem válaszol az emberiség alapvető kérdéseire. A válságok megölik, deformálják a társadalmakat és a pusztulás irányába viszik. A megoldást egy olyan társadalom jelenti, melyben a működtető szoftver nem a pénz, hanem az ember érdeke.

A változás nem automatikus. Senkitől sem kapjuk ajándékba. Meg kell érte küzdeni. De tudjuk, hogy ez az új közösségi társadalom jó megoldás. Csináljuk meg együtt!

Eljutunk-e a közösségi társadalomhoz?

Vélemény, hozzászólás?