Menü Bezárás

2020 október 31

Mi a bal szemünkkel nézünk a világra. Így sok mindent észreveszünk, amit csak a jobb szemünkkel nem látnánk. Másként is látjuk a világot, mondjuk úgy, balszemmel. Ezután minden számunkban elmondjuk, miként is látjuk az éppen esedékes eseményeket a saját politikai értékítéletünk alapján, balszemmel.

Törésvonalak és árkok-meddig mehet így?

A harminc évvel ezelőtti magyar társadalomban mai fejjel nehezen igazodnánk el. Ma, amikor a társadalmat törésvonalak, árkok szabdalják szét, aligha értenénk, hogy a társadalom homogén volt. Volt, aki többet keresett és jobban élt, mint az átlag, de a különbség a nagy és kicsi jövedelem között nem volt bántóan nagy.

Nem voltak milliárdosok, ami manapság természetes, de nem voltak olyanok sem, akik tartósan a társadalom peremén éltek, ami ma szintén megszokott.

A politika jelen volt, akárcsak ma, de nem darabolta szét a közösségeket, a családokat, ahogy ez manapság történik.

A homogén társadalom a többségnek jó volt, így egységet teremtett. Az egység pedig nagy közös tettekre tette képessé az országot, legyen az tömeges lakásépítkezés vagy az árvizek leküzdése.

Az persze igaz, hogy a homogenitás, az egyenlőség fékezheti a versenyt, akadályozhatja a kirobbanó teljesítményeket. De hosszú távon többet ad az a társadalom, amely az egyén boldogulását a közösség boldogulásához köti, és nem a közösséget rendeli alá az egyén érdekeinek.

A rendszerváltáskor mindenki tudta, hogy nagy változások lesznek. A régi elit megy, az új jön, így szokott lenni. Sokan bíztak abban, hogy most már szabadon gazdagodhatunk.

Sejtettük, hogy az egykori homogén társadalom megszűnik.  Anyagi, szellemi, politikai választóvonalak, törésvonalak, árkok jönnek majd létre. Így is történt.

Nagy vagyonok születtek. De a megdöbbentő az volt, hogy a szegény és gazdag között leírhatatlan és megfoghatatlan különbségek jöttek létre.

Mindenki háborog ezen, de szinte mindenki túl is lép rajta. A másik milliárdja nem izgat, ha nekem is megvan, amire vágyok! Akkor kezdünk dühösek lenni, amikor a másik egyre csak gazdagodik, mi pedig szenvedünk az adósságoktól, a bizonytalanságtól. Így van ez a válságok idején. Ez indult el 2008-ban, és ennek jeleit látjuk most, a koronavírus kapcsán.

De történt más is. Az emberek politikai táborokra szakadtak szét. Kivel vagy? Orbánnal vagy Gyurcsánnyal? A választól függhet, hogy mit mond a főnököm, mit szólnak a szomszédok, sőt még az is, hogy merhetek a családom szemébe nézni. A törésvonalak, az árkok fájdalmassá, leküzdhetetlenné váltak.

Persze mindenki tudja, hogy egy darabokra esett társadalom nem ér annyit, mint az egységes közösségek. A parlamenti pártok egységet akarnak, de mindenki a maga egységét.

A konzervatívok, a mostani kormánypártok szerint mindannyian magyarok vagyunk, együtt jóban és rosszban, ettől vagyunk egységesek, erősek, ezért miénk a jövő.

A liberálisok szerint a mai korban az egység már nem nemzeti kategória, hanem európai. Nem abban vagyunk egységesek, hogy magyarok vagyunk, hanem abban, hogy európaiak. Minden gondunkra megoldást hoz majd a közös Európa.

A szociáldemokraták, akiknek azt kellene mondaniuk, hogy nem lehet egység, ha az egyik milliárdos, a másik meg szegény, már régen a liberálisok nótáját fújják. Ne törődj azzal, hogy te szegény vagy, más pedig gazdag, majd az európai lét, az európai egység majd meghozza neked is a boldogulást.

A rendszerváltás után egy ideig működött a konzervatívok és a liberálisok kiegyezése: hol az egyik kormányoz, hol a másik, és a hatalmon lévő nem fojtja meg a másikat.

2019 azt mutatta, hogy nincs tovább kompromisszum. A liberálisok kiéheztek a hatalomra. Nincs program, nincs vezér, de úgy érzik, immáron ők képesek stabilizálni a kapitalizmust, amit 2010 óta a Fidesz tett. Ők tudják elejét venni mindennek, ami árthat a pénz uralmának. Ahol jelen vannak, ellenkormányt játszanak. Híveik biztatják őket: le kell számolni a Fidesszel. Most vagy soha!

A konzervatívok nem hiszik, hogy három ciklus után is lehet veszteni. Erőből politizálnak, de kerülik a nyílt konfrontációt. Párhuzamos intézményekkel bénítják le a liberálisok szervezkedését. Bíznak abban, hogy eleget adtak az embereknek. Ráadásul jön a külföldi tőke, és szépen formálódott az új középosztály.

Vagyis árokbetemetés helyett polgárháború! Polgárháború a tőke konzervatív és liberális része között. Polgárháború, amelynek áldozatai nem ők lennének, hanem a nép.

Mi, munkáspártiak nem tudjuk betemetni a konzervatívok és liberálisok közötti árkot. De kötelességünk figyelmeztetni őket, mivel járna egy polgárháború.

De meg kell mondanunk a legfontosabbat: a tűzzel játszanak, ha nem csökkentik a milliárdosok és a szegények közötti szakadékot. A munkást, a dolgozót arra kell biztatnunk, ha saját igazukért küzdjenek, ne álljanak egyik tőkés mellé sem.  Bírjuk rá együtt a kormányokat, a tőkéseket, hogy osztozzunk a terhekben. Jusson nekik valamivel kevesebb, nekünk meg jusson több!

Az árkokat nem lehet teljesen betemetni, amíg a pénz az úr. Az igazi megoldás a közösségi társadalom, ahol nem a pénz a döntő, hanem az emberek érdekei. Ez a Munkáspárt legfőbb üzenete.

Vélemény, hozzászólás?