Kedvenc hentesem, Lajos úr Kína-hívő lett. Ez önmagában még nem bűn, bár manapság nehéz megmondani, miben szabad hinni és főleg mit nem szabad tagadni.

A rokonok most mennek vissza Kínába, újságolja, ott dolgoznak. Képzelje, ott már nem kínlódnak a vírussal. Nem történt csoda, a vakcinát is csak mostanság vetik be. És mégis! Magyarázza meg valaki! Hogy lehet ez?

Lajos úr bölcs ember, és nem veszi be, hogy mindez csak azért van, mert Kína nagy, mi meg kicsik vagyunk. Meg hogy ott diktatúra van, nálunk meg demokrácia. Nézze, mondja, ez a kolbász jó, messziről is eljönnek érte. Azért jó, mert jó volt a hús, jók a fűszerek, és én beleadtam apait-anyait. Rossz húsból, rossz fűszerekkel, rossz munkával nem lehet jó kolbászt csinálni. A rendszernek kell jónak lenni, és akkor jó az eredmény.

A rendszer szó hallatára Lajos úr felesége rosszallóan pillantott rá. Nem árt óvatosnak lenni! Manapság megütheti az ember a bokáját, ha csak úgy vaktában rendszerek előnyeit kezdi dicsérni, és a hátrányait tagadni. Jobb a békesség!

Kína megdöbbentette a világot. A valós okokat sokan keresik, de kevesen merik bevallani. Eltérően a miniszterelnöktől én nem lelkesedek Trumpért. De az tény, hogy a tőkés vezetők közül egyedül ő merte kimondani, hogy Kína fő „bűne” az, hogy ott szocializmus van. Azért tudnak sok mindent megoldani, mert más srófra jár az agyuk.

Ami ezután jött, ismerjük. Óriási vámokat vetettek ki a kínai termékre. Az amerikai hivatalokból kitiltották a Huawei eszközöket, és erre kérték a szövetséges országokat. És megindult az ötvenes éveket idéző kommunistaellenes hadjárat Kína ellen.

Trump félelmei jogosak. A világban iszonyú verseny van vállalatok, országok, politikai és gazdasági integrációk között. Ez nem új, ilyen mindig is volt. Az új az, hogy újra szemtanúi vagyunk a társadalmi rendszerek versenyének.

A nyugati világ azt hitte, hogy a Szovjetunió szétverése után soha nem merül fel az a kérdés, hogy mi jobb, a kapitalizmus vagy a szocializmus, a pénz uralmára vagy az emberek érdekeire épülő rendszer. Azt hitték, hogy Kína legfeljebb egy mellékága a szocializmus nagy folyamának. Ha kiszárad a fő folyam, vele pusztul a mellékág is.

Nem ez történt! Kína nem ült fel Gorbacsov peresztrojkás őrületének, hanem a saját útján ment tovább. Nem engedett a hazai és külföldi liberális nyomásnak, és nem verte szét a szocializmus alapintézményeit, a pártot, a hadsereget, a népi tulajdont. Nem rettent meg, amikor 1988 után a világ „kitagadta” Kínát a civilizált országok sorából, hanem nekilátott a szocializmus soha nem látott léptékű reformjának. Nem riasztotta el az sem, hogy a nyugati liberálisok és az ilyen-olyan baloldaliak kijelentették: Kína már nem szocialista ország, a kínai sajátosságú szocializmus nem más, mint kínai blöff.

A nyugat megnyugodott. A szocializmustól már nem kell félni. Csak a bűnös múlt van, a gulág, meg Recsk, a szegénység, az érdekeltség hiánya. S ha valakinek ez is kevés volt, elég volt azt mondani, hogy Lenin, Sztálin, Hitler, Mussolini egy kutya, nincs különbség kommunisták és fasiszták között.

A Nagy Október, az 1917-es forradalom fénye nem aludt ki, a szocializmus eszméje megmaradt milliók emlékezetében. De a fényt táplálni kell, friss tettekkel, a változó kor kihívásaira adott válaszokkal, meggyőző példákkal. Az európai szocializmust felszámolták. Az európai baloldal magába roskadt. Nem volt kinek és mivel táplálnia a fényt.

Kína gazdasági sikerei persze önmagukért beszéltek. De mindenki az egyszerűbb és kevésbé félelmetes magyarázatot kereste. Nincs másról szó, csak a kínai fejlődés sajátosságairól, az eltérő filozófiáról, a kínai ember viselkedési szokásairól. Félelmetes, mármint a kapitalizmusra nézve félelmetes kimondani, hogy a sikerek alapja az a társadalmai modell, amely Kínában működik, a kínai sajátosságú szocializmus.

Az 5G technológiában elért kínai áttörés megdöbbentette a nyugatot és védekezésre kényszerítette. A koronavírus legyőzése viszont milliók számára teszi nyilvánvalóvá, hogy a kapitalizmus és a szocializmus közötti verseny új szakaszához érkezett.

A kínai sajátosságú szocializmus nem légüres térben született. A Nagy Október lelkesítette a kínai kommunistákat saját pártjuk, a Kínai Kommunista Párt létrehozására. Ennek jövőre lesz száz éve.

A kínai sajátosságú szocializmus sikerei erőt és biztatást adnak mindazoknak, akik a dolgozó emberek jogaiért küzdenek, akik olyan társadalomról álmodnak, ahol nem pénz az úr.

Újult erővel világítja be azt az utat, amelyet 103 éve a Nagy Október elindított. Erősíti hitünket, hogy a magyarországi szocializmus negyven éve nem volt hiábavaló.

A közösségi társadalomhoz sokféle út vezet, Minden népnek magának kell bejárnia, de mindannyian el fogunk jutni oda.