Mi a bal szemünkkel nézünk a világra. Így sok mindent észreveszünk, amit csak a jobb szemünkkel nem látnánk. Másként is látjuk a világot, mondjuk úgy, balszemmel. Ezután minden számunkban elmondjuk, miként is látjuk az éppen esedékes eseményeket a saját politikai értékítéletünk alapján, balszemmel.
Mi legyen a jövő?
Demokrácia! Három évtizede sokaknak elég volt e szót hallani, és úgy érezték, hogy egy új világ kezdetén vagyunk.
A rendszerváltóknak azt jelentette, hogy fel lehet számolni a szocialista államot. Ha pedig, nincs, ami védje a társadalom tulajdonát, akkor miénk a világ, lehet privatizálni, gazdagodni. Ne szépítsük a dolgokat, ez is történt!
A tömeg számára a demokrácia ígérete volt csokoládémáz. Meg kellett édesíteni a rendszerváltás keserű piruláját, a privatizációt, az üzemek bezárását, a munkanélküliséget, az ország elsikkasztását. Sokan még el is hitték, hogy minden jobb lesz, ha sok párt közül lehet válogatni, ha tüntethetünk az utcán, ha lesz szólásszabadság, sajtószabadság, meg mindenféle egyéb szabadság. Ez lesz aztán csudijó! – mondaná Eliza a My Fair Lady-ben.
Valljuk be őszintén: minden lett, csak éppen csudijó nem! Követhettük volna Svájc példáját, ahol szinte minden lényeges ügyről népszavazást tartanak. De nem! A népszavazást mifelénk csak akkor szeretik, ha az a kormánynak jó. Nemcsak a mostaninak. Akármelyiknek! Mára úgy meg is nehezítették a feltételeket, hogy egy darabig aligha fog a nép dönteni.
Lehetett volna azt mondani, hogy bárki indulhat a választáson, és mindenki a megszerzett szavazatok arányában kap képviselői helyeket. Mondhatták volna, mert nyugaton volt rá példa. De nem ezt tették!
Nálunk vegyes rendszert csináltak, egyéniben is be lehet jutni, és listán is. Egyéniben viszont csak azok jutnak be a parlamentbe, akik mögött nagy pártok állnak sok pénzzel, médiával, befolyással.
Másoknak marad a listás bejutás. A Munkáspárt számára is az egyetlen út jelenleg. Eleinte elég volt a szavazatok négy százaléka, aztán feltornázták ötre. Lehetne még tíz százalékra emelni, mint Törökországban, de az olyan erdoganos lenne, amitől minden türkrokonságunk ellenére ódzkodnak idehaza. Kiváltották azzal, hogy ezentúl minimum 71 egyéni jelölt kell az országos listához. Durr egy nagy pofon a kisebb pártoknak, és nagyon nagy pofon a demokráciának.
Vannak politikusok, akik szerint a politikai rendszernek, az államnak csak egy dolga van, vigyázni a hatalmukra. A bölcsebbek értik, hogy ez kevés. A politikai rendszernek segítenie kell a társadalmak szellemi, gazdasági fejlődését, és alkalmazkodását a kor kihívásaihoz. Ha nem ezt teszi, előbb-utóbb a kormányokat sem képes megvédeni.
Nyugaton egyre nagyobb a baj. Egyre többen mondják, hogy a tőkés rendszer egykori nagy vívmánya, a parlamenti demokrácia mára kimerült, nem viszi előre a társadalmakat.
Trump az elnöki hatalom megerősítésével igyekezett ellensúlyozni a képviseleti rendszer súlyos gondjait. Erdogan, Putyin és mások sok mindenben eltérő utat követnek, de a lényeg ugyanaz: az állami hatalom koncentrálása a rendszerrel szemben jelentkező kihívások kezelésére.
Németországban kétpártrendszer van. A kérdés csak az, hogy melyik nagyot melyik kicsik támogatják. De mi van, ha létezik harmadik út? És bizony létezik! Németországban a harmadik, sőt negyedik út tagadása az egész rendszert felrobbanthatja.
A demokrácia eredetileg néphatalmat jelent, de ezt manapság sehol sem gondolják így. A világ sokkal inkább afelé megy, hogy a társadalmakat elitek, kiválasztottak irányítsák. A többség maradjon meg passzív szemlélőnek, és négy évente bólintson rá valamire.
Magyarország is eltért a polgári demokrácia harminc évvel ezelőtti romantikus felfogásától. Nem lett elnöki köztársaság, de erős végrehajtó hatalom jött létre a miniszterelnökkel a központban. Ezen az úton aligha lehet tovább menni, hiszen sokan már így is diktatúrát kiáltanak.
A politikai elit most a választási törvény módosításával a kétpártrendszer útjára löki az országot. Egy konzervatív és egy liberális csoport fog egymással küzdeni. Mi a trükk? Nos, ez legalább négy évre meghosszabbíthatja a jelenlegi kormányzást. A tőkés rendszer egésze pedig azt nyerheti vele, hogy felépülhet egy másik elit, amely képes a jelenlegi helyére lépni és fenntartani a kapitalizmust.
Ki a vesztes? Nem vitás. A nép, az emberek! A mai hatalom ugyan keresi azt a politikai struktúrát, amely segíti Magyarország szellemi, gazdasági fejlődését és alkalmazkodását a kor kihívásaihoz. De észre kellene venni, hogy a kétpártrendszerek, és általában a pártokra épülő rendszerek sok országban a válság jeleit mutatják. Magyarország sem kivétel.
A nyugati világ civódik. A csata a tőke liberális és konzervatív erői között még nem dőlt el. Vitatkoznak, hogy hol van joguralom és hol van önkény, de arról nem esik szó, hogy mi legyen a néppel.
Mi legyen a jövő? Az ember helyettesítése mesterséges intelligenciával, netán az emberek megritkítása járványokkal vagy az embert szolgáló rendszer? Az egyre szűkebb elit egyre rafináltabb hatalomgyakorlása vagy a népre épülő demokrácia?
Ez az igazi kérdés. Az idő sürget, dönteni kell!
