Menü Bezárás

Itt voltunk, itt vagyunk, itt maradunk

Itt voltunk, itt vagyunk, itt maradunk

Gyakran kérdezik az utcán, hogy hol voltunk eddig, hol volt a Munkáspárt. Mások csodálkoznak, hogy még egyáltalán vagyunk, létezünk. Sokan pedig abban kételkednek, hogy leszünk-e egyáltalán holnap.

Mindez érthető, még ha zavaró és bántó is. De hát ilyen a világ, pontosabban a mai tőkés világ. Akit mutat a televízió, az van, az kézzelfogható valóság. Akit meg nem mutatnak, az lehet akármilyen okos, ügyes, következetes, sokak számára nem is létezik.

A tőkés médiát nem tudjuk leküzdeni. De ahol lehet, az utcán, a tereken, az Interneten, a helyi médiában mondjuk a magunkét, a magunk igazságát. A Munkáspárt harmincegy éve itt van. Itt voltunk, itt vagyunk ma is, és itt maradunk holnap is.

A Munkáspárt mai vezetői közül többen ott voltak a párt születésénél. Részt vettek a párt nagy akcióinak tervezésében és lebonyolításában. Őket kértük, hogy mondják el, hogy is volt ez a harmincegy év.

Új párt született

Hajdu József, az Elnökség tagja, a párt egyik alapítója, az alapító kongresszus küldötte
Hajdu József,
az Elnökség tagja,
a párt egyik alapítója,
az alapító kongresszus küldötte

1988-89 folyamán komoly dráma zajlott le hazánkban. A korabeli MSZMP vezetőinek többsége a szocialista társadalom reformjáról beszélt, de a gyakorlatban utat nyitottak a tőkés rendszerváltásnak. Akkor azt mondtuk, hogy ez árulás volt. Ma is így gondolom.

Ennek része volt az MSZP létrehozása. Az MSZP az első perctől kezdve a tőkés rendszerváltást akarta és segítette is.

Ilyen helyzetben sok ezer kommunista, egyszerű dolgozók, munkások, mezőgazdasági dolgozók, a szocializmushoz hű alkalmazottak késztetésére szerveztük újjá a pártot 1989. december 17-én. Az egykori MÉMOSZ székházból indult el az új Munkáspárt.

Vállaltuk a magyar munkásmozgalom hagyományait, a szocializmus időszakát, de tulajdonképpen új pártot szerveztünk. Megpróbáltuk fékezni a rendszerváltást, sőt visszafordítani. Az akkori bizonytalan nemzetközi és hazai helyzetben úgy tűnt, hogy ez lehetséges. A dolgok nem így alakultak.

Ezután azért indultunk harcba, hogy a kapitalista Magyarország viszonyai között védjük a munkásokat, a dolgozó embereket. Felléptünk a privatizáció, az magyar gazdaság elsikkasztása ellen. Harcoltunk azért, hogy Magyarország maradjon semleges, ne lépjünk be a NATO-ba. Nemet mondtuk a kórházak eladására.

A kapitalizmust nem tudtuk megakadályozni, parlamenti párt sem lettünk. De teremtettünk egy pártot, amely három évtizede a dolgozó emberek mellett van. És az emberek ezt tudják, egyre többen értékelik. Tudják, hogy igazunk van, de még nem szavaznak ránk. De ennek is eljön az ideje.

Ez az Európai Unió nem a miénk

Karacs Lajosné, a Munkáspárt alelnöke, aktív részese az EU-val kapcsolatos munkáspárti politika kidolgozásának, irányítója számos munkáspárti akciónak

Karacs Lajosné,
a Munkáspárt alelnöke,
aktív részese
az EU-val kapcsolatos
munkáspárti politika
kidolgozásának, irányitója számos munkáspárti akciónak

Belépjünk az EU-ba, vagy ne lépjünk? Mit veszítünk, ha nem lépünk be? Mit nyerünk, ha belépünk. Nagyjából ezek a kérdések foglalkoztattak a magyar társadalmat a 90-es évektől.

A kérdés nem volt egyszerű. A szocialista Magyarország a Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsának volt tagja, ahol a szocialista országok segítették egymást. Mindenki azt adta, amije volt. Így lehetett az, hogy ujjatlan karton ruháért és szabolcsi almáért gázt és olajat kaptunk cserébe.
Az EU, illetve a nyugati jólét azonban csábító volt. Az emberek nem vették tudomásul, hogy az EU nem baráti társaság, hanem kapitalista országok szövetsége, ahol a profit az első.

Mint mondtunk mi, a Munkáspárt? „Lépjünk be, de ésszel!” Számoltunk azzal, hogy 14 évvel a rendszerváltás után az emberek nagy többsége megváltást várt az EU-tól. A jobb életben reménykedtek, abban, hogy úgy fogunk élni, mint az osztrákok. Másrészt azt mondtuk, hogy a 14 év alatt mindent odaadtunk a nyugatnak, akkor legalább mi is kapjunk valamit.

Mérlegre tettük a belépés pozitív és negatív hatásait. Felhívtuk a figyelmet arra, hogy az EU nem azért van, hogy a dolgozó embereknek jobb legyen. Mondtuk azt is, hogy a külföldi tőke behozatala kiszolgáltatottá teszi az országot. A magyar közép-és kisvállalkozások elveszítik piacaikat, így a mezőgazdasági termékek is. Külön szóltunk nemzeti szuverenitásunk elvesztéséről.

Most már biztosan tudjuk, hogy az EU-tagsággal egyértelműen veszítettünk. Kapunk pénzt, de a tagságért mi is fizetünk. Ami pénzt kaptunk, azt nem szabad felhasználásra kapjuk. Pántlikázott pénzek ezek. A városközpontok felújítására, kastélyok, műemlékek rendbehozására, sportcsarnokok, sztrádák építésére. Fontosabb dolgokra is költhettük volna, mondjuk az egészségügyre, oktatásra, tömegközlekedésre.

Nem élünk jobban (vagyis egyesek élnek jobban), de az biztos, hogy nem úgy, mint az osztrákok. A bérünk ugyanúgy töredéke a német vagy az osztrák munkás bérének.

Több százezren dolgoznak külföldön és nemcsak az agy elszívása valósult meg, de szakemberek ezrei hagyták itt az országot, veszélyeztetve a magyar gazdaság működését.

Ömlik a külföldi tőke az országba. Ez nem magyar ipart teremt, mert a kecskeméti Mercedes gyár nem magyar, hanem német, s a megtermelt profitot is oda viszik ki.

A multik elfoglalták minden területen a hazai piacokat és nincsenek eszközök arra, hogy a magyar kis- és középvállalkozókat versenyképessé tegyék, arra meg pláne nincs esély, hogy az európai piacon labdába rúgjanak. A mezőgazdaság, amely 20 millió ember ellátására lenne képes a saját piacaiért küzd.

Végül a szuverenitás kérdése. Az EU-ba való belépésünkkel automatikusan le kellet mondanunk önállóságunk jelentős részéről. Az EU politikája egyre inkább a nemzeti államok megszüntetése, a tőke, a globalizáció totális hatalma. Eltűnhet a független magyar állam.

Addig kell cselekedni, amíg lehet! Ha valami nem jó nekünk, ha több a vesztességünk, mint a nyereségünk, akkor változtatni kell. Ki kell lépnünk az EU-ból! Keresnünk kell új utakat, új piacokat, új szövetségeseket!

Nem engedtük eladni a kórházakat

Dr. Frankfurter Zsuzsanna, az Elnökség tagja, a Munkáspárt egészségügyi politikájának alkotója, a népszavazási akció egyik szervezője, maga is orvos
Dr. Frankfurter
Zsuzsanna,
az Elnökség tagja,
a Munkáspárt
egészségügyi politikájának alkotója,
a népszavazási akció egyik szervezője, maga is orvos

A Munkáspárt történetének egyik legnagyobb akciója a kórházak privatizálása ellen indított népszavazás volt. A 2002-es választások után az MSZP-SzDSz-kormány szándéka a kórházak privatizációja volt.

Az egészségügy eladása a rendszerváltás óta tartó privatizációs folyamat egyik nagy falatja lett volna. Olyan lépés, amely teljes mértékben felszámolta volna a szocializmus egyik nagy társadalmi vívmányát, az ingyenes és mindenki számára hozzáférhető állami egészségügyet.

A Munkáspárt látva az egészségügy elleni fenyegetést, 2003 őszén úgy döntött, hogy népszavazást kezdeményez. A kérdést: ”Egyetért-e ön azzal, hogy az egészségügyi közszolgáltató intézmények, kórházak maradjanak állami, önkormányzati tulajdonban, ezért az Országgyűlés semmisítse meg az ezzel ellentétes törvényt” az OVB hitelesítette.
A Munkáspárt tagjai nagyon kemény munkával, esőben és hóban összegyűjtöttek 300 ezer aláírást. Ha nincs ez a népszavazás, ha nincs a Munkáspárt munkája, ma a kórházak magántulajdonban lennének.

Az Országgyűlés a népszavazást végül 2005. december 5-re kiírta. A népszavazás az alacsony részvétel (37,49%) miatt érvénytelen volt, de elérte célját. A ”kórháztörvényt” még a szavazás előtt megsemmisítették. A kérdésre 1 922 680 ember igennel szavazott.

Elmondhatjuk, hogy a Munkáspárt történetében ez volt a legsikeresebb akció! Csaknem 2 millió szavazó támogatta a párt szándékát, hogy megvédjük az embereket, az egészségügyet a tőke, a pénz hatalmától.

A harcot tovább folytattuk. Támogattuk az egri kórházvédőket a HospInvest ellen, a miskolciakat a kórházösszevonás elleni harcban, a budapesti Schöpf-Mérei kórház fennmaradásáért is felemelte a szavát a Munkáspárt. Akkor és azóta is folyamatosan követeljük, hogy a mindenkori kormány költsön többet – a GDP 10%-át – az egészségügyre.

Napjainkban megindult a magánszféra fejlődése az egészségügyben, amit mi természetesen továbbra sem támogatunk.
De ha már az egészségügynél tartunk, orvosként, emberként, munkáspárti vezetőként is szeretnék kérni mindenkit, hogy vigyázzon magára, tartsa be a védelmi intézkedéseket.

Sokan tagadják, de sajnos járvány van! Mi ezt naponta látjuk. Aki fertőződik, ha szerencséje van, enyhe tünetekkel és szövődmények nélkül átvészeli, ha nincs szerencséje, akkor napokon belül meghalhat, vagy hosszú kezelések után, esetleg csak több hónap alatt javuló szövődményekkel éli túl. Nem lehet előre tudni, hogy melyik csoportba kerülhetünk.

Nagyon fontos kérdés az oltás. Ezzel kapcsolatban is mindenféle rémhír, álhír terjeng. Az oltás várhatóan januárban már elérhető lesz Magyarországon is. A hivatalos engedéllyel rendelkező bármelyik oltás veszély nélkül beadható lesz!

A járványnak akkor lesz vége, ha a lakosság több mint 60 %-a védett lesz a vírussal szemben. Ezt csak oltással lehet elérni! Aki átesett a fertőzésen, annak is kell az oltás, mert a fertőzés kiállása kb. csak 3-6 hónapra biztosít védettséget, újra beteg lehet.

Május elsejét nem adjuk!

Kovács István, az Elnökség tagja, a párt sajtó-és médiafelelőse, sok-sok nagyrendezvény szervezője

Kovács István, az Elnökség tagja,
a párt sajtó-és
médiafelelőse,
sok-sok nagyrendezvény szervezője

A hagyományok, az ünnepek nagyon fontosok. Összekötnek bennünket a múlttal, erőt adnak a mához, és kapcsolatot jelentenek kifelé, a társadalom más csoportjai, az emberek felé. Hagyományaink közül május elseje ünneplése az egyik legfontosabb.

Közismert, de a mai világban nem árt felidézni, hogy május elseje a világ munkásságának, dolgozóinak hagyományos ünnepe. 1886. május 1-jén a chicagói munkás szakszervezetek tüntetésekbe kezdtek a 8 óra munka bevezetéséért. A több napos sztrájkban 350 ezer munkás vett részt. A negyedik napon véres tűzharc alakult ki.

1890-ben a II. internacionálé Párizsban azt a határozatot hozta, hogy a chicagói események tiszteletére május 1-én a szakszervezetek és egyéb munkásszerveződések országszerte vonuljanak fel és követeljék a nyolcórás munkaidőt, ahol meg már ez a követelés be volt vezetve, ott szolidaritásból vonuljanak fel. 1891-ben május elsejét hivatalosan is a „munkásosztály nemzetközi összefogásának harcos ünnepévé” nyilvánították.

A tőkések kétféle módon reagálnak az ünnepre. Vagy megpróbálják kisajátítani, a maguk arculatára alakítani, vagy betiltják. Hitler például saját ünneppé tette, Horthy betiltotta.

1989-90-ben, a rendszerváltás körül még nem volt világos, hogy merre mennek a dolgok. Az új hatalomban sokan voltak, akik be akarták tiltani. A Munkáspárt az első perctől kezdve amellett volt, hogy május elsejét meg kell védeni, maradjon ünnep, legyen felvonulás, majális. Harcoltak érte a szakszervezetek is. Elértük, hogy május elseje munkaszüneti nap. Lehet felvonulni is, majálisozni is.

A Munkáspárt 30 éve minden évben megünnepelte ezt a szép ünnepet kivéve az ideit a pandémiás korlátozások végett. Minden évben felvonultunk. Volt, hogy a szakszervezetekkel, volt, hogy a szakszervezetek nélkül. A Munkáspárt az egyetlen politikai párt, amely ezt a hagyományt tiszteletben tartva méltón ünnepli. Sajnos az utóbbi években a szakszervezetek már nem vonulnak fel. Az álbaloldali és liberális pártok a szakszervezetekkel karöltve a felvonulást elcserélték a sörre és virslire és a vurstli zajos forgatagára.

Az utóbbi években a Kodály köröndön gyülekezünk. A felvonulásunk olyan gyönyörű látványossága ennek a napnak, hogy az Andrássy úton, a Hősök terén, a Városliget utcáin hömpölygő külföldi és hazai turisták ezrei integetnek, fényképeznek minket. Számtalanszor előfordult már, hogy csatlakoztak is hozzánk.

A ligetben elnökünk politikai beszéde után változatos műsorral fogadjuk az odalátogatókat. Több ezren vihetik magukkal a Munkáspárt politikai gondolatát. Évről évre újak ünneplik velünk május 1.-jét.

Ma még nincs betiltva ez az ünnep. De a történelemhamisítás itt is megjelent. Magyarország 2004-ben vált teljes jogú EU taggá. Ennek napja lehetett volna akár május 7 is. De nem véletlenül dátumozta a kapitalista hatalom május 1-re és nevezi Európa Napnak ezt a napot. Próbálják a történelmet megmásítani és az emberek fejében átírni, feledtetni ezt a dátumot. Egyelőre sikertelenül, a tömegek még május elsejét a Munka Ünnepének tartják.

A Munkáspárt nem adja fel. Már nagyon várjuk, hogy vége legyen a COVID19 végett hozott korlátozó intézkedéseknek. Reméljük, hogy a vírus eltűnik az életünkből és jövőre megtarthatjuk elmaradt rendezvényeinket, köztük a Május 1.-ét is. Hívunk mindenkit, a munkásokat, családjaikat, a szakszervezeti tagokat, hogy tartsanak velünk, ne adják fel a kapitalizmus elleni harcot. Fogjanak össze és harcoljanak jogaikért és ünnepeljék velünk a nemzetközi munkásmozgalom legszebb ünnepét a május 1-ét.

A NATO-tagság, mint választóvíz

Nagy Attila, az Elnökség tagja, a Munkáspárt salgótarjáni, majd Nógrád megyei elnökeként aktív részvevője volt a NATO ellenes kampányoknak
Nagy Attila,
az Elnökség tagja,
a Munkáspárt
salgótarjáni,
majd Nógrád megyei elnökeként aktív részvevője volt a NATO ellenes kampányoknak

A Munkáspárt létének első pillanatától kezdve küzd Magyarország NATO-tagsága és egyben a háború ellen. A NATO-hoz való viszony választóvíz. A magyar tőkés pártok a parlamenten belül és kívül támogatják Magyarország NATO-tagságát. Jelenleg a Munkáspárt az egyetlen, amely ellenzi.

A Munkáspárt 1995-ben kezdeményezett népszavazást a NATO-belépésről. Akkor még 100 ezer aláírás kellet egy ügydöntő népszavazás kiíratásához. Nagyon kemény munkával országosan 180 ezer aláírást sikerült összegyűjteni. Ebből Nógrád is derekasan kivette a részét.

És milyen az úgynevezett magyar demokrácia? Az Országgyűlés nem írta ki, hiába voltak meg az aláírások, arra hivatkozva, hogy a kérdés nem időszerű. Ilyen joguk természetesen nem volt, de nem törődtek a törvényekkel. Nem engedték, hogy a Munkáspárt kezdeményezésére legyen népszavazás a NATO-csatlakozásról. Az már csak ráadás volt, hogy az Alkotmánybíróság sem állt mellénk, eltűrte a jogtiprást.

Népszavazás ugyan volt később, 1997-ben, de azt már a kormány kezdeményezte. A lakosságot addigra már sikerült a kormánynak megdolgoznia. Végül 3.3 millió ember szavazata vitte be a 10 milliós Magyarországot a NATO-ba.

A NATO 1999. március 24-én megtámadta Jugoszláviát. 78 napon át bombázta az országot, beleértve Újvidéket és más olyan területeket, ahol magyarok is élnek. A magyar kormány lehetővé tette a magyar vasutak, közutak használatát. Kaposvártól 10 kilométerre, Taszáron az USA légitámaszpontot létesített, amelyet a Jugoszlávia elleni háborúban az amerikai tengerészgyalogság használt. A kormány lehetővé tette, hogy a szerb ellenzéki erők, illetve az USA különleges szolgálatai Magyarország területét használják a törvényes jugoszláv kormány elleni szervezkedésre.

A Munkáspárt azonban nem adta fel a küzdelmet. Ma is mindennap elmondjuk az embereknek, hogy mit jelent a NATO-tagság. A szocializmus 40 éve alatt Magyarország nem vett részt egyetlen háborúban sem. Most szinte folyamatosan háborúzunk valahol, ráadásul idegen érdekekért.

2006-ban Magyarország a NATO rendelkezésére bocsájtotta a pápai katonai repülőteret és csatlakozott a NATO Stratégiai Légiszállítási Képesség (SAC) programjához. A NATO C-17 típusú óriásgépekkel katonákat, fegyvereket és más eszközöket szállít a világ legkülönbözőbb részein lévő amerikai és NATO-csapatoknak. A támaszpont elhelyezkedése ideális a NATO számára, Közép Európa közepén van, 163 kilométerre Budapesttől, 161-re Bécstől és 118-ra Pozsonytól

De mondok mást. Magyarországnak nem érdeke, hogy háborúba keveredjen Oroszországgal, mégis a kormány támogatja a szankciós politikát, támogatja, hogy növeljék a NATO erőit az orosz határ közelében. Miért? Azért, mert NATO-tagok vagyunk.

Folytathatnám a sort. De a lényeg az, hogy a Munkáspárt a háború és a NATO ellen van. Az álláspontunk világos és következetes: Magyarország lépjen ki a NATO-ból!

Itt voltunk, itt vagyunk, itt maradunk

Thürmer Gyula, 
1989 decembere óta a Munkáspárt elnöke


Sok mindent csináltunk három évtized alatt. Megvédtük Kádár János emlékét, a szocializmus eszméjét. Megvédtük a pártot azokkal szemben, akik kívülről vagy belülről megkísérelték szétverni.

Hosszú időn át küzdöttünk a kilakoltatások ellen, egészen addig, amíg a jogi és rendőri intézkedések lehetetlenné nem tették.

Üzemeltetjük a pártot. Három évtizede kiadjuk A Szabadság újságot. Egyre intenzívebben jelen vagyunk az Interneten.

Jelentősen előreléptünk elméleti téren. Gondoljunk csak a pártprogrammal kapcsolatos munkára! Nyitottak vagyunk a testvérpártok gondolataira, a mai szocialista országok tapasztalataira.

Itt voltunk, itt vagyunk, itt maradunk

Nagyon sokat tettünk külpolitikai téren. A keleti nyitást mi már akkor követeltük, amikor a mostaniak még távol voltak a hatalomtól. Én mentem el először Kínába. Ma mindenki oda jár. A Munkáspárt volt az első politikai párt, amely elment Laoszba. Azóta ezt is felfedezte a hivatalos politika.

Ugyanilyen megfontolásból építjük kapcsolatainkat Belarusz politikai erőivel. Az augusztusi választások óta én vagyok az egyetlen magyar politikus, aki találkozott Lukasenko elnökkel. Mi mindenütt vállaltuk az úttörő szerepét.

Ma a KNDK-ról senki még hallani sem akar. De a szocialista Korea fontos terület, és előbb-utóbb mindenki oda akar majd menni. Nos, mi már ott vagyunk, és biztatjuk a kormányt, hogy tegyenek bátor lépéseket.

És úgy léphetünk az új évbe, hogy szilárd háttérre támaszkodhatunk. Nehéz feladatok várnak ránk, de megoldjuk őket. És mindenkinek üzenjük: mi itt voltunk, itt vagyunk, és itt is maradunk. A dolgozó emberek, a nép, a haza szolgálatában.

Boldog karácsonyt, sikeres újévet mindenkinek!

Vélemény, hozzászólás?