Menü Bezárás

Szocializmust, de milyet, melyiket?

Szocializmust, de milyet, melyiket?

Bernie Sanders Joe Biden beiktatásakor egy széken kuporog. Ez a kép bejárta a világsajtót. Nem véletlenül. Sanders nem egyszerűen Biden ellenfele volt a demokrata-párti jelöltség megszerzésében, hanem az „amerikai szocializmus” megfogalmazója.

A magyar Szanyi Tibor képe nem fogja bejárni a világsajtót, de itthon felfigyelt rá a tőkés média. A polgári paletta pártjai közül az ő pártja az egyetlen, mely „szocializmust” hirdet, még ha egy kis jelzővel is, „Igen Szocializmus” formájában.

A szocializmust, mint politikai rendszert 1989-90-ben megbuktatták.

„De a szocializmust, mint eszmét nem tudták kiirtani. Minden erővel tiltják, üldözik, elszívják az életterét, de a szocializmus eszméje el.

Harminc éve azzal a jelszóval döntötték meg a szocializmust, hogy a tőkés rendszer jobb lesz. Egyre világosabban látszik, hogy ez nem így van. A dolgozó tömegek alapvetően vesztesek, még akkor is, ha ezt nem mindig ismerik fel.
Ha a szocializmus eszméje él, és nőnek a kapitalizmus gondjai, előállhat egy olyan helyzet, amikor az emberek tömegesen fordulnak a szocializmus felé, tömegesen vélik úgy, hogy a szocializmus jobb. Előállhat olyan helyzet, hogy az emberek jelentős része számára, ha élni akarnak, nem lesz más választás, mint a szocializmus mellé állni.

Ez a tőke rémálma a világban is és Magyarországon is. Tudják, hogy valósággá válhat. Mike Pompeo, Trump külügyminisztere ezért indított az ötvenes évek óta nem látott ideológiai háborút a kínai sajátosságú szocializmus ellen, nem is titkolva, hogy a kínai társadalmi modellben kihívást lát a liberális kapitalizmus nyugati modelljeivel szemben.

Magyarországon ezért keltenek szellemi zűrzavart. A konzervatívok azzal hadakoznak, hogy a liberálisokra ráfogják, hogy ők a „kommunisták”, akiket ab ovo ki kell irtani. „A liberális politikával nem az a baj, hogy liberális, hanem hogy immár kommunista vonásai is vannak” – írja Lánczi András filozófus a Mandinerben. Lánczi a Corvinus Egyetem rektora, nehéz elhinni, hogy komolyan gondolja ezt. A liberális sohasem volt kommunista és nem is lesz az. A liberális a tőkésosztály egyik része, konzervatívok meg a másik.
A liberálisok ezért igyekeznek az emberek figyelmét elterelni a szocializmusról, és minden másra orientálni, a klíma védelemtől kezdve az európai minimálbéren és a migránsok jogainak védelmén át a nem hagyományos szexuális magatartások hirdetéséig.

A szocializmus azonban így vagy úgy, de ismét bekerült a politikai vérkeringésbe. Választék van, ha szocializmust akarunk, a kérdés, hogy milyet és melyiket. De jól kell választanunk.

A megreformált kapitalizmus nem szocializmus

Vlagyimir Putyin minap figyelmeztette a nyugati világot. Ha nem tesznek valamit, készüljenek fel a legrosszabbra! Nem tartható az idők végezetéig olyan helyzet, hogy a szegények és gazdagok közötti különbség az EU-ban és az USA-ban rohamosan nő, Kínában pedig csökken. Nem lehet nem látni, hogy a nyugat tehetetlensége a covid ügyben, a nyugati társadalmi intézmények és a nyugati együttműködési mechanizmusok, az EU, a NATO súlyos hibáit tükrözik. A nyugat ráadásul szétzilálja a meglévő nemzetközi intézményeket is. A világ ugyanúgy globális háború előtt áll, mint az 1930-as években. A különbség az, hogy egy mostani globális háború az emberi civilizációnak is véget vethet.

A nyugat tudja ezt, vagy legalábbis sokan tudják. Az amerikai nagypolitikában semmi sem véletlen. Bernie Sanders bedobása és megmérettetése sem. A nagytőke tisztában van azzal, hogy nagyon nagy baj van. Valami nagyon eredeti ötlet kell a kapitalizmus megmentéséhez.

Mit is jelent Sanders „szocializmusa”? Ki kell egyenlíteni a túlságosan nagyra nőtt jövedelemkülönbségeket. Az államnak meg kell adóztatnia a gazdagokat, a szegények számára pedig jobban fizető állásokat kell teremteni. Lényegesen növelni kell a minimálbéreket. Be kell vezetni munkavállalói részvényeket. A 100 millió dollár feletti jövedelmet termelő cégek részvényeinek húsz százalékát a munkavállalóknak kell átadni. Az ilyen cégek igazgatótanácsát a munkavállalók választhassák.

Itt meg kell állnunk egy pillanatra! Soha ne felejtsük el, hogy a kapitalizmus lényege a tőke profitja. A tőke azért épít, azért fejleszt, azért adakozik, mert a profitja növelését látja benne.

Ha a tőke ad valamit, mondjuk emeli a béreket, ingyenes egészségügyet vezet be, akkor mindig a tőke profitjából vesz el. Két ok miatt hajlandó adni. Vagy azért, mert úgy gondolja, hogy a béremelés, a szociális kiadások hosszú távon megtérülnek. Vagy pedig azért, hogy befogja az ellenfelei, a dolgozó tömegek száját, és így elejét vegye sztrájkoknak, tüntetéseknek vagy akár forradalmaknak is.

Ennek fényében hajlandó-e elfogadni az amerikai nagytőke a Sanders-féle „újításokat”? Most már tudjuk, hogy nem. Sanderst éppen úgy kibuktatták, mint nálunk 2018-ban Botka Lászlót, aki pedig nem is akart szocializmust, csupán azt, hogy „fizessenek a gazdagok”.

Sanders valójában nem szocializmust akart, hanem elfogadhatóbbá tenni a kapitalizmust egy olyan országban, ahol 400 ezer ember halt meg csak azért, mert a tőkés egészségügy nem képes kezelni a coviv-19-et. Sanders a kapitalizmust akarja „megjavítani” azzal, hogy a szocializmus bizonyos elemeit próbálja átültetni a tőkés gyakorlatba.

Ezt egy pontig lehet csinálni, de tovább nem.

„A kapitalizmus reformja, a szocializmus elemeinek átültetése nem léphet túl a kapitalizmus határain. Ha átlépne, azonnal működésbe lépne a kapitalizmus önvédelmi reakciója. Mondjuk, lecserélik a kormányt, a fő szereplőket.

Szocializmust, de milyet, melyiket?

A „demokratikus szocializmustól”
az „Igen Szocializmusig”

A rendszerváltás körüli években az MSZP jelszava a „demokratikus szocializmus” volt. Ennek sokan bedőltek. Jó, jó, ők is benne voltak a rendszerváltásban, de hát mégis csak „szocializmust” akarnak. Nagyjából így gondolta sok ember, és nem csak gondolta, hanem a hatalomba is szavazta az MSZP-seket.

Az MSZP vezetői tudták, hogy az emberek nem felejtették el a Kádár-rendszert, emlékeznek arra, amit kaptak a szocializmustól, és amit most elveszítettek. Ilyen helyzetben az MSZP nem hirdethet kapitalizmust, csak „demokratikus szocializmust.” A gyakorlatban az MSZP kapitalizmust csinált, támogatta a társadalmi tulajdon privatizálását, a többpártrendszer bevezetését, Magyarország csatlakozását az EU-hoz és a NATO-hoz, és persze a kommunista eszmék üldözését is. A lényeg a kapitalizmus, a demokratikus szocializmus a nép hülyítése.

Az MSZP a kilencvenes évek elején szimbiózisra lépett a liberálisokkal, és átvette a liberálisok politikáját. A 2022-es választásra már olyan programmal készül, amely teljesen kompatibilis a liberálisokkal. A szocializmus szó nem is szerepel benne. Az MSZP célja az „igazságos, szolidáris, szabad és zöld
köztársaság.”

Szanyi Tibor, aki évtizedeken át az MSZP-ben szorgoskodott a kapitalizmus építésén, felismerte, hogy az MSZP távozásával egy űr keletkezik a politikai piacon. Igény van a szocializmusra, akkor töltsük be! Töltsük be, mielőtt az emberek tömegesen ismerik fel, hogy ezen a téren a Munkáspárt kínálja az egyetlen igaz, eredeti „árut.”

Milyen a Szanyi-féle szocializmus? Törvényekkel „szabályozná” a kapitalizmust. „Egyensúlyt” teremtene a milliárdosok és a szegények jövedelme között. Mindenütt szakszervezeteket alakítana, korrupcióellenes bíróság is lenne, kétkamarás parlament.

Jó gondolatok! Egy részüket a kapitalizmus viszonyai között meg lehet csinálni, legalábbis elvben. De egészen biztosan

„nem lehet rábírni a tőkéseket arra, hogy mondjanak le a profitjuk nagy részéről azért, hogy emelkedjen a minimálbér, vagy mondjuk, a magyar bérek elérjék az osztrák szintet.

Ilyen változás akkor lenne lehetséges, ha a parlamentben a dolgozók képviselői lennének többségben és ilyen törvényeket hoznának. Akkor menne, ha a meghatározó üzemek, bankok nem magántulajdonban lennének, hanem a társadalom egészének
tulajdonában.

De még ez is kevés lenne. Olyan médiára, olyan bírósági rendszerre, olyan rendőrségre lenne szükség, amely végrehajtatja és támogatja ezeket a törvényeket. Vagyis, rendszerváltásra lenne szükség, a kapitalizmusból átmenni szocializmusba.

Pontosan ez az, amit Szanyi úr nem akar. Pontosan ezért kap lehetőséget a tőkés médiától. Hadd beszéljen, úgysem jut hatalomra, de elvonja a közfigyelmet azokról, akik a kapitalizmust le akarják váltani.

Szocializmust, de milyet, melyiket?

Mitől szocializmus a szocializmus?

Petőfi nem beszélt soha szocializmusról, de jól leírta az a társadalmat, ahol egyenlőség, jólét, kultúra és műveltség is van.

„Ha majd a bőség kosarából
Mindenki egyaránt vehet,
Ha majd a jognak asztalánál
Mind egyaránt foglal helyet,
Ha majd a szellem napvilága
Ragyog minden ház ablakán:
Akkor mondhatjuk, hogy megálljunk,
Mert itt van már a Kánaán!”

Érdemes megfigyelni, hogy a gazdasági, politikai és műveltségi elem Petőfinél is szoros kapcsolatban van egymással. Nem lehet egyiket vagy másikat kiragadni.

Ha a gazdasági fejlettség, a gazdagság, a „bőség kosara” egyedül határozná meg a szocializmust, akkor Svédország, Luxemburg vagy akár Finnország szocialista ország lenne. A hatalom nem volt és ma sincs a dolgozók kezében.

Mi is áll a nyugat-európai jólét mögött? A múlt század hatvanas éveitől indult el a jóléti társadalmak kora. Nőtt az életszínvonal, mindenki kocsit vett, minden házban megjelent a hűtőszekrény. A dolgozók különböző nyugdíjkedvezményeket kaptak. Bővültek a szakszervezetek jogai.

Miért volt ilyen bőkezű a nyugat-európai tőke? Nem jószántukból, hanem kényszerből. A szocialista országok példája sok ember számára vonzó volt nyugaton is. A tőke rájött, hogy jobb adni az embereknek, de elejét venni annak, hogy forradalomról, szocializmusról álmodozzanak.

Másrészt, a jóléti társadalmat fel lehetett mutatni Kelet-Európa népeinek, mondván, minek gürcöltök a szocializmusban alacsony bérekért, amikor a jóléti kapitalizmus mindent megad. Magyarországon is sok ember gondolta akkoriban úgy, hogy nem kell vergődnünk idehaza a szocializmus építésével, csak a „svéd szocializmust” kell utánozni.

Miért lehetett bőkezű a nyugati tőke? Az ok egyszerű: volt rá pénz. Nyugat-Európa mindig is fejlettebb és gazdagabb volt, mint Kelet-Európa. 1945 után a háborús sebeket az amerikai pénzekkel gyorsan meggyógyították. A keleti szocialista országok mély szegénységből indultak el, és csak a saját erejükre támaszkodhattak.

A nyugati tőke tehát vállalt anyagi áldozatot, többet adott a profitjából, mint korábban, de megtartotta a hatalmát, a tőke uralmát. Visszaszorította a szocializmus erőit. Végül még anyagilag is jól járt, hiszen az emberek többet költenek, ha többet keresnek.

A kilencvenes évek után sok minden megváltozott. A Nyugat sikeresen megdöntötte a szocializmust Keleten, már nem kellett tartani a létező szocializmus példájától. Az új kínai szocializmus akkoriban még éppen csak elindult. Nem volt hatással a nyugati közvéleményre.

„Ebben a helyzetben a nyugati tőke elkezdte visszavonni a szociális juttatásokat. Megvonták a nyugdíjkedvezményeket, emelték a nyugdíjkorhatárt, privatizálták az egészségügyet, lefaragták a kulturális, oktatási és egyéb közkiadásokat.

Ez oda vezetett, hogy mindenütt nyugaton a dolgozó tömegek életszínvonala, életminősége csökkent. 1945 után először megingott a középosztály anyagi helyzete is. Azé a középosztályé, mely a tőkés rend meghatározó társadalmi bázisa.
A problémát ideig-óráig lehetett kezelni. A 2008-as válság azonban alapjaiban rengette meg a tőkés rendet, és ezt a problémát a mai napig sem sikerült megoldani. Sőt, jött a covid-19, amely megmutatta, hogy a tőkés társadalmak, ahol a pénz a fontos, nem képesek hatékonyan leküzdeni a járványt. Több, mint kétmillió ember halála így vagy úgy, de a tőke lelkén szárad.

Ki ül a jog asztalánál?

A bőségtől egyetlen ország sem válik szocialistává. Olyan politikai változásokra van szükség, amelyek következtében a dolgozó tömegek dönthetnek saját sorsukról, és nem a tőkésosztályok.

A pénzt, a jövedelmet mindig azt osztja el, akinek a kezében van a kassza kulcsa, azaz szélesebb értelemben a hatalom. A kapitalizmusban a tőkésosztály dönt.

A dolgozóknak adhat többet és adhat kevesebbet. Ha a dolgozó tömegek szervezettek, ha a szakszervezetek erősek, ha dolgozók politikai pártjai következetesek, akkor lehet nagyobb engedményeket kiharcolni. Lehet a tőkést rákényszeríteni arra, hogy a profitjából többet adjon.

Ha dolgozó tömegek szervezetlenek, nem erősek a szakszervezetek, ha nincsenek pártjai vagy azok gyengék, a dolgozó tömegek mindig csak annyit kapnak, amennyit a tőkés jónak lát.

A dolgozó osztályoknak meg kell szerezniük a politikai hatalmat, és azt felhasználva, ki kell cserélniük a társadalom softwaret. A pénz, a profit uralmára épülő programot le kell cserélni egy olyan programra, amely az emberek érdekeiből indul ki.

Ha ez a politikai váltás nem történik meg, sohasem beszélhetünk szocializmusról, azaz közösségi társadalomról.

A dolgozó osztályok a politikai hatalom birtokában átalakíthatják a tulajdonviszonyokat. Emlékezzünk! Mi történt a rendszerváltáskor? Az állami és szövetkezeti tulajdont privatizálták, vagyis magánkézbe adták, felhasználva az 1990-ben megszerzett politikai hatalmat.

A közösségi társadalom megteremtése sem történhet másként. Meg kell szerezni a politikai hatalmat, és ennek segítségével át kell alakítani a társadalmi viszonyokat. Mindenekelőtt társadalmi tulajdonba kell venni a gyárakat, bankokat.

Mit tudunk mi a szocializmusról?

Sokat tudunk, de nem mindenki! Harminc éve tanuljuk, hogy a kapitalizmusban a pénz az úr, akármilyen mézes-mázos csomagolásban is adják el. Tanuljuk azt is, hogy ebben a rendszerben az a miénk, amit kiharcolunk magunknak. Aki a tőke ajándékában bízik, előbb vagy utóbb, de csalódni fog. Lehet és kell is örülni a kis sikereknek, a béremeléseknek, a családtámogatásoknak és egyebeknek. De mindig tudni kell, hogy ettől a kapitalizmus nem változik meg. Mindent, amit a kormányok adnak, végsősoron a mi pénzünkből adják. Tanuljuk, de még nem tanultuk meg teljesen.

Milyen lesz a jövő közösségi társadalma? Nem tudjuk, hogy akkor milyen „építőanyagok” lesznek, de tudjuk, hogy milyen volt a régi házunk, milyen házakat építenek most, és milyet szeretnénk mi.

A múlt szocializmusáról tudjuk, hogy közösségi társadalom volt, akármit is mondjanak ma róla. Ez érték számunkra, és kiindulási pont a további gondolkodáshoz. Az országot a dolgozó osztályok irányították a dolgozók osztályok érdekében. A teljes foglalkoztatottság, az ingyenes oktatás és egészségügy, a lakás építkezés és sok minden más azért volt lehetséges, mert a hatalom a dolgozó nép kezében volt.

Ha a jövőben a dolgozók életét akarjuk alapvetően megváltoztatni, a hatalomnak a dolgozó nép kezében kell lennie. De tudjuk azt is, hogy a jövő közösségi társadalma sok mindenben más lehet és lesz. A ma tapasztalatok alapján tudjuk, hogy a többpártrendszer nem bővíti az emberek beleszólását a döntésekbe, hanem ellenkezőleg, szűkíti. A mai technika mellett az embereket akár minden nap meg lehet kérdezni, és az emberek dönthetnek is. Tehát a demokrácia sokkal szélesebb lehet, mint bármikor korábban.

De most már nem csak a múltat ismerjük. Kína és a többi szocialista ország értékes tanulságokat mutat fel. A kínai szocializmus friss tapasztalataiból tudjuk, hogy a közösségi tulajdonnak sokkal több formája lehet, mint a tisztán állami, amit mi ismertünk. A kínai tapasztalat mutatja azt is, hogy a kínai államszervezés tette lehetővé a covid gyors és hatékony leküzdését.

A legfontosabb, hogy ne engedjünk a csábításoknak! Nem álljunk idegen zászlók alá pillanatnyi előnyökért! Legyünk nyitottak a világ tapasztalataira!

Ne ijedjünk meg a fenyegetésektől! Azért fenyegetnek, mert igazunk van. A mi szocializmusunk, az új közösségi társadalom a jó választás!

Szocializmust, de milyet, melyiket?

Vélemény, hozzászólás?