Menü Bezárás

Kitaszítva Ötven éve halt meg Rákosi Mátyás

Kitaszítva Ötven éve halt meg Rákosi Mátyás

1971. február 5-én hunyt el Rákosi Mátyás, akinek neve ma is vegyes érzelmeket ébreszt. Rákosi (1892-1971) a 20. századi magyar munkásmozgalom egyik meghatározó egyénisége volt. 1919-ben a Tanácsköztársaság kormányának legfiatalabb tagja. A két világháború között a magyar kommunista párt vezető és lelkesítő személyisége. 1945 után az MKP, majd 1948-1956 között a Magyar Dolgozók Pártjának (MDP) vezetője. 1956-tól 1971-ig, haláláig a Szovjetunióban élt. 1971-ben Magyarországon temették el.

Kitaszítva Ötven éve halt meg Rákosi Mátyás
Rákosi Mátyás az 1919-es Tanácsköztársaság legfiatalabb minisztere

Kitaszítva száműzetésben

Rákosi Mátyást 1956 júliusában mentik fel az MDP éléről. A cél a belpolitikai válság leküzdése, de ez a lépés kevésnek bizonyul. A szocializmus elleni erők egyre nyíltabban szervezkednek. Az MDP vezetése ingadozik, nem képes megállítani a munkás-paraszt hatalom megdöntésére irányuló kísérletet.

Rákosi már a Szovjetunióból figyeli az 1956. októberi eseményeket. „Gyógykezelésre” megy, de gyakorlatilag száműzetésben van. Nem esik bántódása. Soha nem vonják jogilag felelősségre. A pártból zárják ki és élve soha nem térhet haza.

A Kádár János vezette MSZMP nincs könnyű helyzetben. A cél a munkásparaszt hatalom megszilárdítása és a szocializmus új modelljének kialakítása. Kádár nem mehet Nagy Imrével és a mögötte álló értelmiségi körrel, mivel az az út a „demokratikus szocializmusnak” nevezett kapitalizmus.

De Kádár nem mehet Rákosival sem, mivel éppen az ő politikája volt a szocializmus elleni lázadás egyik kiváltó oka. Szocializmust kell építeni, de másként.

Kádár csapata ekkor még gyenge. Megérti, hogy a legveszélyesebb ellenfél a kapitalizmust nyíltan akarók köre. Őket kell elsőként legyőzni. Kádárnak nincs más választása: egy ideig együtt kell működnie Rákosi követőivel.

1962-re az MSZMP kádári vezetése elég erősnek érzi magát, hogy végleg szakítson Rákosi követőivel. Kádár innen tovább lavírozik a pártvezetés forradalmi szárnya és a liberális-szociáldemokrata erők között.

A kádári időszak alatt szóba sem jöhet az 1950-es évek politikájának és ezen belül Rákosi személyének objektív értékelése. Rákosi kicsiben arra van kárhoztatva, mint nagyban Sztálin. Hruscsov, aki Sztálin halála után átveszi az SZKP vezetését, saját politikai legitimitását Sztálin bírálatára, sőt Sztálin megtagadására építi.

A kádári politika is megtagadja Rákosit. Ennek hosszú távon több negatív hatása lesz. A magyar közvélemény fejében kialakul egy hamis kép. A szocializmus negyven éves történetét két részre bontják, az ötvenes évekre és az 1956 utáni kádári időszakra. Az ötvenes évekről évtizedeken át szinte csak rosszat hallani, sőt már kezdik úgy beállítani, hogy akkor nem is volt szocializmus. Ez a skizofrén helyzet gyengíti a párttagság tudatát.

Kádárt sok minden motiválja. A pártvezetés liberális-szociáldemokrata erői hallani sem akarnak Rákosi rehabilitálásról. E szárny nélkül viszont nem lehet nekimenni az 1968-as gazdasági reformnak.

Másrészt, az ötvenes évek objektív értékeléséhez szembe kellene nézni azzal a ténnyel, hogy Kádár ugyan áldozata volt annak a korszaknak, tekintettel arra, hogy börtönbe zárták, de az MDP második embereként alakítója is. Joggal merülhetett volna fel az a kérdés is, hogy az MDP Rákosit bíráló vezetői mit tettek és mit nem tettek azért, hogy az MDP politikája ne vezessen 1956 októberéhez.

Az ötvenes évek problémái nem szerepelhetnek a közéletben. A tanú című film 1969-ben készül el. Bacsó Péter filmje bátran szól az ötvenes évek hibáiról, de feloldozást is ad. A vezetés liberális-szociáldemokrata része ezt sem tudja elviselni. A filmet betiltják, és 1979-ig csak zárt vetítéseken látható.

Rákosi többször kéri, hogy engedjék haza. Az MSZMP vezetése nem járul hozzá. Nem kerül sor sem az ötvenes évek, sem Rákosi újraértékelésére.

Kitaszítva Ötven éve halt meg Rákosi Mátyás
Rákosi Mátyás és Kádár János

„Kik is csinálták az ötvenes éveket? Ne keressék őket! Itt vagyunk.”

Az 1980-as évek első felében egyre erősödnek a támadások a magyar szocializmus ellen, idehaza is, külföldön is. Az MSZMP vezetőinek egy része felismeri, hogy össze kell fogni mindazokat, akik szocializmust, és nem kapitalizmust akarnak. Ha a szocializmus léte forog kockán, akkor nem az ötvenes éveket kell bírálni, hanem a magyar szocializmust védeni.

Grósz Károly, az MSZMP Budapesti Bizottságának első titkára 1985 februárjában, a főváros felszabadulása 40. évfordulója alkalmából a Vígszínházban elmondja élete legnagyobb beszédét.

„Vannak azonban, akik mostanában mind gyakrabban és mind számonkérőbb hangsúllyal kutatják: kik is csinálták az ötvenes éveket? Ne keressék őket! Itt vagyunk.

Mi, akik gyermekfejjel vagy már felnőtten, de az biztos, hogy szenvedélyes hittel és elszántsággal, éjjel-nappal dolgoztunk – talán a kelleténél többet éljenezve és tapsolva –, a felszabadulás utáni történelem első évtizedéért sem szégyenkezünk. Elítéljük a törvénysértéseket, az emberek véleményének lebecsülését, a hatalommal való visszaélést, a kétszínűséget, politikai szövetségeseink cserbenhagyását, a nemzeti érdekek elhanyagolását.

„De mi másfajta ötvenes évekre is emlékszünk. Arra, amikor egy kegyetlen uralkodó osztály ellenállását zúztuk szét, amikor a romba dőlt országot újjáépítettük, a munkás- és parasztfiatalok ezreit küldtük egyetemre vagy küldtük őket felelős munkára, posztokra. És ők ott helytálltak!„

Bűnöket elkövetni nem szükségszerű. Az ötvenes évek törvénysértései is elkerülhetők lettek volna. Ám, hogy mégis megtörténhettek, annak okát a magyar történelemben, a nemzetközi viszonyokban és az akkori vezetők emberi gyengéiben kell keresnünk. De ezen a címen milliók áldozatos munkáját megtagadni, az újat teremtő erőfeszítéseket vállrándító flegmasággal lebecsülni nem engedjük.”

Világos beszéd, kristálytiszta szándék, csak legyen, aki megcsinálja. 1986-ban megjelenik Szabó Bálint könyve (Az „ötvenes évek”). Úgy tűnik, hogy a magyar szocializmus történetének marxista, kommunista alapú újragondolása elmozdul a holtpontról.

1988 májusától Grósz az MSZMP főtitkára. Egyben ő a miniszterelnök. A hatalom a kezében van. De az 1988-as Grósz már nem azonos az 1985-össel. Elindítja a „magyar peresztrojkát”. Saját koncepciója zavaros, ezért átveszi a liberális-szociáldemokrata téziseket. A saját csapata is gyenge. Nem mer szakítani a kapitalizmust akaró szárnnyal, sőt egyre inkább hatásuk alá kerül.

„Az ötvenes évek marxista újraértékelése helyett az irattárakba beengedik a liberális történészeket, akik annyi szemetet hordanak össze, amire még a tőkés országok sem képesek.”

Bekövetkezik ugyanaz, ami a Szovjetunióban a glasznoszty idején. A párt szabadjára engedi a szocializmus elleni uszítást. Az MSZMP-tagok gerincét megtörik. 1989-ben nincs kinek védenie a szocializmust.

Rákosi a tőke ellensége ma is

A tőkés rendszerváltás elsodorja a szocializmust. Az elmúlt harminc év politikai döntéseivel bűnös időszaknak nyilvánítják az 1948 utáni időszakot.

„A Rákosi-korszak hibáit összemossák a kádári korszakkal, kialakul a bűnös, idegen érdekeket kiszolgáló diktatúra hazug képe.”

A történelmi kutatások mindenfajta objektivitást nélkülöznek. A kutatók feladata a szocializmus befeketítése és annak bizonyítása, hogy ez az út járhatatlan.

A magyar tőkésosztály mehetett volna más úton is. Oroszországban sem kedvelik a szocialista múltat, de megindult a történelmi múlt feldolgozása. Előítéleteket tartalmazó művek itt is vannak, de számos viszonylag objektív anyag is megjelenik. És ami nagyon fontos: folyik a párt- és állami dokumentumok és más forrásmunkák tárgyszerű publikálása.

Az Oroszországi Föderáció Kommunista Pártja (KPRF) felvállalta Sztálin szerepének újraértékelését. Elutasítják az SZKP XX. kongresszusán elhangzott Hruscsov-beszédet, és a desztalinizációt.

1989 decemberében alakul meg a Magyar Munkáspárt.

„Szembe kell néznie a múlttal, ki kell mondania, hogy mit visz magával a párt a múltból és mit nem.”

A Munkáspárt az első években gyakorlatilag átveszi a kádári időszak történelmi értékeléseit. Ez némileg érthető is. A tagság zöme ebben a három évtizedben nőtt fel, annak az értékeléseit szokta meg. 1956 után viszont Sztálin is, Rákosi is, negatív figura. Nehéz őket más megvilágításba helyezni.

Nincsenek szakemberek sem. Az MSZMP egykori értelmisége az MSZP-hez megy, a Munkáspártban kevesen maradnak. Marxista kevés van közöttük. Többségük közelebb áll a liberális-szociáldemokrata gondolkodáshoz. A nagy pártviták idején többségük el is hagyja a Munkáspártot.

De a döntő az, hogy a Munkáspárt a létéért küzd. A napi harc elveszi az időt a mélyebb értékelésektől. Ennek ellenére először a magyar munkásmozgalom 1945 utáni történetében elindul a múlt és a szocializmus elméleti kérdéseinek korszerű és egyben marxista újragondolása.

Fontos elméleti dokumentumok születnek. A Munkáspárt új programjának elfogadását átfogó pártvita előzi meg. Új megközelítések olvashatók ki többek között a Nagy október 90. évfordulóján, majd a Kádár János születésének, majd az első világháború és az 1919-es Tanácsköztársaság 100. évfordulóján elfogadott dokumentumokból.

A Szabadság hasábjain évek óta folyik a két világháború közötti munkásmozgalom, az 1956-ot megelőző évek népszerű feldolgozása, nem is beszélve a rendszerváltás elemzéséről. Thürmer Gyula megjelent könyvei is ezt a célt szolgálják.

A Munkáspárt elutasítja az SZKP XX. kongresszusának határozatait. Nem fogadja el a hruscsovi tételeket a szociáldemokrácia pozitív szerepéről, a parlamenti úton megvalósuló szocializmusról, a tőkés nyugattal való kiegyezésről. Ez szakítás a kádári korszak felfogásával.

A magyar szocializmus negyven évét egységes egészként kezeli, elismerve a pozitív és negatív elemeket is. A munkáspárti dokumentumok elindítják az ötvenes évek, és Rákosi szerepének újraértékelését is.

A Rákosi vezette „MDP történelmi érdeme, hogy jól vagy rosszul, de elindítja Magyarországon a szocializmust.

„A szocializmus a társadalom többségének többet ad, mint a megelőző rendszerek.” – olvasható a mai Munkáspárt dokumentumaiban.„

„Az MDP történelmi hibája, hogy felrúgja saját maga szabályait, megsérti a szocializmus eszméit, s ezért végül képtelen lesz megvédeni a szocializmust.” – hangzik az értékelésben. Mindebben benne van Rákosi felelőssége.

De Rákosit felelősség terheli azért is, hogy átvette a szovjet szocializmus-modellt, ahelyett hogy a szocializmus nemzeti sajátosságoknak megfelelő modelljét alkalmazta volna. A vezetők egy szűk részére támaszkodott és figyelmen kívül hagyta a két világháború közötti hazai munkásmozgalom tapasztalatait.

Lehet azt mondani, hogy nem érdemes ma a múlttal foglalkozni, hiszen a jelenre kell választ adni. Nem Rákosit és az ötvenes éveket kell újraértékelni, hanem a tőkés támadásokkal szemben kell védenünk a szocializmust. Ez mind igaz. De védeni hittel csak azt lehet, amiben mi is hiszünk, amit észérvekkel és hittel védeni tudunk.

A történelmet nem istenek csinálták, hanem gyarló emberek, akik nagy tettekre voltak képesek és nagy hibákra is. Ki lehet őket írni a történelemből, de ezzel mi leszünk szegényebbek.

Eljön az idő, amikor sor kerülhet Rákosi Mátyás és az ötvenes évek előítéletektől mentes, a szocializmus iránt elkötelezett értékelésére. Rákosi 15 évet ült a Horthy-rendszer börtöneiben, 15 évig volt száműzetésben. A tisztességes értékelés a magyar munkásmozgalom adóssága.

Kitaszítva Ötven éve halt meg Rákosi Mátyás
Az MDP vezetése 1948-ban, középen Kádár és Rákosi

Vélemény, hozzászólás?