Teljes egyetértéssel olvastam A Szabadság múlt heti számában megjelent elméleti igényességű cikket. Úgy gondolom a vírus döntően „dolgozószobára” kárhoztatott bennünket. Ezt a hátrányt „előnnyé” is fordíthatjuk, vagy ülhetünk a „mocsárban”. Javaslom az előbbit tegyük, az utóbbit határozottan vessük el!
Egy ideológiai harcos pártnak szükséges rendszeresen elméleti kérdésekkel foglalkozni. Az természetes, hogy a napi munkában a megvalósíthatóság gyakorlata a fontos, de a kiinduló és végcélt mikrofinomságúan kell látni. Ha az alapfogalmak a hátsó agyunkban nincsenek jelen, nagy valószínűséggel a választott praktika hibás lesz. A pártunk egyik legnagyobb értéke, hogy harminckét éve megtartja az elvi tisztaságát, az elméleti igényességét.
Van-e osztályharc?
Nézzük, mivel találkozik egy-egy párttag! Van-e osztályharc? Az elméleti szociológusok könnyedén azt mondják nincs, ez „elavult szöveg”. Sőt időnként rátesznek egy lapáttal azzal, hogy a magyar társadalom tíz osztályra – rétegre – osztható. Fenébe ezzel a liberalizmussal!
Nézzük a valóságot! Az osztályharc az életünk minden pillanatában jelen van. A tőkés általánosan a mindennapokban a munkás (dolgozó) kizsákmányolását „szervezi”. Ehhez szép csendesen az állam hatalmát – hisz az övé – veszi igénybe. A dolgot nem írják tacepaóra, egyszerűen csinálják.
Ma a dolgozók rovására a minimálbért „húzzák” vissza. Egy másik vetülete ennek a problémának a túlóra-szabályozás rendszere. Persze arra nagyon vigyázni kell, hogy a liberálisok európai minimálbér maszlagját ne „cumizzuk” be. A kapitalizmusban nincs bérrendszer, csak bérharc által kivívott lehetőség. A tőkésállam kidobja magából a bérrendszert és a bért is piaci tényezővé teszi (pl. közalkalmazotti helyzet).
A kizsákmányolás a „fogyasztói társadalom” termék-, és ármeghatározása. A dolgozó tömegektől a valós ártól elvett rész sajátos módon extra profitot szül, melyen a termelő és kereskedelmi tőke kölcsönösen osztozik. A mindennapokban élhetjük meg, hogy ma felemelik a tejtermékek árát, mert a takarmány világpiaci ára durván megemelkedett. Arról nem beszélnek, hogy itthon rekordtermés volt takarmányból. Láthatjuk, ha tőke extra profitot realizálhat, azt meg is teszi.
A tőkésosztályt alkotó csoportok között van-e különbség?
Természetesen nincs! A tőkés társadalom gazdasági alapját együttesen alkotják. Gazdasági alapjukat pedig politikai hatalommá transzformálják és ezen az alapon az egész politikai felépítményrendszert kialakítják. Maguknak megszervezik a tőkésállamot, ahol a teljes kiszolgálást elvárják.
Az osztályharc szempontjából mindegy, hogy a harc a keresztény konzervatívokkal vagy a liberálisokkal kell megvívni. Ha a gondolkodást egy-egy személyre szűkítjük le – Orbán, Gyurcsány, Tóth vagy Kunhalmi netalán Mészáros vagy Leisztinger – a problémát felszínessé tesszük. Azt persze észre kell vennünk, hogy a nagytőke egyre inkább rejtőzködővé teszi magát. Azzal, hogy a menedzsment mögé bújik a harc számunkra nehezebbé válik.
Az osztályharc szempontjából a tőkéscsoportok között jellegüket tekintve nincs különbség. Ezen pártok – egymást túllihegve – kapitalizmusért kiáltanak. A társadalmi folyamatok egészére, a mindennapokra a piaci viszonyok mindenhatóságát hirdetik. Képviselőik a „nép” mögé bújnak, de a közéletben szavazataikkal a kapitalizmust erősítik.
A tőkés társadalom nagy trükkje az, hogy ami nem megy lendületből, megoldja egy kis kerülővel. A kapitalizmusban – az osztályharc feloldása érdekében – képes magához „édesgetni” a dolgozók képviselőinek egy részét. Ez kétszáz éve nem változott, csak formáját tekintve módosult. Minél fejlettebb a világ, annál kevésbé átlátható az osztályárulás.
Megint nézzük a valóságot! Az MSZP alelnöke napról – napra hirdeti a melósnak több kell. Igaz! Csakhogy a mondat nincs befejezve, mert azt nem mondja, hogy a tőkés társadalomban a tőke gondosan figyel arra, hogy a XXI. század színvonalához illeszkedő reprodukciónál ne fizessen többet.
Ennél már csak az durvább, amit az ISZOMM képvisel. Az opportunizmust és revizionizmust együttesen megjelenítve a rendszer változtatása nélkül hirdet jelentős jövedelemelosztást. Az ISZOMM igehirdetése álságos. Becsapja a dolgozót. Letagadja az a tényt, hogy a tulajdonviszony határozza meg az elosztási viszonyt. Szocializmust hirdet, tőkés társadalmi alappal. Feltehető az a kérdés, ki biztatja ezt a politikai formációt? Hogy lehet az, hogy Szanyi mindennapos vendéggé vált a médiában? Hogy lehet büntetlenül kommunista programot plagizálni úgy, hogy a közösségi társadalom alapelvét tagadja?
Lehetünk-e megbocsájtók?
A dolgozó szempontjából nincs jó tőkéscsoport és rossz tőkéscsoport. A nemzeti keresztény konzervatív éppen úgy utálja a közösségi társadalmat, mint a szociáldemokrata-liberális tőkés csoport. Ezen mi ne csodálkozzunk! Marx óta tudjuk, ez így van. A tőkés osztály egy-egy része élet-halál harcot vív, hogy a hatalmat megszerezze és a kormányzás folyamatába érvényesítse hatalmát. Senki sem mondhatja, hogy a rendszerváltás óta nem ez van. A praktikájuk eltérő, a végcéljuk azonos.
A hazai tőkéscsoportok kialakították az ún. főellenségre a legkisebb közös többszöröst. Szemükben a fő ellenség a „kommunista.” Folyamatossá vált a kommunistázás. A társadalmi gondokra nincs válaszuk. Így „előkapják” a jelzőt. Miért is? Válasz egyszerű. A kapitalizmus felkent képviselőinek tartják magukat és a közösségi társadalommal már az artikuláció szintjén is konfrontálódni akarnak. Pontosan tudják, a hatalmukat a közösségi társadalom léte veszélyezteti legjobban.
Hajdu József
