Menü Bezárás

Életképes-e a Munkáspárt?

Életképes-e a Munkáspárt?

A Demokrata március 17-i számában Szalay Károly arról ír, hogy három évtized alatt mennyire megváltoztak a politikai pártok. Egyesek átalakultak, mások eltűntek. „Egyedül Thürmer pártja az igazi baloldali kommunista párt, de nem életképes” – összegzi a szerző.

A mainstream nem minden, másutt is van élet

Voltaképpen nagyon korrekt a laptól is, a szerzőtől is, hogy írnak a Munkáspártról. A teljes elhallgatás, a történelemhamisítás, az antikommunista uszítás korában ez ritkaság.

De vajon mit jelent ez a kijelentés, hogy „nem életképes” a Munkáspárt? Nyilván nem azt elemezték, hogy hány választáson vett részt a párt harminc év alatt. Akkor láthatták volna, hogy minden választáson jelen volt, ráadásul országos listával is. Egy ilyen párt pedig nagyon is képes az életre.

Vélhetően azt se nézték, hogy miből és hogyan él a Munkáspárt. Láthatták volna, hogy a Munkáspárt 2006 óta egy fillér állami támogatást se kap, miközben konkurensei jelentős állami pénzekhez jutnak. Ennek ellenére a Munkáspárt ugyan szerényen él, de anyagilag is életképes.

Aligha foglalkoztak azzal, hogy hány tagja van a Munkáspártnak, jönnek-e fiatalok, mert ebben az esetben látnák, hogy a Munkáspártnak van szilárd elkötelezett tagsága, sőt új tagokat is vesz fel, annak ellenére, hogy az általános légkör ellene hat.

Feltehetően azt sem elemezték, hogy milyen a Munkáspárt helye a világban. Ha a Munkáspárt életképtelen párt lenne, aligha állnának vele szóba Kína, Vietnám, Kuba, Laosz, Belarusz első számú vezetői.

Nem valószínű, hogy a Munkáspárt életképességét a médiaszereplések gyakorisága alapján ítélték meg. Badarság lenne! És ki tudná ezt jobban a polgári lapok újságíróinál?
Manapság az újságírók nem arról írnak, amiről akarnak, hanem amire megbízást kapnak a főnökeiktől vagy a médiatulajdonosoktól.
A Munkáspárt nem azért nem jelenhet meg a médiában, mert életképtelen, hanem azért, mert életképes, és ne adj isten még erősödne is.

Életképes-e a Munkáspárt? Ha nem lenne életképes, akkor nem kellene említést tenni róla, mert akkor ennyi idő alatt már eltűnt volna. De a Munkáspárt létezik! Annak ellenére van, hogy nem tartozik a polgári klubba, vagy ahogyan manapság mondják, nem mainstream-párt.

A Munkáspárt nincs a kormányban, tehát a kormány ellenzéke. Nem ért egyet a mai világgal, ahol csak a pénz számít, más világot, közösségi társadalmat akar, tehát a tőkés rendszer ellenzéke is.

A tőkés rendszer ellenzékének lenni nem túl kényelmes pozíció. A mai demokrácia már nem arról szól, hogy minden pártnak legyen esélye, hanem arról, hogy miként lehet az ellenfelet kiszorítani, sőt megsemmisíteni.

A Munkáspárt az egyetlen párt, amely a közösségi társadalom eszméjét hirdeti. A kapitalizmust sokan bírálják, bírálgatják, de senki sem akarja leváltani.

Orbán Viktor Fidesze egy sor baloldali elképzelést valóra vált. Keményen támadja az európai nagytőke fő intézményét, az EU-t, de esze ágában sincs kilépni, vagy netán idehaza szolidaritási adót kivetni a milliárdosokra. Miért is tenné? A Fidesz konzervatív polgári párt.

Az ellenzéknek pedig semmi köze a baloldalisághoz. Szalay Károly jogosan írja, hogy az „MSZP nem is szociáldemokrata, hanem zagyva konglomerátum.” A DK és a többi liberális párt pedig eleve a nagytőke pártjai, akár „lerongyolódott álruhát” öltenek magukra, ahogyan Szalay Károly írja, akár a legdizájnosabb cuccokat veszik fel.

Mindez persze igaz, de a valós kérdés az, hogy az emberek, a választók mennyire érzik ezt így. A konzervatív oldalban nyilván felmerül a kérdés: mi van, ha az emberek a kételyeik ellenére, egyszerűen csak a „nem szeretem Orbánt” magatartás alapján a lejáratódott ellenzékre szavaznak?

Közösségi társadalom: álom vagy veszélyes eszme?

De térjünk vissza a Munkáspárthoz! Miért kell kijelenteni, hogy a Munkáspárt életképtelen? Nos, tudjuk, hogy a Munkáspárt a közösségi társadalom, a szocializmus eszméjének egyetlen hordozója a mai Magyarországon. De ettől lenne veszélyes?

Mikor válik egyáltalán egy eszme veszélyessé? A tőkés világ, a magyar elitet is beleértve, a rendszerváltás óta hitte, hogy ez a kérdés soha többé nem fog felmerülni.


Egy eszme akkor kezd veszélyessé válni, amikor százezrek és milliók értik meg, és akarják követni. Amikor néptömegek ettől az eszmétől várják gondjaik megoldását, életük jobbra fordulását.

Mondhatjuk-e, hogy ma százezrek és milliók akarnak közösségi társadalmat? Nem, nem mondhatjuk. 2018-ban a Munkáspárt egyéniben és listán durván 29 ezer szavazatot kapott. Nem sok, sőt kevés. A 2022-es választásokra mégis megváltoztatták a játékszabályokat. Majdnem háromszor annyi egyéni jelölt kell az országos listához, mint legutóbb. Azt mondják, a „kamupártokon” akarnak pénzt spórolni. Mese! Olyan helyzetet akarnak teremteni, hogy csak két tőkés pártegyüttes között választhassanak az emberek, és kiszorítsanak mindenkit, aki szavazatokat vihet el tőlük. A csapás természetesen a Munkáspártot, mint az egyetlen antikapitalista pártot fokozottan érinti.

De a lényeg nem is ez. A lényeg az, hogy elégedetlen ember ugyan sok van, de egyelőre nem lépnek fel a kapitalizmus ellen. Nem lépnek be a szakszervezetekbe, alig vannak sztrájkok, a választásokon valamelyik polgári párttól várják a megváltást.

Változhat-e ez a helyzet? Igen, változhat. A covid sok embert fordított a kapitalizmus ellen. Gondoljunk csak arra, hogy az EU képtelen megoldani a vakcinaellátást! A gazdasági válság lehetséges pusztításairól egyelőre csak találgatni lehet, de pár hónap múlva üt az igazság órája. Kiderül, hogy hány munkahely szűnt meg, hány cég ment tönkre, hány ember élete lehetetlenedik el.

Ebben a helyzetben az emberek elkezdenek keresgélni. És ebben a helyzetben, sőt az egyre rosszabbá váló helyzetben, sokan mondhatják: a Munkáspártnak igaza van, szavazzunk rájuk!

Az Interneten már ma sem szeri, se száma a pozitív kommenteknek. A „Munkáspárt az egyetlen baloldali párt”, „rájuk van szükség a parlamentben” és hasonló kommenteket gyakran olvasni.

Változhat a nemzetközi helyzet is. Ennek azért van jelentősége, mert Magyarországon általában akkor indulnak el forradalmi változások, ha valami elindul külföldön is. Így volt ez Petőfi és Kossuth korában, de így volt a XX. század két világháborúja után is.

A mai nemzetközi rendszer állapota pedig a világháborúk előtti hangulatot tükrözi vissza. A régi rend nem működik, új pedig még nincs. A rendszer bármelyik pillanatban összeomolhat. Maga alá temetve az EU-t, a NATO-t, a tőkés világ kapcsolatrendszerét. Lehet, hogy nem következik be, de bekövetkezhet.

Az elmúlt harminc évben a tőkés Európa mindent megtett azért, hogy megszüntesse a történelmi konkurenciát, azaz a kommunista és munkáspártokat. Betiltották a vörös csillagot, és más jelképeket. Médiazárlat alá vették a tőkeellenes pártokat, sőt egyes országokban betiltották őket.

Bűnösnek nyilvánították a szocializmus időszakát. Kimondták, hogy Hitler és Sztálin egy kutya, a fasizmus is rossz, a kommunizmus is rossz. Az orosz gulág, vagy a magyar Recsk annyit tesz, mint Dachau vagy Auschwitz. Ez nyilván nem igaz, és fura, hogy éppen azok nem tiltakoznak ellene, akik elődeit a nácik ölték meg.

A megfélemlítésnek ideig-óráig van eredménye, sajnos. De a tiltott gyümölcs vonzó is. Ma már nem elég a felszínen tiltani a kommunista pártokat, már nem elég a múlt gyökereit átvágni, nem elég megfélemlíteni, azt kell kimondani, hogy a szocializmus, mint rendszer életképtelen.

Eddig a szocializmus eredményeit becsmérelték, de ez ma már nem nagyon hat. Részben azért nem, mert vannak friss meggyőző példák. Kína szocializmusa feladta a leckét a tőkés nyugatnak. A nyugat válaszai, a szankciók, a médiaháború gyenge választ jelentenek a korszakos kihívásra, amit a kínai szocializmus, és tegyük hozzá, a többi szocialista ország jelent.

Mi teszi emberré az embert?

Az ideológiai raktárból ezért veszik elő a régi mondanivalót. A szocializmus nem képes tartós életre, mert ellentmond az ember természetének. Az ember lényege a tőkés elmélkedés szerint a magántulajdon. A szocializmus ellene van, tehát halálra van ítélve.

Hogy mennyire régi a tőke érve? Nagyon régi! XIII. Leó pápa, aki 1879 és 1903 között vezette a katolikus egyházat vallotta: „A magántulajdon-jogot maga a természet adta az embernek.”

Még jóval Lenin és az orosz bolsevikok győzelme előtt, 1906-ban írta Dudek János, a kor neves egyházi írója a Religio című lapban: „A magántulajdon az emberi társadalomban a béke legbiztosabb védőeszköze.” Azt ő is elismerte, hogy konfliktusok lehetnek. De sebaj, itt a magántulajdon. „Az ügyesség, erő, tehetség, szorgalom, igények nagyon is egyenlőtlenek
s azért okvetetlenül egyenlőtlen jogigényt szülnek azon külső javakra, melyek nagyobbrészt az emberi munkától függnek. A magántulajdon elhárítja ezeket a nehézségeket, mert itt mindenkinek a jogigénye világos.”

De mit gondolunk mi erről? A magántulajdon természetesen nem születik az emberrel. A tulajdon nem a természet és az ember közötti viszony, hanem az ember és ember közötti viszony.

Az ember nem azáltal emelkedik ki a természetből, hogy tulajdonhoz jut. Marx szerint „az ember a természetből mindenekelőtt a munka révén emelkedik ki.” Ezt mi is, ma is így gondoljuk.

A magántulajdon nem volt jellemző minden társadalomra. Az első emberi társadalmak közösségi elvekre épültek. Minden, ami a közösségé volt, azt használhatta a közösség bármely tagja.

A „csak ez enyém” magántulajdon csak később jelenik meg. Idővel válik el egymástól a személyi tulajdon és a magántulajdon. A személyi tulajdon az egyén saját szükségleteit szolgálja. Nem alkalmas arra, hogy hatalmat gyakoroljon mások felett. Enyém a családi ház, de ezzel nem kényszeríthetem a szomszédot, hogy nálam dolgozzon.

A magántulajdon, a termelőeszközök magántulajdona teremti meg a lehetőséget arra, hogy más embereknek parancsoljanak. A földesúrnak van földje, a parasztnak nincs. Ha élni akar, a földesúr akaratát el kell fogadnia.

Marx: Ne legyen magántulajdon!

Marx és Engels 1848-ban egy új társadalom alapelveit vázolta fel. Ne legyen magántulajdon! Senkinek se legyen módja kényszeríteni a másik embert! Az emberbarátok ezt még hajlamosak is elfogadni.

Csakhogy a magántulajdont csak úgy lehet megszüntetni, hogy a közösség elveszi a gyárat, a földet, a bankot azoktól, akik tulajdonában van. Ez beleütközik a tulajdonosok politikai, sőt fegyveres ellenállásába. Minden magántulajdont birtokló azóta utálja Marxot és minden követőjét, beleértve bennünket is.
Ha egy párt be akar vágódni az uralkodó elitnél, akkor nem szabad beszélni a tulajdonról, a gazdagok megadóztatásáról és hasonlókról. A tőkés „baloldaliság”, a tőkés „humanizmus” nem azt jelenti, hogy bármit is elvesznek a milliárdosoktól. Csak azt jelentheti, hogy a milliárdosok morzsáiból valamivel többet osztanak a tömegeknek.

A tulajdonosok minden társadalomban a kisebbséget jelentik, ezért meg kell próbálniuk a többség egy részét maguk mellé állítani. Erre való a manipuláció, a média.

Marx és Engels írja a Kommunista Kiáltványban: „Nekünk, kommunistáknak szemünkre vetették, hogy el akarjuk törölni a személyesen szerzett, önnön munkával keresett tulajdont; azt a tulajdont, amely minden személyi szabadságnak, tevékenységnek és önállóságának alapja.” A kommunisták – egészen szélsőséges eseteket leszámítva – nem veszik el a személyes tulajdont. A harc a magántulajdon ellen folyik.

A rendszerváltás után sok ember vásárolhatta meg a tanácsi lakást, a körzeti orvos a praxisát, a taxis magántaxis lehetett stb. Meghirdették a vállalkozás szabadságát, ezzel felcsillantották a gyors gazdagodás lehetőségét. A rendszerváltást azért lehetett társadalmi ellenállás nélkül végrehajtani, mert adtak az embereknek.

Ma sok embert lehet félrevezetni azzal, hogy a Munkáspárt, a kommunisták győzelme esetén elveszik a nehéz munkával felépített házadat, a kocsidat, a pénzedet. Ez nem igaz!

A Munkáspárt programja egészen mást mond: „Fokozatosan szorítsuk ki a multikat a magyar gazdaságból! A multinacionális bevásárlóközpontok és más multinacionális cégek fizessenek 45 százalékos adót! Adóztassuk meg a magyar nagytőkét egyszeri 40 százalékos vagyonadóval és folyamatos 45 százalékos adóval. Teljesen államosítsuk az energiaellátást, a vízellátást, a közlekedést, hogy azok további üzemeltetése a nép, a dolgozók érdekeit szolgálja. Állítsuk helyre a magyar nemzeti termelést! Ennek érdekében állami tervezési központot hozzunk létre, és az indítson gazdasági programokat!”

De nyilatkozunk arról is, hogy miként képzeljük el a közösségi társadalmat. „A gazdaság többsége, mindenekelőtt a meghatározó ágazatok, a közösség kezében lesznek. A közösségi tulajdonnak várhatóan több formája lesz: állami tulajdon, szövetkezeti tulajdon, a munkahelyi kollektívák csoport tulajdona vagy más. Ezt nem ideológiai kérdésként kezeljük. A közösségi tulajdon működtetésére azt a tulajdonformát kívánjuk alkalmazni, amely a leghatékonyabbnak bizonyul”.

Miért válik ma életképessé, és ezáltal veszélyessé a közösségi társadalom eszméje?

A rendszerváltások azt jelentették, hogy a tőke megsemmisítette a saját konkurenciáját, a szocializmust. Mivel eltűnt a versenytárs, megszűnt a külső példa ereje, a tőke elkezdte visszavenni a szociális kedvezményeket, amelyeket részben éppen azért adott meg, hogy az emberek ne akarják a szocializmust. Az elmúlt évtizedek válságait a tőke mindenütt a dolgozókkal fizetteti meg. A tömegek, beleértve a középosztályt is, helyzete megrendült. A tömegek kezdenek alternatívakat keresni.

A covid a napnál világosabban megmutatta, hogy a tőkés rendszer nem képes megvédeni a saját polgárait. Sok ember elfogadta eddig az életkörülmények romlását, mert bízott az államban, a tőkés rendben. Mára ez a bizalom megcsappant.

Az emberiség globálisan szembe került egy sor súlyos problémával. Ide tartozik a klíma, a környezet megvédése, a vízellátás, az élelmiszer-ellátás, egészségvédelem és sok minden más. Ezeket a kérdéseket a magántőkés logikája alapján nem lehet megoldani, hiszen neki a saját profitja a döntő és nem a fák megőrzése. A tőkésállamok pedig egyre kevésbé képesek a közös érdeket rákényszeríteni az egyéni tőkésekre. Folyamatosak az engedmények, miközben a világ rohan a katasztrófák felé.

A társadalmak fejlődésében mindig voltak erkölcsi válságok, értékválságok, de többnyire sikerült új eszmékkel, vallásokkal helyre állítani az emberi társadalom működését. Ma a tőkés világ teljes erkölcsi és értékválságban van. A liberalizmus a pénztőke uralmát úgy akarja általánossá tenni, hogy szétver minden eddigi erkölcsi normát. Az értékválság, a liberalizmus fasiszta jellegű uralma egyaránt a tőkés rendszer összeomlásához vezethet.

Ezzel szemben a közösségi tulajdonra épülő társadalmi modellek reális megoldási lehetőségeket kínálnak. Ennek nyilvánvaló bizonyítéka, hogy Kína, Vietnám már leküzdötte a koronavírust, és ezen az úton halad Kuba is, de még Belarusz is. A siker oka nem az, hogy a nyugat szerint ezekben az országokban „diktatúra” van. A siker oka, hogy az ő modelljük jobban képes mozgósítani a társadalom erőforrásait.

A kínai, vietnámi modell sok mindent megőrzött az 1989 előtti szocialista modellekből, de most már harminc éves tapasztalata van arra, hogy miként lehet új megoldásokat találni a közösségi tulajdon hatékony működtetésére, ami korábban az egyik alapvető dilemma volt.

Ma az is látható, hogy a nemzetközi kapcsolatok rendszere, amely 1990 óta a tőkésvilág egyeduralmára épül, nem tartható, nem képes megőrizni a békét és biztosítani a globális együttműködést. Erre utal az egyre nagyobb háborús veszély és az is, hogy a világ még a vakcinaügyben sem képes együttműködni.

***

A közösségi társadalom koncepciója életképes és egyre égetőbben szükséges. Következésképpen életképes a Munkáspárt is, amely ezen eszme hordozója.

A mi dolgunk, hogy ellenálljunk minden külső nyomásnak, erősítsük a párt életerejét és meggyőzzük az embereket: a Munkáspárt és a közösségi társadalom az egyetlen tartós megoldás.

Thürmer Gyula

Vélemény, hozzászólás?