Egy hónapja annak, hogy a Munkáspárt „szuperlistával” javasolta kiegészíteni a választási törvényt. Mi történt azóta és főleg merre tovább?
Húszezer ajánlást a „szuperlistához”!
Meghirdettük javaslatunkat. A Heti TV műsorában, majd Miskolcon az Irány TV stúdió beszélgetésén maga a Munkáspárt elnöke ismertette.
A Munkáspárt javaslata egyszerű volt. Az országos listát két módon lehessen állítani. Az egyik, a jelenlegi, azaz, hogy akinek van minimálisan 71 egyéni jelöltje, az állíthat országos listát.
Ugyanakkor állíthassanak országos listát mindazok a pártok, amelyek az egész ország területén összegyűjtik 20 ezer választó ajánlását. Ezt a bejutási lehetőséget nevezhetjük „szuperlistának.” Azok a pártok, amelyek a „szuperlista” lehetőségét választják, ne vegyenek részt az egyéni jelöltek versenyében, vagyis ne állítsanak egyéni jelölteket.
A munkáspárti elképzelés megjelent az MTI OS rovatában is. Ez olyan sajátos intézmény, ahova bizonyos szabályok betartása mellett minden szervezet beküldheti az állásfoglalását. Ezt látják a médiumok szerkesztőségében, és ők döntenek, mit vesznek át és mit nem.
Nagyjából előrelátható volt, hogy a magyar sajtó nem kapja fel a munkáspárti ötletet. Politikai harc folyik. Nem az számít, hogy mi a jó, mi a hasznos, hanem hogy mit gondol róla a hatalom. Ez az osztályharc, nem kell elkeseredni.
A Munkáspárt elküldte az elképzelést Magyarország miniszterelnökének is. A Karmelita Kolostorból jött válasz. Köszönetet mondtak azért, hogy megismertettük javaslatunkat. A mai világban, amikor könyörtelen háború folyik, értékelnünk kell ezt a gesztust. A politikában is lehet udvariasnak lenni.
Hogyan tovább?
A választási rendszerek mindig a hatalmon lévők érdekeit szolgálják. A mostani magyar rendszer alapvetően a rendszerváltás terméke.
A rendszerváltás nagy újdonsága a többpártrendszer volt. Sok mindent vártak tőle. Mindenekelőtt arra kellett, hogy népet meggyőzzék: ez a demokrácia, és nem a régi rendszer, ahol csak egy párt volt.
De volt más funkciója is. Mivel a rendszerváltók nem egyformák voltak, különböző pártokba szerveződtek, a többpártrendszer jelentette azt a keretet, amelyben a pártok versenyezhettek egymással anélkül, hogy ez kárt okozna magának a tőkés rendszernek.
A többpártrendszerre hárult az a feladat is, hogy a hatalomtól távol tartsa, sőt, ha lehet, semmisítse meg azokat az erőket, amelyek nem akarnak kapitalizmust.
A rendszer alapvetően megvalósította azt, amit a rendszerváltók vártak tőle. Az emberek többsége tudomásul vette, hogy politikai és állampolgári aktivitása abban merülhet ki, hogy négy évente szavaz valamelyik pártra.
A 2018-as országgyűlési választásokon a magyarországi lakhellyel rendelkező választókorú népesség 70,2 százaléka vett részt, ezzel a rendszerváltás utáni időszak második legnagyobb részvételével megrendezett választása volt. A 7 933 815 országon belüli lakhellyel rendelkező állampolgárból 5 570 797 adta le a voksát.
Ugyanakkor figyelmeztető az, hogy nagyjából 2 millió 400 ezer magyar választó nem ment el szavazni. Érdektelenség? Félelem? Közömbösség? Voltaképpen mindegy, a lényeg az, hogy a választók 30 százalékának érdekei, érzései sehogyan sem jutnak el a parlamentbe, semmilyen formában sem képesek befolyásolni az ő sorsukat érintő kérdéseket.
A Fidesz-kormány felismerte, hogy szükség van a lehető legtöbb ember véleményének bekapcsolására. Kitalálták a nemzeti konzultáció intézményét. Ezt nem kell elvetni, de a konzultáció nem szavazás.
Békeidőben talán nincs is ennek jelentősége, de amikor olyan válságokat élünk át, mint most, nem lehet figyelmen kívül hagyni ennyi embert. A Munkáspártnak erről nap mint nap kell beszélnie.
A mostani többpártrendszer rossz irányban kezdett fejlődni. A többpártrendszer fokozatosan alakul át kétpártrendszerré. Az egyik oldalon a konzervatív oldalt egy táborban egy zászló alatt egyesítő Fidesz-KDNP. A másik oldalon a liberális ellenzéki pártok állnak, amelyeket a DK próbál egy táborba egyesíteni, több kevesebb sikerrel.
Ennek a rendszernek az a baja, hogy mindkét tábor a szavazatok maximalizálásában érdekelt. Vagyis nem fogják engedni, hogy más szervezetek az ő táborukból szavazatokat vegyenek el. Ez érinti a Munkáspártot is, hiszen a liberális oldal nyilvánvaló érdeke, hogy a mi szavazatainkat is elvegye.
Ennek a rendszernek egyenes következménye az, hogy a kisebb pártok csak akkor tudnak elvenni szavazatokat, ha felvállalnak olyan témákat, amelyeket a nagyok nem tesznek. A Mi Hazánk ennek alapján vállalta fel a cigányellenességet, a trianoni határok megváltoztatását, a homoszexuálisok felvonulása elleni tiltakozást stb.
A többpártrendszer látható baja az is, hogy a pártok egyre kevésbé képesek a társadalom minden rétegének érdekeit kifejezni. Az Alaptörvény szerint a pártok dolga lenne ez. Ma viszont azt látjuk, hogy társadalmi szervezetek igyekeznek ezt a feladatot felvállalni, ezzel megkérdőjelezve a pártok létjogosultságát is.
A Munkáspártnak tovább kell dolgoznia ebben az irányban is. Követelnünk kell továbbra is az arányos választójogot, a képviselők és a kormány ellenőrizhetőségét és visszahívhatóságát, a kiegyensúlyozott, pártatlan tájékoztatást, az egyenlő médiaesélyeket.
A jövőre nézve mondanunk kell, hogy mi olyan országot akarunk, mely nem a politikusoké, nem a pártoké, mint a kapitalizmusban, hanem a dolgozóké. Hangsúlyozzuk, hogy mi közvetlen demokráciát akarunk. A modern technikai bázisra építve a közvetlen demokrácia útján a dolgozók közvetlenül vehetnének részt a döntésekben.
Vagyis, dolgozzunk tovább!
