Kádár János és a szocialista korszak a tiltott gyümölcs a mai Magyarországon. „A kommunista diktatúrával kapcsolatos állami emlékezet megőrzésével, valamint a diktatúra hatalmi működésének feltárásával” külön intézmény, a Nemzeti Emlékezet Bizottság (NEB) foglalkozik Földváryné Kiss Réka vezetésével. A NEB, az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára számos egyetemmel és más intézménnyel folytat közös kutatómunkát.
Az említett intézmények egyre szélesebb körben dolgozzák fel a szocialista korszak történéseit. Előnyt élveznek azok a kérdések, amelyekről úgy gondolják, hogy leginkább alkalmasak a szocialista korszak „leleplezésére.” A cél ugyanis nem az objektív tudományos kutatás, hanem a szocializmusról alkotott és eddig is meglévő koncepciójuk „tudományos” alátámasztása. Úgyis mondhatnánk, hogy folyik a legyőzött ellenség, a szocializmus darabokra szedése.
A kapitalizmus, a tőke szempontjából a szocializmus ellenség volt és az marad mindig is. A szocialista forradalom ugyanis 1945 után az egykori tőkés tulajdonosoktól elvette a gyáraikat, bankjaikat, a földesuraktól, beleértve az egyházi nagybirtokot is, pedig a földjeiket.
Az 1945 előtti uralkodó osztályt megfosztotta privilégiumaitól. Nem viselhették a grófi címeiket, a „vitézi rend” vitézei sem írhatták nevük elé címüket. Nem szolgálhattak a hadseregben, az új szocialista államban. Sokan kerestek boldogulást külföldön.
1956 felcsillantotta a reményt az egykori uralkodó osztály számára, hogy mindent vissza lehet csinálni, véget lehet vetni a „kommunista uralomnak”, úgy ahogyan 1919-ben is történt. 1956-ban azonban másként alakultak a dolgok. A szocialista rendszer maradt, Kádár János vezetésével sikerült helyre állítani és megszilárdítani a munkások és parasztok hatalmát.
Ez önmagában nagy csapás volt az egykori uralkodó osztály tagjaira és az időközben felcseperedő utódaik számára. Várni kellett, és senki sem tudta, hogy mennyit.
Akik itthon maradtak, igyekeztek alkalmazkodni a kádári időszakhoz, amely a korábbiaknál sokkal türelmesebben viszonyult az egykori uralkodó osztályhoz. Ezt nevezik előszeretettel „puha diktatúrának.” A gúnyos elnevezés valójában annak elleplezésére szolgál, hogy az egykori tőkés uralkodó osztály tagjai valójában nem voltak sem mártírok, sem ellenállók, hanem igyekeztek megkötni saját különbékéjüket a szocialista rendszerrel. Erre jó példa a rendszerváltás utáni első miniszterelnök, Antall József életútja, aki a kádári időben az Orvostudományi Múzeum főigazgatója volt, és részesült a Munka Érdemrend aranyfokozatú kitüntetésében is.
Az egykori uralkodó osztály és a későbbi nemzedékeik dühét, haragját azonban nemcsak a sok évtizedes „kimaradás” idézte elő. Másról van szó! Ők sohasem fogják megbocsájtani azt, hogy a munkások és parasztok állama az első botlások és hibák után többet tudott produkálni, mint az 1945 előtti tőkés rendszer. Magasabb szintre tudta juttatni a nemzeti ipart. Egész iparágakat emelt világszínvonalra. Az egykori agrárországból korszerű iparral és világszínvonalú mezőgazdasággal rendelkező országot teremtett.
Mindezt úgy, hogy közben az emberek milliói léptek a társadalmi élet magasabb szintjére. Milliók jutottak emberi lakáskörülményekhez. Megszűnt a kapitalizmus réme, a munkanélküliség. A parasztságnak már nem kellett rettegnie az idős kortól, hiszen a szocializmus a történelemben először nyugdíjat adott nekik is. A munkásság és a parasztság köréből ezerszámra kerültek ki tudósok, írók, művészek.
A tőkések, a régiek és újak, ezt sohasem tudták megbocsájtani. Kádár Jánost a „fő bűnösnek” tekintik ebben. Tudják, hogyne tudnák, az érdemeit! Még Orbán Viktor is gyakran beszél arról, hogy hány cukorgyárral rendelkezett az ország 1989-ben, és milyen volt a magyar oktatási rendszer, melyben ő is tanulhatott.
Mondhatni, hogy a mai rendszer se lenyelni, se kiköpni nem tudja Kádár Jánost és korát. Az iskolában a tények helyett kliséket igyekeznek a tanulókkal lenyeletni. Mindezt a kedvenc szavaikkal fűszerezve. Diktatúra, elnyomás, elmaradottság. S ha ez se segítene, hitessük el a gyerekkel, hogy a fasizmus és a szocializmus egy és ugyanaz!
Ne legyen illúziónk! Sokan hiszik el. Ugyanakkor tudjuk, érezzük, hogy sokan kíváncsiak arra, hogy mit is akar a mai hatalom eltitkolni előlük. Mi az a tiltott gyümölcs, amiről nem lehet beszélni sem a médiában, sem az iskolában, sem a művészetben.
Ezekben a napokban, mi, a Munkáspárt Kádár Jánosra emlékezünk. 1989 júliusában búcsúzott el tőle az ország. Igen, százezrek kísérték utolsó útjára! Minden évben felidézzük személyét és a nevével fémjelzett szocialista korszakot. Bárhogyan is igyekezzenek kiírni a szocializmust a magyar történelemből, kiirtani az emberek emlékezetéből, ez nem fog sikerülni.
A Szabadság mostani száma a tiltott gyümölcsből kínál Önöknek ízelítőt. Kóstolják meg! Nem fogják megbánni!
