Az élelmiszer stratégiai fegyver. Az országok nemzetközi küzdelmében döntő jelentősége van annak, hogy ki képes több, minőségi élelmiszert gyártani. A koronavírus azt is bizonyította, hogy nem lehet és nem szabad kizárólag élelmiszerimportra berendezkedni. Egy ország ereje és túlélési képessége döntő mértékben függ attól, hogy képes-e ellátni önmagát, az ország lakosságát saját élelmiszerrel.
Az éles nemzetközi konkurenciaharc és az önellátás iránti sürgető igény egyaránt felveti a nemzeti mezőgazdaság és élelmiszeripar gyors fejlesztésének szükségességét.
A Munkáspárt kezdettől fogva hangsúlyozta, hogy súlyos hiba volt a magyar mezőgazdaságot a rendszerváltók politikai érdekei és ideológiai meggyőződése miatt szétverni. Ma is azt valljuk, hogy itthon kell megtermelni mindent, amit meg lehet termelni, és a mezőgazdaságot, illetve az élelmiszeripart húzó ágazatként, stratégiai irányként kell kezelni.
Stratégiai felismerések – jobb későn, mint soha
„A mezőgazdaság 1989-ben a bruttó nemzeti össztermék 13,7 százalékát tette ki, tavaly azonban már csak 3,5 százalékot. A gyümölcstermés mennyisége megfeleződött; bár hungarikumok, behozatalra szorulunk paprikából, fokhagymából. A hagymatermesztés 40 százalékára esett vissza, a krumplitermesztés az ötödére. Valamikor külpiacokra is bőven jutott ezekből a terményekből. A nagyáruházak tele vannak holland, spanyol, marokkói, török, olasz, osztrák és számos más országból származó gyümölccsel és zöldséggel. Húsz évvel ezelőtt 14 cukorgyár működött Magyarországon, ma egy. Búzából, kukoricából nem érjük el az 1990-es évek elejének volumenét, és a feldolgozottsági szint is alacsony. Miközben alapanyagból itt még exportőrök vagyunk, termékek szintjén viszont sokszor importőrök. Többek között ezért történhet meg, hogy a magyar kukoricából például osztrák bioetanol-üzem készítsen üzemanyagot, jó haszonnal.”
A fenti sorok nem a Munkáspárt anyagaiból származnak. Dr. Gyuricza Csaba, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem rektora nyilatkozta a Demokrata című lapnak. (Hátrányunk az esélyünk | Demokrata).
Dr. Gyuricza Csaba 48 éves, tapasztalt, a mai kort tökéletesen értő agrárszakember, akire most rábízták Közép-Európa legjelentősebb agrártudományi egyetemének irányítását. Így folytatja:
„Ráadásul a globális agráriumban az 1990-es években kezdődött egy robbanásszerű fejlődés, ami az elmúlt közel 30 évben mintegy 80 százalékos teljesítménynövekedést eredményezett. Magyarországon az elmúlt években jelentős előrelépés történt ugyan a mezőgazdaságban, jók a kijelölt irányok és célok, és dinamikus volt a növekedés, de a reálértéken számolt agrárkibocsátás ezzel együtt sem éri ma el az 1990-es szintet, mindössze annak 75 százalékát teljesíti. Ez ténykérdés.”
A nagy felismerésekben nincs hiány. Az elmúlt harminc év legnagyobb vesztesének nevezte az agrárszektort Lázár János, a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt.-ért felelős kormánybiztosa, aki szerint a következő uniós ciklus az utolsó pillanat, amikor egy harmincéves mulasztását pótolhatja Magyarország.
Mi a meglepő? Nos, az, hogy a Munkáspárt pontosan ugyanezt gondolja. Ez az értékelés minden dokumentumunkból kiolvasható.
Mi a különbség? A lényeges különbség az, hogy a Munkáspárt nem most jött rá erre az igazságra. 1989 óta folyamatosan figyelmeztette a magyar társadalmat, hogy a tőkés rendszerváltással mindez be fog következni. Ezt mondtuk a rendszerváltás utáni első kormány, az Antall-kormány idején is, majd az MSZP-SzDSz országlásakor is.
Rendszerváltás: a politika überelte a józan észt
Mi vezetett a magyar mezőgazdaság tragikus helyzetéhez? A tőkés rendszerváltás! A rendszerváltás, amelynek a lényege az volt, hogy a munkások és parasztok, a dolgozók helyébe egy új osztály, a magyar tőkésosztály lépjen. Ehhez át kellett venni a politikai hatalmat, ami 1988-90 folyamán megtörtént.
A politikai hatalom birtokában meg kellett szüntetni a termelőeszközök, a gyárak, a bankok, a föld társadalmi tulajdonát és magántulajdonba kellett adni. Ez a folyamat az 1990-es években lezajlott.
Nyugat-Európában a kapitalizmus úgy győzött, hogy már a régi rendszer keretein belül kialakult a tőkével rendelkezők csoportja, amely osztállyá szerveződött. 1989-ben Magyarországon nem volt tőkésosztály.
Az Antall-kormány hozzálátott a magyar tőkésosztály kialakításához. A baráti körnek biztosított kedvezményes e-hitelekkel, a kárpótlással és más intézkedésekkel felgyorsította az eredeti tőkefelhalmozást, azaz lehetővé tette, hogy megszülessenek az első milliomosok. Ez azonban nem ment egyik napról a másikra.
Az erős hazai tőkés bázis hiányában a rendszerváltók a magyar kapitalizmus hátterét a külföldi tőke behívásával teremtették meg. Ehhez az kellett, hogy a magyar kormányok eladják a magyar állami tulajdont a külföldi tőkéseknek. Cserébe a külföldi tőke garantálta, hogy nem engedik vissza a munkás-paraszt hatalmat, nem lesz többé szocializmus. Megígérte azt is, hogy egyengetik a tőkés Magyarország útját a „nagy családba”, az EU-ba és a NATO-ba.
A magyar kormányok miniszterei nem voltak zsenik. De a magyar mezőgazdaság szétverését nem lehet a tudatlanságuk számlájára írni. Többségük tudatában volt annak, hogy a magyar kapitalizmus megszilárdításáért, a rendszerváltók hatalmának biztosításáért fizetni kell. Az ár pedig a magyar mezőgazdaság szétverése volt. Ezt a felelősséget nem moshatja le senki a magyar politikai elitről.
Ezt a „kerül, amibe kerül, csak legyen kapitalizmus” szemlétet tökéletesen tükrözi a cukoripar sorsa. A rendszerváltáskor még egy tucat üzem öntötte magából a cukrot, ezek azonban külföldiek kezébe kerültek, akik a kaposvári kivételével bezárták a gyárakat. A privatizációt még a rendszerváltás előtti Németh-kormány készítette elő és a Horn-kormány fejezte be, a kegyelemdöfést pedig az EU adta meg neki.
Magyarország 1989-ben még 508 ezer tonna cukrot termelt. 2006-ban 357 ezer tonnát. Az MSzP-SzDSz kormányok idején a termelés gyakorlatilag megszűnt. A Fidesz hatalomra jutása után elindult egy helyreállítási folyamat. 2019-ben már 124 ezer tonna cukrot állítottak elő.
A folyamat áldozata lett a magyar cukorrépa-termelés is. 1990-ben 131 ezer hektáron termeltek cukorrépát. 1994-re 120 ezer hektárra csökkent. Az MSzP-SzDSz-kormányzás végén, 2010-ben már csak 18 ezer hektár maradt.
Számos más termény esetén is drámai visszaesést látunk. 1990-ben Magyarország búzából 6198 ezer tonnát termelt. 2010-re ez 3745 ezer tonnára esett vissza. Az elmúlt tíz év intézkedései nyomán megindult a növekedés, és 2020-ban már 5010 ezer tonna volt a megtermelt búza mennyisége.
Különösen tragikus a hanyatlás a gyümölcstermesztés terén. A rendszerváltáskor, 1990-ben Magyarország évi 27,2 ezer tonna málnát termelt, és ezzel Európa legjobbjai között voltunk. 2020-ra ez 1,2 ezer tonnára esett vissza. A málna eltűnik Magyarországról, noha a világban óriási a kereslet a jó minőségű gyümölcsre. Chiléből, Peruból, Olaszországból, valamint Spanyolországból érkező málnák kerülnek a magyar boltok polcaira.
Hasonló jelenséget tapasztalunk más gyümölcsöknél is. Eperből egyharmadát termeljük az 1990-es szintnek, almából a felét. És folytathatnánk a szomorú felsorolást.
A magyar falu is megszenvedte a rendszerváltást
A médiában gyakran hallani, hogy a szocializmus mostohán bánt a faluval, de bezzeg most majd dől a pénz a vidékbe, és minden meg fog változni. Hogy fog-e változni, nem tudjuk, de tény, hogy a szocializmus négy évtizede többet adott a magyar vidéknek, mint az előző évszázadok együttvéve.
A magyar mezőgazdaságot olyan világhírű üzemek jelentették, mint Bábolna, Mezőhegyes, Nádudvar. A magyar szocializmus nagy találmánya, a háztáji és a nagyüzemi gazdálkodás összekapcsolása megfizethető élelmiszereket adott az egész országnak, és felvirágoztatta a magyar falut.
A szocializmus évtizedeiben épültek a falusi kultúrházak, óvodák, idősek otthonai, számos sportlétesítmény. A szocializmus tette lehetővé, hogy a magyar paraszt nyugdíjat kapjon. Felnőtt a magyar értelmiség új csoportja, a korszerű agrárértelmiség.
A mezőgazdaság szétverése nem csak azt jelentette, hogy leállt a termelés. Azt is magával hozta, hogy az ország lemondott a mezőgazdaságban dolgozó emberekről. Dr. Gyuricza Csaba ezt a kérdést is úgy látja, ahogyan mi: „1990 előtt több mint egymillió ember dolgozott a mezőgazdasági ágazatokban, nem sokkal utána viszont már csak kevesebb mint a fele. Ma mintegy 400 ezer honfitársunk foglalkozik mezőgazdasággal vagy valamely kapcsolódó ágazattal.”
Semmi sem indokolta, hogy a faluból elűzzék az embereket. Nem bizonyított az, hogy a gazdaság más ágainak, az ipar, a szolgáltatások fejlesztéséhez vissza kell nyomni a vidéket. A helyes az lett volna, ha a rendszerváltó elit tudomásul veszi, hogy agrárország vagyunk, ez a mi adottságunk, amit jól kell hasznosítani. 1995-ben a mezőgazdaság a GDP 8,5 százalékát adta, 2010-ben már csak 3,6 százalékát. 2019-re ez felment 4,1 százalékra. 2020-ban ismét 3,5 százalékra csökkent.
A rendszerváltók mindent meg akartak semmisíteni, ami a szocializmushoz kötődött, beleértve a termelőszövetkezeteket, a tsz-eket. Dr. Gyuricza Csaba kolhoznak nevezi a magyar tsz-eket, pedig neki tudnia kell, hogy a magyar szövetkezetek számos területen különböztek a szovjet kolhozoktól. De nem is ez a lényeg!
A lényeg az, hogy a rendszerváltók felszámolták a szövetkezeteket, pedig ezek a nagyüzemi mezőgazdaság életképes formáját jelentették. Mi nem tetszett nekik? Nos, az, hogy a szövetkezetben mindenkinek egy szavazata volt, függetlenül attól, hogy mennyi földet vitt a tsz-be. A tsz nagyüzemi gazdálkodási forma, és egyben a vidéki demokrácia intézménye volt.
Miért megy ma nehezen a szövetkezetek kialakítása? Azért, mert a szocialista tapasztalatok elutasításával félrevezették az embereket, noha tudták, hogy csak kisüzemre nem lehet korszerű mezőgazdaságot építeni.
Mit ismert fel a konzervatív elit?
A Fidesz-kormány, de mondhatjuk, hogy a konzervatív elit, felismerte az agrárium és a vidék fejlesztésének égető szükségességét. Megértették, hogy Magyarország kevés területen tud igazán nagyot alkotni, és számottevő nemzetközi tényezővé válni, de a mezőgazdaság ilyen.
Felismerték azt is, hogy a 24. órában vagyunk. Iszonyúan nehéz behozni a lemaradást, de nem lehetetlen. A lengyelek nem verték szét a mezőgazdaságukat és olyan élelmiszeripart építettek ki, amely egyelőre jobb, mint a magyar. Ha Ukrajna politikai helyzete rendeződik, Ukrajna óriási konkurenciaként fog megjelenni. Kína egyelőre nettó importőr, de előbb-utóbb a kínai mezőgazdasági termékek is komoly versenyt fognak jelenteni.
Felismerték azt is, és ez nem kis dolog, hogy az EU vezető hatalmai a halálunkat akarják. Az EU közös agrárpolitikája a nagy országokat hivatott segíteni. A hazai mezőgazdaság túléléséhez bátor döntésékre van szükség.
A konzervatív elit felismerte azt is, hogy a Fidesz szavazóbázisa ma a vidék. A liberális nagyvárosokat csak a vidék erejével tudja ellensúlyozni, ehhez pedig a vidék felzárkóztatására van szükség. A Fidesz-kormány ezért jelentős intézkedéseket hoz az agrárium és a vidék fejlesztésére.
A jó szándék nem elég
A konzervatív agrárpolitika sikerét azonban több tényező gátolja. Mi úgy ítéljük meg, hogy e téren is szabadulni kellene a „kommunistázástól” és el kellene ismerni, hogy a szocializmus számos területen nagyot alkotott.
Helyes irányt jelent az önellátás biztosítása. Kínai tapasztalatok alapján az önellátás azt jelenti, hogy az ország az agrártermékek 90 százalékát maga állítja elő. Ettől messze vagyunk.
Amíg a kormány nem ér el döntő áttörést abban, hogy a kiskereskedelemben visszaszorítsa a multinacionális vállalatokat, addig kicsi a remény, hogy a magyar fogyasztó tömegesen fog magyar árut vásárolni. Az éves kiskereskedelmi élelmiszer- és italforgalom ma mintegy 4500 milliárd forintra tehető, s ennek 60 százalékát a multik realizálják. A multik a profit nagy részét kiviszik az országból.
A NÉBIH felmérése szerint a multi bevásárlóközpontok összkínálatában a magyar termékek aránya 70 százalék körüli, míg 6 évvel ezelőtt még csaknem 80 százalékos szinten állt. A legnagyobb veszteséget a nagy hozzáadott értékű élelmiszerek (sajtok, sonkák, joghurtok, gyümölcslekvárok) szenvedték el, esetükben ma már a polcok több mint felén külföldi árucikkeket találhatunk.
A kormány ugyan korlátozni kívánja a multikat, és magyar cégeket akar helyzetbe hozni arra, hogy ők vegyék át a multik helyét, de ez a folyamat lassú, és nem biztos, hogy sikerrel jár.
A magyar mezőgazdaság és élelmiszeripart akadályozzák bizonyos külpolitikai korlátok is. A magyar kormány ellenzi ugyan az EU Oroszország elleni szankcióit, de mégis megszavazza. Az orosz piac nélkül aligha lehet stratégiai áttörést elérni. A hatalmas ország ugyanis a 144 millió fős népességével, negatív agrár-külkereskedelmi mérlegével, illetve viszonylagos közelségével ideális célpiacnak számít.
Nagyon fontos megőrizni a jó magyar-kínai viszonyt. Kína a minőségi magyar agrártermékek egyik legfontosabb exportpiaca lehet, a magyar borexportnak már a negyedik legfontosabb célországa. A közép-európai országok közül Magyarország rendelkezik a legtöbb termékcsoportra vonatkozó exportengedéllyel Kínába (sertés-, liba-, kacsa-, marha- és nyúlhús, élő ló, tej, valamint búza).
***
A jelenlegi magyar kormány a magyar piac védelmét és a hazai termékek kivitelének ösztönzését igyekszik megvalósítani. A liberális ellenzék a globális érdekeket helyezi előtérbe, a magyar gazdaságot még nagyobb mértékben a külföldnek kívánja alárendelni. Egy esetleges európai egyesült államok piacán nyilvánvalóan nem a magyar termékek dominálnának.
