Vlagyimir Iljics Lenin (1870-1924) a 20. század első évtizedeiben fejtette ki tevékenységét. Írásai is ebben az időszakban születtek. Sokan gondolják, hogy a lenini művek már időszerűek. Ez azonban nem így van!
Lenin az imperializmus időszakát írta le műveiben, és a tőkés rendszer ezen jellemzői, sajátosságai ma is igazak. Lenin útkeresése, és válaszai is időszerűek ma, hiszen hasonló helyzetben, hasonló kérdésekre kereste a marxista választ.
Éppen ezért, ne sajnáljuk az időt arra, hogy elővegyük Lenin egy-egy írását. Nézzük meg ma azt, hogy mit írt Lenin az Európai Egyesült Államok kérdéséről 1915 nyarán!
Az Európai Egyesült Államok jelszaváról
Írta: Vlagyimir Iljics Lenin
A „Szocial-Demokrat” 40. számában közöltük, hogy pártunk külföldi szekcióinak konferenciája úgy határozott, hogy az „Európai Egyesült Államok” jelszavának kérdésében egyelőre nem foglal állást, mert előbb meg kell vitatni a sajtóban a kérdés gazdasági oldalát.
Konferenciánkon ennek a kérdésnek a vitája egyoldalúan politikai jelleget öltött. Ezt részben talán az idézte elő, hogy a Központi Bizottság kiáltványában ezt a jelszót kifejezetten, mint politikai jelszót fogalmazták meg („a legközelebbi politikai jelszó” – mondja a kiáltvány), és emellett nemcsak, hogy a köztársasági Európai Egyesült Államok jelszavát adtuk ki, hanem külön még azt is hangsúlyoztuk, hogy „a német, osztrák és orosz monarchia forradalmi megdöntése nélkül” ez a jelszó értelmetlen és hazug.
A kérdés ily módon való feltevését a szóban forgó jelszó politikai értékelésének keretein belül ellenezni például abból a szempontból, hogy ez a jelszó elhomályosítja vagy gyengíti stb. a szocialista forradalom jelszavát – teljesen helytelen. Igazán demokratikus irányban végrehajtott politikai reformok, s annál inkább politikai forradalmak, semmi esetre, soha, semmilyen körülmények között sem homályosíthatják el, gyengíthetik a szocialista forradalom jelszavát.
Ellenkezőleg, mindig közelebb hozzák ezt a forradalmat, kiszélesítik számára az alapot, a kispolgárságnak és a félproletár tömegeknek újabb rétegeit vonják be a szocialista harcba. Másfelől viszont, politikai forradalmak elkerülhetetlenek a szocialista forradalom során, amelyet nem szabad egyszeri tettnek tekinteni, hanem úgy kell felfogni, mint viharos politikai és gazdasági megrázkódtatások, a legélesebb osztályharc, a polgárháború, forradalmak és ellenforradalmak korszakát.
De ha a köztársasági Európai Egyesült Államok jelszava, összekapcsolva Európa három legreakciósabb monarchiájának, elsősorban az orosznak, forradalmi megdöntésével, mint politikai jelszó teljesen megtámadhatatlan is, fennmarad még az az igen fontos kérdés, hogy mi e jelszó gazdasági tartalma és jelentősége. Az imperializmus gazdasági feltételei szempontjából, vagyis az „élenjáró” és „civilizált” gyarmati hatalmak tőkekivitelének és a világ általuk való felosztásának szempontjából az Európai Egyesült Államok, a kapitalizmus fennállása mellett, vagy lehetetlen vagy reakciós.
A tőke nemzetközivé és monopolistává lett. A világ fel van osztva egy maroknyi nagyhatalom között, azaz olyan államok között, amelyek a nemzetek nagyszabású kifosztásában és elnyomásában a legnagyobb eredményeket érték el. Európa négy nagyhatalmának: Angliának, Franciaországnak, Oroszországnak és Németországnak — amelyek lakossága együttvéve 250—300 millió, területe pedig körülbelül 7 millió négyzetkilométer — majdnem félmilliárd (494,5 millió) lelket számláló gyarmatai vannak, e gyarmatok területe pedig 64,6 millió négyzetkilométer, vagyis a földkerekségnek majdnem fele (az egész föld területe a sarkvidék nélkül 133 millió négyzetkilométer). Vegyük hozzá még a három ázsiai államot: Kínát, Törökországot, Perzsiát, amelyeket a „felszabadító” háborút viselő rablók, vagyis: Japán, Oroszország, Anglia és Franciaország most darabokra tépnek. Ebben a három ázsiai államban, amelyeket félgyarmatoknak lehet nevezni (valójában ezek most kilenctized részben gyarmatok), a lakosság száma 360 millió, területük pedig 14,5 millió négyzetkilométer (vagyis majdnem másfélszer akkora, mint egész Európa területe).
Továbbá, Anglia, Franciaország és Németország legalább 70 milliárd rubelnyi tőkét helyezett el a külföldön. E csinos kis összeg után járó „jogos” jövedelmecskét – évenként több mint 3 milliárd rubelnyi jövedelmecskét – biztosítani hivatottak a milliomosok kormányoknak nevezett nemzeti bizottságai, amelyek hadsereggel és hadiflottával rendelkeznek, és a gyarmatokon és félgyarmatokon „Milliárd úr” fiacskáit és fivéreit beültetik alkirályoknak, konzuloknak, nagyköveteknek, minden rangú és rendű hivatalnoknak, papoknak és más piócáknak.
Így van megszervezve, a kapitalizmus legmagasabb fejlettségének korszakában, a föld majdnem 1 milliárdnyi lakosságának a nagyhatalmak maroknyi csoportja által való kifosztása. És a kapitalizmusban másmilyen szervezet nem is lehetséges. Lemondani a gyarmatokról, a „befolyási övezetekről”, a tőkekivitelről? Aki erre gondol, az lesüllyedt annak a papocskának a színvonalára, aki vasárnaponként a kereszténység magasztosságáról prédikál a gazdagoknak és azt tanácsolja nekik, hogy adjanak a szegényeknek, ha nem is néhány milliárdot, hát legalább néhány száz rubelt évenként.
Európai Egyesült Államok a kapitalizmus fennállása mellett – ez egyértelmű a gyarmatok felosztására vonatkozó megegyezéssel. A kapitalizmusban azonban az osztozkodásnak nem lehet más alapja, más elve, mint az erő. A milliárdos a tőkés ország „nemzeti jövedelmét” nem oszthatja meg senkivel másként, mint arányosan: a „tőke arányában” (emellett még ráadással, úgyhogy a legnagyobb tőke többet kapjon, mint amennyi megilleti).
A kapitalizmus a termelési eszközök magántulajdon és a termelés anarchiája. Aki ilyen alapon a jövedelem „igazságos” felosztását hirdeti, az proudhonista, bárgyú kispolgár és filiszter. Nem lehet osztozkodni másként, csak az „erő arányában”. Az erő azonban a gazdasági fejlődéssel együtt változik. 1871 után Németország mintegy háromszorta- négyszerte gyorsabban erősödött, mint Anglia és Franciaország, Japán – tíz szerte gyorsabban, mint Oroszország.
A kapitalista államok valóságos erejének mérésére nincs és nem is lehet más eszköz, mint a háború. A háború nem mond ellent a magántulajdon alapelveinek, hanem ezeknek az alapelveknek közvetlen és elkerülhetetlen fejleménye. A kapitalizmusban lehetetlen az egyes gazdaságok és az egyes államok gazdasági fejlődésének egyenletes növekedése. A kapitalizmusban, időnként, a megzavart egyensúly helyreállítására nincs más eszköz, mint a válságok az iparban, a háborúk a politikában.
Természetesen ideiglenes megegyezések a kapitalisták és a hatalmak között lehetségesek. Ebben az értelemben az Európai Egyesült Államok is lehetséges, min az európai tőkések megegyezése… De mire vonatkozólag? Csakis arra vonatkozólag, hogyan nyomják el egyesült erővel a szocializmust Európában és hogyan védjék meg egyesült erővel az összerabolt gyarmatokat Japánnal és Amerikával szemben, amelyek a gyarmatok mostani felosztásával roppantul elégedetlenek, és amelyek az utóbbi félszázad alatt mérhetetlenül gyorsabban erősödtek, mint az elmaradt, monarchikus, elaggott és korhadó Európa. Európa az Amerikai Egyesült Államokhoz képest egészben véve gazdasági tespedést jelent. Az Európai Egyesült Államok a mai gazdasági alapon, vagyis a kapitalizmus fennállása mellett, a reakció megszervezését jelentené Amerika gyorsabb fejlődésének feltartóztatására. Azok az idők, amikor a demokrácia és a szocializmus ügye csakis Európa ügye volt, visszahozhatatlanul elmúltak.
A Világ (nem pedig Európa) Egyesült Államai a nemzetek egyesülésének és szabadságának az az államformája, amelyet a szocializmussal egybekapcsolunk, amíg a kommunizmus teljes győzelmével véglegesen el nem tűnik minden állam és így a demokratikus állam is. A Világ Egyesült Államainak jelszava azonban, mint önálló jelszó aligha lenne helyes; először is, mert egybeolvad a szocializmussal; másodszor pedig, mert helytelenül úgy értelmezhetnék, hogy a szocializmus győzelme egy országban lehetetlen és helytelenül értelmezhetnék egy ilyen országnak a többihez való viszonyát.
A gazdasági és politikai fejlődés egyenlőtlensége a kapitalizmus feltétlen törvénye. Ebből következik, hogy a szocializmus győzelme lehetséges eleinte egy¬ néhány vagy akár egy, egymagában vett, kapitalista országban is. Ennek az országnak győztes proletariátusa, miután kisajátította a kapitalistákat és miután megszervezte országában a szocialista termelést, szembefordulna a világ többi, kapitalista részével, a maga oldalára vonná a többi ország elnyomott osztályait, felkelést szítana ott a kapitalisták ellen, sőt szükség esetén katonai erővel is fellépne a kizsákmányoló osztályok és államaik ellen. Annak a társadalomnak politikai formája, melyben győz a proletariátus, megdöntve a burzsoáziát, a demokratikus köztársaság lesz, amely mindjobban központosítja az adott nemzet vagy nemzetek proletariátusának erőit a szocializmusra még át nem tért államok ellen folyó harcban. Az osztályok megszüntetése lehetetlen az elnyomott osztály, a proletariátus diktatúrája nélkül. A nemzetek szabad egyesülése a szocializmusban lehetetlen a szocialista köztársaságoknak az elmaradt államok ellen folytatott, többé-kevésbé hosszú, szívós harca nélkül.
E meggondolások alapján, miután a kérdést az OSzDMP külföldi szekcióinak konferenciáján, valamint a konferencia után sokszor megvitattuk, Központi Lapunk szerkesztősége arra a következtetésre jutott, hogy az Európai Egyesült Államok jelszava helytelen.
Lenin Művei. 21. köt.
Szikra 1951. 343—347. old.
És mit jelent mindez nekünk?
Mit jelent mindez nekünk? Hogyan kell értelmeznünk?
Manapság sok szó esik a közös európai állam, az Európai Egyesült Államok létrehozásáról. Ez a liberális tőkés erők koncepciója. Ők tisztában vannak azzal, hogy a kapitalizmus válságban van. A válságot úgy akarják megoldani, hogy mindent egy erőnek, a pénzügyi tőkének akarnak alárendelni.
Miért a pénzügyi tőkének, és miért nem az ipari vagy agrártőkének? Nos, azért, mert a kapitalizmus lényege a pénz. Nem az a fontos, hogy egy termék mire jó, mire használható. Egy a fontos: el lehessen adni és profitot lehessen szerezni vele. A pénzügyi tőke a legtisztábban fejezi ki a kapitalizmus lényegét.
Innen van a liberálisok törekvése, hogy mindent eltakarítsanak, ami a pénz érvényesülését akadályozza. Ilyen akadály van bőven.
Eltérőek például az egyes országok adórendszerei. Az adórendszer mindenütt kifejezi a tőke közös érdekeit, de az egyes országok más és más gazdaságpolitikai és szociálpolitikai célokra használják az adórendszert. A liberálisok szerint ezt meg kell szüntetni. A pénzügyi tőke akkor jár legjobban, ha mindenütt ugyanolyan az adórendszer. Ehhez azonban le kell bontani a nemzetállamokat. Ezen az úton fontos lépés a jogkörök elvonása a nemzeti kormányoktól és átruházásuk egy közös európai kormányra.
Az EU-országok egy része, a konzervatív erők úgy vélik, hogy nincs szükség közös európai államra. Az EU erejét véleményük szerint nem egy közös állam adja, hanem az egyes nemzetállamok erejéből tevődik össze. Vagyis, erősíteni a nemzeti kormányokat, parlamenteket, és az ő együttműködésükre építeni az EU-t.
A liberális ellenzék azzal vádolja a Fideszt, hogy ki akarják vinni Magyarországot az EU-ból. Ez azonban nem igaz! A Fidesz és a kormány tudja, hogy az EU a NATO mellett a kapitalizmus fontos nemzetközi pillére. Nem akarnak kilépni. A konzervatív erők több beleszólást akarnak a kelet-európai országoknak az EU ügyeinek eldöntésében.
Miért? Lenin erre is választ ad. A tőkésországok nem egyforma gyorsasággal fejlődnek. Harminc évvel ezelőtt a fejlett és erős nyugat-európai tőke segített a kelet-európai tőkés erőknek megdönteni a szocializmust. Cserébe a hatalomra jutott tőkés erők mindenütt hatalmas kedvezményeket adtak a nyugatiaknak. A nyugat azt gondolta, hogy ez a gyarmati helyzet örökre fennmarad, és a keletiek nem fognak önállóságra törekedni.
A kelet-európai tőke azonban gyorsabban fejlődött. Sok olyan sajátos elemet használtak, amit a nyugatiak nem. Ennek a fő oka az volt, hogy a kelet-európai tőkés erők jobban tartottak a szocializmus visszatérésétől, mint a nyugatiak, ahol sohasem volt szocializmus. Így jött létre a saját utas magyar politika és így született meg a V4 együttműködés is.
A csata a szemünk láttára folyik. A kelet-európai tőkés erők azonban több kérdésben hátrányban vannak. Lehet, hogy gyorsabban fejlődnek, mint a nyugat, de a nyugati tőke, a német és francia tőke, erősebb. Magyarországon vannak német gyárak és nem Németországban magyar gyárak.
Az is fontos körülmény, hogy az EU-ban már így is sok közös intézmény van, amit a keletiek is elfogadtak. Ma már sokan sajnálják, hogy létrejött az Európai Parlament, amely folyamatosan beleszól a magyar belügyekbe is. De ezt nagyon nehéz megváltoztatni.
A nemzeti kormányok dönthetnek úgy, hogy nem lépnek be egyik vagy másik közös intézménybe. Magyarország például nem csatlakozott az Európai Ügyészséghez.
A csata folyik, és egyelőre nem tudni, hogy melyik tőkéscsoport győz. De számunkra nem is ez a kérdés. A kérdés az, hogy van-e más út a dolgozói osztályok, a népek érdekeinek érvényesítésére.
Lenin világosan fogalmaz: „Természetesen ideiglenes megegyezések a kapitalisták és a hatalmak között lehetségesek. Ebben az értelemben az Európai Egyesült Államok is lehetséges, min az európai tőkések megegyezése… De mire vonatkozólag? Csakis arra vonatkozólag, hogyan nyomják el egyesült erővel a szocializmust Európában.”
Nekünk más útra van szükségünk. A Munkáspárt a tőkés EU helyett, az európai népek demokratikus és kölcsönösen előnyös együttműködését akarja. Ehhez természetesen le kell győzni a kapitalizmust. Olyan világot kell teremteni, ahol nem a pénz diktál, hanem az emberek érdekei.
Nehéz feladat? Nehéz! Lehetetlen feladat? Nem, nem lehetetlen! A harc folyik az új világért, és ennek mi is részesei vagyunk.
