A mai hatalomnak már nem elég, hogy törvények tiltják a vörös csillag és a sarló-kalapács nyilvános használatát. Nem elég, hogy azonos bűnnek nevezik a kommunizmust és a fasizmust. Nem elég, hogy bűnös kornak nyilvánították a szocializmus negyven évét. Már az sem elég, hogy intézetek egész sora könyvek tucatjaiban igyekszik a mai hatalom szájíze szerint értékelni a szocializmus történetét. Most már a szocializmus lelki gyökereit igyekeznek kitépni.
Legutóbbi számunkban Stefka István „A halál népbiztosa” című filmét mutattuk be, mint a primitív antikommunizmus példáját. Essék most szó arról, hogy Bayer Zsolt hogyan írja át a szocializmus történetét.
Bayer a szocializmus filmjeit akarja a szocializmus ellen fordítani
Bayer Zsolt „Szélesvásznú történelem” címmel indított sorozatot a Hír Tv-ben. Ő nem csinál új filmet, mint Stefka István. Ő a szocializmus korszakának filmjeit vetíti le, és kommentárjaival igyekszik magukkal a filmekkel lejáratni a szocializmust.
Mielőtt kritikánkat rázúdítanánk a műsorra, engedtessék meg egy pozitív megjegyzés. Olyan filmeket láthatunk itt, amelyeket ma ritkán, vagy sohasem vetítenek. Ezért voltaképpen köszönet illeti Bayert. Más kérdés, hogy milyen politikai üzeneteket akar megfogalmazni.
Az élet muzsikája, a Butaságom története, a Csárdáskirálynő, a Gyula vitéz télen-nyáron, a Hattyúdal, a Mit csinált felséged 3-5-ig, a Liliomfi, a Kár benzinért, a Mici néni két élete, a Történelmi magánügyek és sok más film a magyar filmművészet klasszikusai közé tartoznak. Többségük ma is érthető, sőt ma is nézhető.
A filmek többsége egyébként önmagáért beszél. És bármennyire is igyekszik Bayer Zsolt saját kommentárjaival, és interjúalanyainak véleményével szétbombázni a filmek által sugallt értékeket, nem sikerül! Vagy mondjuk inkább úgy, hogy nem mindenkiben sikerül.
Ilyen film az Állami Áruház is. A filmet 1952-ben forgatták, és 1953 januárjában mutatták be. Gertler Viktor (1901-1969) rendezte. Bayer kommentje szerint ezek a Rákosi-korszak, a kommunizmus „legsötétebb évei”. A film pedig a „legdurvább propaganda film” a sötétség elleplezésére.
De miben is áll a „sötétség”? A film bemutatja, hogy az emberek örömmel vásárolnak, de nincs mindenből elég, és nem minden árunak jó még a minősége. Bayer interpretálásában ez a szocialista gazdaság tehetetlenségét bizonyítja, amely nem árubőséget teremtett, hanem áruhiányt, nyomort, jegyrendszert.
Bayer úr tudja, de tudatosan hallgat arról, hogy a második világháború után minden európai ország küzdött a nyomorral, a szegénységgel. Erzsébetet 1953-ban koronázták meg, és az esküvői selyemruhához az angol emberek maguk adták össze a szükséges selymet, mert nem volt elég.
Budapest házainak 40 százalékát lerombolták 1944-45-ben. Az összes Duna-hidat felrobbantották a németek. Ugyanazok a németek vittek mindent magukkal, amit csak mozgatni tudtak. A háború után fizetni kellett a győzteseknek is. A magyar embereknek a romok maradtak és a remény, sőt a hit, hogy ők egy új világot fognak felépíteni.
A filmben Gábor Miklós (1919-1998) testesíti meg az új nemzedéket, a munkásból lett áruházigazgatót. Bayer és a megkérdezett történészek szerint ez tömény hazugság, sematizmus. Nos, az Állami Áruház munkásigazgatója nem egy egyedi eset, hanem a kor hőseinek jelképes alakja.
Igen, 1948 után állami tulajdonba kerültek az üzemek, a bankok, az áruházak. Más szóval, az üzemeket, a bankokat, az áruházakat elvették az egykori tulajdonosoktól, a milliárdosoktól, a Horthy-korszak méltóságos és kegyelmes uraitól, és a nép tulajdonába adták.
Ki irányította ezeket az üzemeket? Ideig-óráig igénybe vették a háború előtti menedzsment tagjait. Egy részük tisztességgel dolgozott, de egy másik részük azt várta, hogy mikor omlik össze a munkások és parasztok hatalma. És nem csak várta, hanem a film tanulsága szerint is, aktívan szervezkedett a rendszer megdöntésére.
Új igazgatók kellettek, és választani csak a munkások és parasztok közül lehetett. Ők voltak a Fényes szelek nemzedéke, akik egy új világ megteremtésére vállalkoztak. Hittek abban, hogy jó az, amit tesznek. És még ha hibákat is követnek el, akkor is jobb, mint a kapitalizmus, ahol nekik csak a nyomor, a kiszolgáltatottság jutott.
Gábor Miklós nem sematikus munkáskádert testesít meg, hanem szüleink, nagyszüleink fiatalságát villantja fel. Igen, ők azok, akik a háborús sebeket meggyógyították, akik a dunai hidakat újra felépítették. Ők azok, akik a ruhagyárakban jól, vagy rosszul, de ruhát gyártottak az embereknek. Ők azok, akik pontosan tudták, hogy nehéz az élet, de azt is tudták, hogy minden nap egy kicsivel jobb lesz. És jobb is lett.
Szabad-e elhallgatni, hogy 1952-53 a hidegháború legkeményebb korszaka? A tőke minden áron meg akarja fojtani a szocialista országokat, és visszavenni a néptől a gyárakat, bankokat, áruházakat. Folyik a koreai háború, elindul a vietnámi háború. Megszületik a NATO, folyik a fegyverkezés. A nyugati országok a legkeményebb médiaháborút folytatják Magyarország és a többi szocialista ország ellen.
Az emberek tudják, hogy folyik a háború. Azt is tudják, hogy mindent elveszítenek, amit 1945-48 között megkaptak, ha feladják a harcot és megadják magukat. De az emberek, köztük a mi szüleink és nagyszüleink, nem akarnak visszamenni a földesúrhoz cselédnek. Nem akarnak szoba-konyhás nyomorlakásban élni, ahol egy közös WC van emeletenként. Dolgozni akarnak, tanulni, és természetesen jobban élni.
Bayer Zsolt és meghívott történészei ezt az érzést akarják feledtetni. Hibának, bűnnek nyilvánítani szüleink, nagyszüleink életművét, de főleg elvenni a mai nemzedékek kedvét attól, hogy még egyszer eszükbe jusson kezet emelni a milliárdosokra, a gyárosokra, a bankárokra és tőkés áruház-tulajdonosokra.
„EMBER lesz az én kis unokám!”
Bayer Zsoltot különösen dühíti Glauziusz bácsi, az áruház idős főkönyvelője alakja. Különösen azért, mert egy klasszikusan polgári személyiség, Feleki Kamill (1908-1993) játssza. Glauziusz bácsi a filmben rádöbben arra, hogy addig minden korban, minden rendszerben ő szolga volt. Másokat szolgált ki, még akkor is, ha értelmiségi, könyvelői állást töltött be.
„Én életemben hajlongtam sokat, és szolgáltam csak egyre másokat. És nyár és ősz és tél jött sok tavaszra, s az életemnek nem volt semmi haszna.” – énekli a klasszikussá vált dalban.
Rádöbben, hogy most, ez az új rendszer mást ígér és ad neki. Nem feltétlenül pénzt és anyagi javakat, hanem elismerést. Annak elismerését, hogy ő is ember, olyan, mint bárki más. Az a tudat, hogy az unokájának már nem kell hajlongani, meghunyászkodnia, hanem „ember lesz az én unokám”, erőt ad neki.
Bayer csodálkozik azon, hogy Feleki Kamill hogyan vállalhatta Bayer csodálkozik azon, hogy Feleki Kamill hogyan vállalhatta el ezt a szerepet. Vagy akár Gábor Miklós, aki nem volt munkásszármazású, miért vállalta a munkásigazgató szerepét.
Nos, nem tudjuk, ma már nem kérdezhetjük meg őket. Bayer visszaél azzal, hogy ők már nincsenek közöttünk. Utólag bármit be lehet magyarázni, és ő meg is teszi.
Ki tudja, lehet, hogy azért vállalták, mert a színésznek is meg kell élni. De lehet, hogy maguk is megérezték a Fényes szelek fuvallatát. Lehet, hogy ők is látták az új világot. A dilemma ugyanaz, mint Stefka esetében, aki nem érti, hogy a magyar szellemi élet legjobbjai hogyan állhattak a Tanácsköztársaság mellé.
Az igaz eszmék ma is erőt adnak
Propagandafilm-e az Állami Áruház? Természetesen az! A kor uralkodó eszmei törekvéseit tükrözi. Ugyanúgy, mint az akkori amerikai filmek az akkori amerikai szellemet. Vagy ahogyan ma a globalizált nagytőke önti ránk a globalizált világ eszméit.
Az Állam Áruház jó film. Jó film, mert igaz. Igazak a megfogalmazott eszmék. Igazak a szereplő hősök. Mert ilyenek voltak a szüleink és a nagyszüleink. Mert ilyen világért küzdöttek.
Mi szívesen nézzük ezt a filmet újra és újra. Erőt ad, hitet, hogy lehet jobb világot teremteni annál, mint amiben most élünk.
Bayer Zsolt is tudja ezt. Azt is tudja, hogy abban a világban nem volt minden rossz, sőt! De nem akarja, hogy emlékezzünk rá, nem akarja, hogy azt gondoljuk, hogy a mai kapitalizmus sem örök, és lesz még állami áruház, lesz még munkásból lett igazgató, lesz még olyan világ, ahol a tisztesség, a dolgozó ember megbecsülése fontosabb a pénznél.
