Az életben van egy alapigazság: ha egy alapvető, nagy dologban csúsztatunk, kénytelenek leszünk minden egyéb ügyben is csúsztatni, mert ha nem csúsztatunk a kisebb dolgokban, kibukik a hazugság a nagy dologban is. Nincs ez másként a politikában sem.
A Fidesz és általában a konzervatív erők egész propagandája egy alapvető csúcstatásra épül. E szerint a Fidesz és a konzervatív erők a polgári társadalom, a kapitalizmus letéteményesei, a hit védelmezői. Az ellenzék, a liberálisok pedig a kommunisták, akik lerombolják a polgári társadalmat és szocializmust akarnak.
Orbán Viktor október 23-i beszéde is ebből indult ki, és a dolgok törvényszerűsége miatt a részletekben is egymást követték a csúsztatások. Nézzük őket szépen sorba!
Ki ifjúkommunista és ki nem az?
„Tizenöt évvel ezelőtt az ifjúkommunisták október 23-ából november 4-ét csináltak” – jelentette ki a miniszterelnök. Hatásos, csak nem igaz! Gyurcsány Ferenc és a titkosszolgálatokat felügyelő minisztere, Szilvásy György valóban az egykori KISZ-ben, az ifjú kommunisták szervezetében kezdték fergeteges karrierjüket.
2006-ban azonban már sem ifjak, sem kommunisták nem voltak. Gyurcsány 45 éves volt, Szilvásy 48. Nem egykori KISZ-es minőségükben cselekedtek, hanem a tőkés Magyarország tőkés kormányának tagjaként. Feltehetően 1989 előtt sem voltak kommunisták, csak párttagok, de ez most lényegtelen.
November 4-e ma már magyarázatra szorul, hiszen nem mindenki tudja, hogy mi is volt akkor. 1956-ban ezen a napon vonultak be a szovjet csapatok és alakult meg Kádár János vezetésével a Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány. Érthető, hogy a konzervatív erők nem lelkesednek egy munkás- és parasztérdekeket képviselő kormányért, de semmilyen kapcsolat nincs 2006. november 4-hez. 2006. november 4-én senki sem vonult be Magyarországra, és Gyurcsány környezetében se előtte, se utána egyetlen munkás vagy paraszt sem volt. 2006 nem a szocializmusról, hanem a liberális tőkés politika védelméről szólt.
Kár idealizálni azt, ami nincs
„Mansfeld, Wittner, Szabó, Pongrác, Nagy és Mindszenty. Őket nézzük, de egy nemzetet látunk. Egy büszke magyar nemzetet, amihez mi mindannyian tartozunk. Dicsőség a hősöknek!” jelentette ki a miniszterelnök, láthatóan nagy jelentőséget adva ennek a mondatnak.
Ahogy telnek az évtizedek, úgy lehet 1956 eseményeit leegyszerűsítve tálalni. 1956 nem egy egysíkú esemény volt, ahol voltak jók és rosszak. 1956 eseményeiben voltak a szocializmus hibái ellen fellépő emberek, akiknek egy része talán valóban vissza akart térni az 1945 előtti világhoz, de egy része nem visszatérni akart, hanem a szocializmust jobbá tenni.
Egyébként nem volt ez másként 1989-ben sem. A különbség az volt, hogy 1956-ban voltak barikádok, folyt a vér, és az emberek gyorsabban értették meg, hogy mi is az ő érdekük. 1989-ben tudatosan elaltatták a népet, hogy nehogy észrevegyék, hogy elveszik tőlük a hatalmat, a gyárakat, a földeket, mindent.
1956-ban voltak, akik védték a munkások és parasztok hatalmát. Pártmunkások, katonák, rendőrök, egyszerű emberek. Sokakat megöltek közülük. A szocializmus védőiről ma nem is beszélnek, bűnösöknek tekintik őket. De voltak ilyenek!
1989-ben is voltak, akik védték a szocializmust, akik megértették, hogy kapitalizmus jön. Ők is magyarok voltak, ők is emberek voltak.
Nagy Imrét csak azért említi meg a mai propaganda, mert őt kivégezték, és kínos lenne elhallgatni. Nagy Imre, mint a demokratikus szocializmus szószólója nem kell a konzervatívoknak.
Kádár többször beszélt arról, hogy Nagy Imre nem volt tudatos ellenforradalmár, a szocializmus ellensége, de sodródott az eseményekkel, így objektíve vált a szocializmus ellenségévé. Nagy Imre demokratikus szocializmusról álmodott, amiről ma már tudjuk, hogy az is kapitalizmus.
A miniszterelnök által felsorolt személyek sohasem álltak egymás mellett, csak utólag lehet bizonygatni, hogy a szocializmus elutasításában nemzeti egység volt. Nem volt ilyen nemzeti egység. Ha lett volna, akkor 1957. május elsején nem ment volna többszázezer ember a Hősök terére. Nem kényszer hatása alatt mentek, hanem mert megértették, hogy a szocializmus jobb nekik, mint az 1945 előtti világ, és ennek az újnak Kádár a biztosítéka. A mai konzervatív erők sohasem bocsájtják meg 1957. május elsejét. Megváltoztatni nem tudják, de elhazudni igen.
Melyik nyugati vezető bólintott rá Gyurcsány rendőrattakjára?
„Ezzel a Magyarországgal húzott ujjat 2006-ban ismét a kommunisták új nemzedéke” – mondta a miniszterelnök. Utána felsorolta, hogy Gyurcsányék miként hazudtak és árusították ki az országot. Ez igaz, nagyon is igaz! De ez nem teszi igazzá az első mondatot. Gyurcsánynak és csapatának 2006-ban semmi közük nem volt a kommunistákhoz.
Ő a liberális politikát végrehajtó magyar tőkés kormány védelmében rendelte el a rendőrök bevetését. Azt gondolta, hogy a liberális kapitalizmust bármi áron meg kell védeni. Azt gondolta, hogy a világ, az EU, az IMF, az USA neki is megbocsájtja az erőszakot, mint ahogyan Borisz Jelcinnek megbocsájtotta, hogy 1993-ban szétlövette az orosz parlamentet. De Oroszország nem Magyarország és Jelcin nem Gyurcsány. Amit szabad Jupiternek, nem szabad a kisökörnek.
A Fidesz akkor mondana nagyon nagyot, ha kiderítenék, hogy Gyurcsány 2006 októberében kivel egyeztetett. Mert hogy egy NATO-tagállam miniszterelnökének egyeztetnie illett és kellett is, az hétszentség. Ki bólintott rá Gyurcsány rendőrattakjára? George Bush? Angela Merkel? Jacques Chirac?
Mit söpört el a Fidesz és mit nem?
„A Jóisten igazságos volt, azt kapták büntetésül, amit mi jutalmul: kétharmados választási győzelmünket. Összefogtunk éppúgy, mint ’56-ban, és elsöpörtük a szocialista Magyarországot.” Nyilván ez volt Orbán kedvenc mondata a beszédben. De, sajna, ez sem igaz!
Sok mindenkinek van köze a Fidesz 2010-es győzelméhez, de a Jóistennek biztosan nincs. A Fidesz volt az a párt, amely felismerte: adni kell az embereknek, ha el akarják kerülni a tömeges elégedetlenséget, felfordulást, forradalmat.
2006-ban semmilyen szocialista Magyarország sem létezett. A szocialisták a liberálisokkal együtt a legtisztább kapitalizmust csinálták. De ha így folytatódott volna, az emberek tömegesen fordultak volna ellenük és egyben a kapitalizmus ellen is. És akkor, de csak akkor az események mehettek volna abba az irányba, amelynek végén valóban a szocialista Magyarország állt volna.
A Fidesz ezt akarta megakadályozni. Ezért kezdett adni az embereknek, ezért vetette be a tőkésállam minden eszközét a kapitalizmus megmentésére. A nyugati világ ezért törődött bele abba, hogy szeretik, vagy nem szeretik, de Orbán tudja stabilizálni a tőkés rendet.
„Országház fantomja”
„1956-ban Gerő Ernőék hanyatt-homlok menekültek Moszkvába, 2006-ban nekünk nem volt ilyen szerencsénk. A szocialisták és a vezetőjük itt maradt a nyakunkon. Maradt, és azóta itt bolyong közöttünk, itt kísért a közéletben, mint az Országház fantomja.” – hangzott el a miniszterelnöki beszédben.
Az „Országház fantomja” zseniális kifejezés Gyurcsány jellemzésére. Gratulálunk! De a többi sántít. 2006-ban már senki sem mehetett Moszkvába, legfeljebb Brüsszelbe vagy Washingtonba. De minek mentek volna? A nyugat világossá tette Gyurcsányék számára, hogy nem engedi el a kezüket. Csináljanak egy életképes ellenzéket, találjanak nem lejáratott politikusokat és akkor megint lehet beszélni a visszatérésről!
Az USA, az EU, az IMF és mindenki más így is cselekedett. A probléma ott volt, hogy a magyar ellenzék 2010 óta nem tudott életképesebb kapitalista modellt felmutatni, mint a Fidesz. Orbán képes volt arra, amire Gyurcsány nem. Eleget tett a multinacionális tőke minden igényének, miközben felszámolta a külső adósságot. Adott az embereknek, éppen eleget ahhoz, hogy az emberek ne akarjanak tüntetni, sztrájkolni, és főleg ne akarjanak munkás-paraszt hatalmat.
A helyzet 2018-2019 táján kezdett változni. A magyar liberálisok sürgették a nyugati barátaikat, hogy tegyenek már valamit, mert nem túl jó dolog évekig ellenzékben ülni. A nyugati barátok hajlottak arra, hogy megvizsgálják az ügyet, ugyanis nem voltak abban biztosak, hogy a Fidesz kibírja a válság nyomását. Magyarországon pedig nem szabadulhat el a pokol, mert az dominóként hatna a térségre is.
A nyugat rájött, hogy nem tud egy vagy két ellenzéki pártot kiemelni, mint annak idején az MSZP-SZDSZ koalíciót. Egy táborba kell kényszeríteni az ellenzéket. A 2019. évi önkormányzati választás megmutatta, hogy ez nehéz, de reális alternatíva.
A nyugat ekkor arra ösztönözte az ellenzéket, hogy játsszák a párhuzamos kormány szerepét. Provokálják Orbánékat, próbáljanak ki új módszereket, válasszanak le egyes erőket a Fideszről. Ha sikerül, akkor számíthatnak a nyugat egyetértésére. Ez volt Karácsonyék egész eddigi játéka.
„Elégtételt venni elég egyetlen mámoros pillanat, de évek kellettek jóvá tenni a baloldal rombolását… Talpra állítottuk Magyarországot.” Ez a mondat nem csúsztatás. És az ezt követők sem. A Fidesz-kormány államkapitalista rendszert vezetett be. Gyurcsányék állama is kapitalista volt, de ők engedték, hogy a magántőke úgy érvényesítse az érdekeit, ahogyan tudja. A liberális felfogás szerint az állam nem avatkozik bele a piaci folyamatokba, a piac rendez el mindent.
Csakhogy Magyarország fejlettsége, a magyar társadalom sajátosságai mellett a piac mindenhatósága tömegek totális elszegényedéséhez, az egészségügy és az oktatás összeomlásához és ezt követően óriási társadalmi elégedetlenséghez vezetett volna. A magyar függetlenség elvesztéséről már nem is beszélve.
A Fidesz azt mondta: a tőkésállam feladata a tőkésosztály közös érdekének érvényesítése. A közös érdek pedig a kapitalista rendszer stabilitása és fejlődése. Ideiglenesen korlátozni fogjuk az egyéni nagytőkések mozgásterét, adókat vetünk ki rájuk, de közben az állam segítségével megerősítjük a kapitalizmust és új utakat teremtünk a magántőkések fejlődésére.
A Fidesz politikája a kapitalizmust szolgálja, de a gazdaság fejlesztése, az ország hagyományainak megőrzése, a múlt kulturális értékeinek helyreállítása az egész országot teszi gazdagabbá. Aki azt mondja, hogy Magyarország „romokban hever”, ahogyan ezt a liberálisok teszik, az egész egyszerűen hazudik.
A butaság nem rendszerfüggő
„Régi nóta ez, tisztelt Emlékezők! Éppúgy, mint 1849-ben, 1920-ban, 1945-ben és 1956-ban is, az európai főméltóságok megint a fejünk felett, rólunk, de nélkülünk kívánnak dönteni.” Ez a mondat már a ma nemzedékeinek szól, akikről az Orbán beszéd írói feltételezik, hogy nem ismerik a történelmi tényeket.
Az egymástól távol eső történelmi események összekapcsolása pont olyan, mint a szocializmus idején 1848, 1919 és 1945 összekapcsolása „forradalmi ifjúsági napok” elnevezéssel. Fölösleges, sőt buta propagandafogás volt, és kevesen is vették komolyan. De a butaság nem rendszerfüggő. A mai propaganda-tervezőket sem kerüli el.
Valóban mindegyik évszám kapcsolódik valamilyen nemzetközi fejleményhez, de ezek nem azonosak. 1849-ben az osztrák császár és az orosz cár együtt veri le a magyar nép függetlenségi háborúját. Senki sem szól ellene. Kossuth mehet Angliába, Bem Törökországba, de Európa nagyhatalmai nem ellenkeznek.
1920, a trianoni béke. A francia és brit kapitalizmus darabokra vágja az Osztrák-Magyar Monarchiát, benne a Magyar Királyságot is. Románia a hullarabló, aki megszállja az országot és visz haza mindent, ami mozgatható, A trianoni békét egyedül a Szovjetunió ítéli el, és majd később ők ajánlanak segítséget Magyarországnak Trianon felülvizsgálatára. Manapság erről kellene inkább beszélni.
1945-ben a fasiszta Németország és szövetségesei ellen folytatott háború utolsó évében a szovjet hadsereg űzi ki a németeket magyar területről. A finn Mannerheimtől és a román Mihály királytól eltérően Horthy Miklós kormányzó nem képes kilépni a fasiszta koalícióból. Az ő és rendszere tehetetlenségéért az egész nemzet fizet.
Lehet a felelősséget áthárítani Sztálinra, Churchillre és Rooseveltre, akik tényleg megegyeztek Európa háború utáni felosztásáról. De ahogyan Antall József mondta a rendszerváltásról, tetszettek volna forradalmat csinálni, azaz tetszettek volna kilépni a háborúból, mint a finnek és a románok és akkor máshol lennének Magyarország határai.
A helyzet akkor sem változott volna, ha történetesen az amerikaiak jönnek Magyarországra. Csakhogy nem ők szabadították fel az országot, hanem a Szovjetunió.
Ezek a tények.
1956 ügyében Orbán Viktor az utóbbi időben új dolgokat is mond. Az USA biztatta a magyar ellenzék fellépését a munkás-paraszt hatalom ellen, de nem küldött amerikai katonákat Magyarországra. Ez bizony igaz! De akkor ezt ki kell mondani! Meg kell mondani, hogy az USA mindenütt óvja az amerikai katonákat, de nem bánja, ha más nemzetek fiai életüket adják.
Doktrína, ami nincs
„Brüsszel ma úgy beszél, és úgy viselkedik velünk és a lengyelekkel, mint az ellenségekkel szokás. Déjà vu érzésünk van, a Brezsnyev-doktrína levegője járja át Európát.” Itt az alapprobléma. A Fidesz, Orbán, a konzervatívok nem hajlandók beismerni, hogy nem a kommunisták állnak szemben a kapitalizmus erőivel, hanem a kapitalista osztály, a tőkések két nagy csoportja küzd egymás ellen. Ha ugyanis beismernék, akkor el kellene ismerni, hogy a kapitalizmus nem fenékig tejföl, és ezért maguk a tőkések felelősek.
A Brezsnyev-doktrína csak az akkori tőkés propagandisták fejében létezett. Orbán Viktor nemzedéke nyilván sok nyugati könyvet és szocializmus ellenes irodalmat olvasott annak idején, mert megmaradt a fejében. A valóság azonban itt is más.
Az európai szocialista országok 1954-ben azért hozták létre a Varsói Szerződést, hogy megvédjék a szocialista rendszert és függetlenségüket azokkal szemben, akik mindezt meg akarták semmisíteni. Kik voltak azok? Nos, az USA és szövetségesei, akik 1949-ben létrehozták a NATO-t. A NATO nem engedte, hogy bármelyik tagállamában győzzenek a szocializmus erői. A Varsói Szerződés ugyanígy nem engedte, hogy a tagállamaiban tőkés erők kerüljenek hatalomra. Ha tetszik, ha nem, erről szóltak és szólnak ma is a katonai szervezetek.
De most nem erről van szó! Most az EU nem a szocializmus ellen küzd, hanem a liberális tőkés modellt akarja ráerőltetni a nemzeti utat hirdető, de ugyancsak tőkés erőkre.
„Azon versenyeznek, melyikük lehet majd Brüsszel és Soros György hazai helytartója. Ki lehet az, aki az ő kegyelmükből uralkodik majd a magyarok felett, ki lehet az új budai pasa, az új helytartótanácsi elnök vagy az új pártfőtitkár. Nyíltan mondják: az ördöggel is összefognak, csak újra hatalomhoz jussanak. Az a céljuk, hogy Mária kezéből Brüsszel lábaihoz tegyék le Magyarországot” – hangzott el Orbán igen míves mondata.
Nem akarunk szőrszálhasogatók lenni, de ezek a párhuzamok is sántítanak. A budai pasákat a török szultán nevezte ki, és törökök voltak. Ők nem árultak el semmit és senkit. Nekik senkivel sem kellett összefogniuk. Ők voltak a megszállók.
A Helytartótanács nem egy idegen hatalom ügynökeinek intézménye volt, hanem az 1722/23 évi magyar országgyűlés hozta létre és 1848-ig működött. Elnökét a magyar király nevezte ki, igaz, hogy királyaink valójában osztrák császárok voltak.
Lehet azt mondani, hogy a pártfőtitkárok külföldi hatalmak kegyelméből kormányoztak, de akkor fel kell tennünk néhány kérdést. Például: milyen szerepe volt Kohl német kancellárnak abban, hogy éppen Antall József lett a miniszterelnök 1990-ben, és mondjuk nem Bíró Zoltán? De nem érdemes folytatni, mert túl messzire mennénk.
A nemzetközi szereplők ereje
„Bennünket ne tévesszen meg a hazai baloldal éppen csak pislákoló ítélőképessége és látványos szerencsétlenkedése. Nem ez számít. Ami számít, az a mögöttük álló nemzetközi szereplők ereje. Ami erős, ami az igazi kihívás, sőt fenyegetés, az a nemzetközi hátország, pénz, média és a hálózat, amely mögöttük áll.” – jelentette ki a miniszterelnök.
Ez sajnálatosan igaz. A média, különösen az internetes média a liberális nyugati tőke kezében van. Több tehetséges emberük van, és a pénzt sem sajnálják. Ez ellen lehet tenni többféle módon. Lehet bízni abban, amit a miniszterelnök mond, hogy „több millió magyar együtt” legyőzheti őket, de a több millió magyart meg kell találni és meg kell szervezni.
A Fidesz és a konzervatív erők egy ügyről beszélnek, amely köré széles társadalmi rétegeket lehetne állítani. De ugyanabban a pillanatban, amikor megindul a kommunistázás, az értelmetlen csúsztatások tömkelege, le is szűkítik azt a kört, akik az ügyet támogatnák.
A Fidesz jobban járna, ha nem akarná folyamatosan összemosni Gyurcsányékat, a mai EU-t és az egykori szocializmust. Sokan vannak, akik gyűlölik a szocializmust. De még többen vannak, akiknek drága a nemzeti függetlenség, a szuverenitás, de jó emlékeket őriznek a szocializmusról. A csúsztatásokon el lehet csúszni, ráadásul nagyon.
