Milyen területeken tudunk önálló munkáspárti alternatívát felmutatni? Mit tudunk adni mi az embereknek? Hol kell megújulnunk?
Ezekre a kérdésekre keresték a választ a Munkáspárt Országos Értekezletének felszólalói. Volt szó gazdaságpolitikáról, mezőgazdaságról, oktatásról, egészségügyről, internetről, szakszervezetekről, önkormányzati munkáról, lakóhelyi problémákról. Ismét bebizonyosodott: van mit mondanunk a világnak, az embereknek. Van munkáspárti alternatíva!
Fehérvári Zsolt, a KB tagja, a MÁV-HÉV dolgozója, szakszervezeti aktivista
A szakszervezetek működése nagyon nehéz. Nincs sztrájkjog, nincs állami dotáció, nincs erős összetartó tagság, a képviselők nem merik felvállalni tisztségüket a törvényes védelem ellenére sem, nincs szervezettség.
A szakszervezet szükségességét a dolgozók még nem érzik át igazán, mert „igaz, hogy az idén nem kaptam béremelést, de kaptam 200.000 Ft SZÉP-kártyát, ami nem kis pénz.” Miért veszélyes ez a nézet? Azért, mert a dolgozó most is azt látja, hogy a szakszervezet gyenge, mert nem tudott bért kiharcolni, de a munkáltató viszont jó fej, mert csak-csak adott 200.000-et! Igen, most adott! De azt a bért, amit, ha erősebb lett volna a szakszervezet, és ki tud harcolni, egész évben, sőt egész pályafutása alatt járó pótlékokkal és egyéb járandóságokkal együtt kapja, a 200.000 pedig csak addig tart, míg el nem fogy!
Mi a tennivaló? Egy emberként minden munkavállalónak be kell lépni a szakszervezetbe, ki kell állnia egymásért és önmagáért. Ha az állam és a tőkések is azt látják, hogy a dolgozói hatalom erős és mindenre elszánt, nem mernek szembeszállni velünk, mert akármilyen nagy tőke van náluk, de mi vagyunk többen, és ez a döntő! Ezért bíztatok mindenkit, ne habozzon, lépjen be a szakszervezetbe és beszélje rá munkatársait is!
Kós Zoltán, a KB tagja, Baranya megyei elnök, az internetes munka egyik felelőse
Tapasztalatom, hogy a tagság közül sokan nem használják ki az informatikai társadalomban rejlő lehetőségeket. A mai piaci körülmények közt már nem számítanak megfizethetetlennek sem az okostelefonok, sem az otthoni internet. A Szabadság újság oldalunkon azt látom, hogy mintegy tucatnyi aktivistánk, nem rendszeresen, hanem ötletszerűen megjelenik és sorban kedveli híreinket.
Az interneten elég lenne naponta elolvasni azt a 4-6 hírt, Mi-Ti-t, és reagálni, hozzászólni néhány mondatban, megerősítendő a párt véleményét. Nem belebocsátkozni a goromba vitákba, de kulturáltan képviselni politikánkat.
És nincs 2-3 tucatnyi elvtársunk sem, aki ezt megtenné. Pedig mi kell hozzá? Sokan ülnek órákat a számítógép előtt, tudjuk egymásról, hiszen látjuk egymást. Odakattintani a párt oldalára!
Kovács István, az Elnökség tagja, a párt médiacsoportjának vezetője
Rajtunk múlik, hogy a dolgozó embernek, a kapitalizmus által kizsákmányolt tömegeknek marad-e politikai képviselete hazánkban. Ezért fontos, hogy az internetet tudatosan használjuk a politikai munkánkra.
Létre kell hoznunk egy új internetes oldalt, egy olyan felületet, mely első látásra belesimul a mai trendi kapitalista médiafelületek színvilágába. Ide kell elhelyeznünk rengeteg átvett anyagot. A horoszkóptól a politikai anyagokig. Egy a fontos, a lehetőséghez képest nekünk kell elsőnek megosztani az adott hírt. Így elérhetjük azt, hogy pár év múlva nagyon sokan a mi oldalainkról értesülnek elsőként a napi legfontosabb eseményekről.
A kapitalizmust nem tudjuk már csak szamizdat osztogatásával legyőzni, nekünk magas színvonalon kell harcolnunk, az 5G lehetőségeit kell kihasználnunk, ha felszínen akarunk maradni, ha el akarjuk juttatni gondolatainkat a tömegekhez. Ha nem kerül ki a sorainkból az interneten rendszeresen dolgozó 8-10 ember, akkor pár éven belül becsukhatjuk a boltot.
Botta Melinda, a KB tagja, pedagógus
Hova jutottunk az oktatás terén az elmúlt bő három évtizedben? A rendszerváltáskor először is át kellett írni a tankönyveket. Főleg a történelmet, mert amit addig jónak tartottunk, azt ezentúl el kellett ítélnünk, és fordítva.
Megváltozott az iskolák fenntartása. Először is néhány iskolát úgymond „visszakaptak” az egyházak. Az állami iskolákat helyi önkormányzatok tulajdonába adták, rengeteg alapítványi iskola jött létre, a szakközépiskolákat megkapták az ágazatot felügyelő minisztériumok. Ma már többen szervezik az oktatást, mint ahányan benne dolgoznak, rengeteg pénz van az oktatásban, de nem az iskoláknál.
A legnagyobb kárt Bokros Lajos okozta az országnak, amikor az oktatást és az egészségügyet kivette a védett ágazatok közül, és betette a versenyágazatok közé. Azóta az igazgatók nem az intézményük működésének egyre jobbá tételén fáradoznak, hanem azon, hogy egyáltalán megmaradjanak.
Az oktatásban mindegyik kormány kárt tett, és egyik sem hozott helyre semmit az elődök károkozásából, de a döntő csapást a Magyar Bálint féle kompetencia alapú tanítás és a kétszintű érettségi rendszer mérte az oktatásra. Bárki bármit mond, az oktatás abban a pillanatban meghal, amint nem azt kérjük számon, amit tanítunk. Az ő elve volt, hogy nem kellenek konkrét ismeretek, úgyse használja ezeket az ember az életben.
Jelenleg buta, beteg, engedelmes emberek országát építjük. (Hogy buta és beteg, az liberális eredmény, hogy engedelmes, az pedig fideszes…) A technika olyan fejlett, hogy csak kevesek alkotó gondolataira van szükség. A legmodernebb eszközök gyártásához az ötletek valahol megszületnek, az a cél, hogy a gyártási protokollt pontosan kövessük. Bármilyen munkakörben helyezkedik el a fiatal, kap egy viselkedési protokollt, amit be kell tartania. Gyakorlatilag úgy viselkedik, mint egy agyatlan gép. És valóságos a kérdés: minek ehhez neki irodalmat, fizikát, bármit is tanulnia?
Mit kell tenni? A biztonságot, a nyugodt munka lehetőségét kell az iskoláknak és az egyetemeknek visszaadni. A jövő kihívásaira MAJD ŐK megtalálják a választ.
Gulyás János, Borsodbóta munkáspárti polgármestere
1986-ban lettem a Borsodbóta-Uppony Községi Közös Tanács tanácselnöke. Ekkor 30 éves voltam. Az ezt követő több mint 35 év alatt végig a község tanácselnöke, illetve polgármestere voltam és vagyok. Az 1990. évi választások óta az MSZMP, illetve a Munkáspárt színeiben indultam és nyertem meg a választásokat. Mindösszesen 2 alkalommal voltak ellenfeleim, akik nem sok sikert értek el.
A település lakosságszáma 846 fő, amely csökkentő tendenciájú. Településünkön a Kádár-rendszerben mindenki részére biztosított volt hosszú távon a megélhetés, a munkavállalás, az oktatási és egészségügyi ellátáshoz való hozzáférés. Még az 1980-as években is évente több építkezési engedélyt adtunk ki. 1990. évet követően új lakásépítésére nem került sor és igen ritka számban történt lakásfelújítás, energiakorszerűsítés is.
Településünkön sajnálatos módon a legnagyobb foglalkoztató az önkormányzat. Megvalósított közmunka programjaink keretében olykor 100 főt meghaladó munkanélkülit is alkalmazunk. Sajnos a közmunkavégzők többsége már érdemi munkavégzésre nem teljesen alkalmas, elsősorban egészségi állapotuk miatt. Részükre talán kis mértékű segítséget jelent a közmunkaprogram keretében megkapott kb. 56 000 Ft-os bér, amely több a szociális ellátásnál, de kevés a tisztességes megélhetéshez.
Az önkormányzati rendszer megalakulását követően az önkormányzatok támogatása alapvetően megváltozott. Az intézmények működtetését szolgáló támogatásokat normatív alapon biztosították részünkre, amelyek általában nem fedezték a működtetéshez szükséges kiadásokat.
Az önkormányzatok többsége saját forrás hiányában fejlesztéseket csak a különböző pályázatokon való sikeres részvétellel valósíthat meg. Borsodbóta esetében az alapvető infrastrukturális hálózat (víz, szennyvíz, áram, gáz, szélessávú internet, telefon, belterületi közút) talán a térségben elsőként került kiépítésre.
Az önkormányzati intézményhálózat az elmúlt időszakban teljes egészében felújításra és fejlesztésre került. Mindenképpen előnyös, ha a településen iskola működik, mert az nem csak a pedagógusok helybentartását, hanem a közösségi életben betöltött szerepvállalásukat is nagy mértékben segíti.
Saját költségvetésünk terhére újabb üresen álló lakások megvásárlására került sor, amelyet szintén a rászoruló, rossz lakáskörülmények között élő családok részére biztosítunk. Önkormányzatunk több EU-s és hazai pályázat segítségével részesült támogatásban, amelyek révén infrastrukturális, energetikai, intézménykorszerűsítési és egyéb programokat, valamint képzéseket, foglalkoztatásokat, szakmai felkészítéseket valósítottunk meg.
Karacs Lajosné, a Munkáspárt alelnöke
Elnökünk sokszor mondta, mondja, nincs víz a medencében így nem tudunk úszni, vagy másképpen, akkor tudunk majd úszni, ha van víz a medencében.
Hogy miért nincs víz, sok anyagban sokszor tárgyaltuk. Én most összefoglalva egy anyagon belül szeretném tárgyalni ezt a kérdést feltárva az objektív és szubjektív okokat.
Egy. Vérre menő ideológiai harc folyik a világban, ennek része a mérhetetlen kommunistaellenesség. A környezet, amiben élünk és dolgozunk nagyon ellenséges velünk.
Kettő. Úgy szoktunk fogalmazni, hogy „Kiéneklik a sajtot a szánkból”. A Fidesz sok esetben a mi programunkat valósítja meg. Az Elnök több beszédében elmondta, hogy 2010-ben Orbán Viktor, a Fidesz rájött arra, hogy adni kell az embereknek. Orbán el is mondta, itt nem lesz Görögország, így elkezdtek adni az embereknek. De itt döntően nem csak erről van szó. A tőkésállam olyan programot valósít meg, persze csak egy bizonyos határig, ami nem a sajátja, nem rá jellemző, hanem a közösségi társadalomra.
A harmadik a saját gyengeségeink. Én azt gondolom, a Munkáspárt megfelelő válaszokat tudott adni a kor kérdéseire, ezt bizonyítja az is, hogy több mint 30 éve élünk, dolgozunk. Igaz egyre nehezebb körülmények között és sajnos egyedül, szövetségesek nélkül.
A kérdés az, hogy a szervezeteink, mi magunk tudtunk-e jó válaszokat adni, meg tudunk felelni a kor követelményeinek? S azt gondolom, hogy nem, illetve nem mindenben. A társadalom megváltozott, egészen más pártépítésre lenne szükség.
Nem képezzük magunkat megfelelően politikailag. Pedig van elég szellemi muníciónk, ott van a heti újságunk, a honlapunk, a munkáspárti Facebook-oldalunk. Előfizetjük, illetve olvassuk-e az újságot hétről-hétre, politizálunk-e vele? 20 éve nem tudtuk elérni, hogy minden párttag fizessen elő az újságra. Arról meg ne is beszéljünk, hogy még valakit neveljen is vele. Nem tudjuk elérni, hogy intenzíven bekapcsolódjatok az internetes munkába. Minimum 200-an facebookoztok, legtöbben a magatok kedvéért. Politikai eszközként nagyon kevesen használjátok. Eljutunk-e minden pártaghoz és minden párttag tovább adja-e a párt mondandóját. Szánunk-e elég időd és energiát a pártmunkára?
Mit kérek Tőletek? Az objektív okokra nagy ráhatásunk nincs, az ok Tőlünk nagyjából függetlenek. Csak magunkra számíthatunk. Amit meg tudunk tenni, meg kell tennünk. Fegyelmezett pártmunkát, több időt a munkára, kevesebb legyen a kifogás. Legyünk politikailag képzettek, szervezetileg mobilok, akcióképesek. Fizessük a tagdíjat, támogassuk a központ működését, valamint az újság előállítását. Indítsunk gyűjtés az internetes munka javítására. S akkor talán több víz lesz a medencében, amiben mi is úszhatunk.
Popa György, a Munkáspárt Csongrád-Csanád megyei alelnöke, agrárvállalkozó
A rendszerváltás nyomán szétrombolták a társadalmi tulajdont. Rengeteg ember földönfutó lett. A feldolgozóipar megszűnésével vissza ment volna a kaszához-kapához, de már nem találta illetve találja a mai napig sem.
Termőföldeket, állattartó telepeket, termelőeszközöket, feldolgozó üzemeket, húsipari, konzerv, cukor, kender stb. felszámoltak, melyekhez a mezőgazdaság biztosította a szükséges nyersanyagot. Versenyképesek voltak a világban és Európában. Ezen termékek feltételét biztosító területek a gabonatermelés soraiba lettek átcsoportosítva, mely nem igazán kedvező.
Miért pusztul a vidék? Tőkés piacgazdaság van, az áru szabadon áramlik, de a tisztességtelen haszon nincs törvénybe iktatva. Környezetszennyezés, élő vizek hasznosítása, érdekvédelem hiánya, a szövetkezés, társulás, együttműködés hiánya – mind egy-egy eleme a vidék pusztulásának.
Mit javasolhat a Munkáspárt? Amit meg tudunk termelni itthon, azt ne hozzák be az országba! Tegyük ingyenessé mindennemű hulladékgyűjtést szelektálva! A klímaváltozás terén javaslom: az összes tömegközlekedés használatát tegyük ingyenessé azok számára akik hozzájárulnak vagy hozzájárultak a közös költségvetéshez! Az országunkon keresztül haladó áruszállítás csak vasúton történjen! Ehhez jó lenne, ha a vasúti áruszállítás a magyaroké lenne, nem az idegeneké. Elő kell segíteni az integráció, a szövetkezetek minden formáját!
Saját földünkön, idegenek piacán csak fogyasztók vagyunk és nem termelők lettünk. Megtermeljük nekik és ők eladják nekünk. Sokszor a Bánk Bán Tiborcának érzem magam: sok idegennek termékét gyártom és az enyémek elhitetik velem, hogy ez a jó, ez a mienk.
Kovács Máté, a KB tagja, agrárvállalkozó
A fiatal gazdálkodók helyzete a mai Magyarországon siralmasan rossz. Földhöz jutni azért nehéz, mert a jó termőterületeket már a nagy gazdák maguknak megszerezték (ma Magyarországon a termőföld birtokkoncentráció nagyobb, mint a Horthy-korban, sőt lassan a Monarchia idei nagybirtok méreteket is felülmúlják), és már a gyengébb minőségű területekért is szó szerint harc folyik. Ennek az az oka, hogy az EU területalapú támogatási rendszere teljes mértékben deformálja a mezőgazdaságot.
A termőterületek csökkenését okozza rengeteg nem mezőgazdasági jellegű beruházás is, ezek közül az egyik leglátványosabb, a debreceni BMW gyár esete, ahol Magyarország egyik legjobb minőségű termő területeiből vettek el.
Hosszú távú országos politikai programunkban vissza kell térnünk „A föld azé, aki megműveli!” jelszavunkhoz. A kapitalista nagybirtokrendszer további növekedését meg kell állítani. A befektetési célú termőföld vásárlásokat meg kell büntetni, a különböző ál-termelők spekuláció céljából összeharácsolt termőföldjeit államosítani, majd földosztás során kistermelőknek kiosztani. A termőföld-csökkentő folyamatokat (szántó és legelő területek erdősítése, mezőgazdasági területekre napelemparkok telepítése, stb.) le kell állítani, vissza kell fordítani. A kistermelőknek a termelést, értékesítést elősegítő szövetkezetekbe, és a közvetlen felhasználói értékesítést elősegítő termelői közösségekbe szerveződését államilag támogatni kell. A területalapú támogatási rendszert termelés alapúvá kell tenni, a megtermelt javak előállítását társadalmi hasznosságuk szerint támogatni.
Dr. Frankfurter Zsuzsanna, az Elnökség tagja, orvos
A rendszerváltás előtt, a szocializmusban volt egy működő egészségügy, ahol minden beteget elláttak, mindenkinek joga, lehetősége volt gyógyulni. Mi van ma Magyarországon?
Nem működik az alapellátás (a háziorvosok). Sok körzetben nincs orvos, a meglévők nagy része idős, régen nyugdíjas. Nincs utánpótlás. Mi az ok? Véleményem szerint elsősorban a privatizáció. Ha egy fiatalnak 5-10-15 millió forintért praxist kell vásárolnia, hogy dolgozhasson, biztosan elgondolkodik, hogy kell-e ez neki, úgy, hogy nyakában van a diákhitel törlesztése is. Inkább más pályát választ, még ha szívesen is lett volna háziorvos.
A kórházakban is nagy a baj. A jelenlegi finanszírozási rendszer nem biztosítja a működés költségeit, állandó a kórházak adóssága. Sokszor alapvető dolgok – gumikesztyű, maszk, gyógyszerek, kötszerek – hiányoznak, mert nincs pénz.
Mi lehet a megoldás? Többet kell költeni az egészségügyre! A Munkáspárt programjában mindig az szerepelt, hogy a GDP 10%-át kell az egészségügyre költeni. Nem lehet, hogy a pénz fontosabb legyen az egészségnél.
A Munkáspárt eredményesen küzdött a kórházprivatizáció ellen az emlékezetes népszavazási kezdeményezéssel. Remélem, ez a küzdelmünk is eredményes lesz, és remélem, még időben!
Az, hogy még működik a rendszer, a lelkiismeretes, hivatásuknak élő egészségügyi dolgozók áldozatos munkájának köszönhető. Ebből jelentős terhet a nővérek, asszisztensek vállalnak. Ezúton is köszönjük nekik!
Nagy Attila, az Elnökség tagja, Nógrád megyei elnök, vállalkozó (írásban beadott felszólalás)
A rendszerváltás a lakásprivatizáció felgyorsítását hozta el. A lakásprivatizálással is elkezdődött a kész átverés show. 1990-től 1995-ig a nagy politika 500.000-600.000 darab lakás privatizálását tűzte ki célul. A felkínált lakások értékesítése a tulajdonosok felé történő kiajánlással kezdődött, de vele párhuzamosan megjelent a „lakásmaffia” akik a gyanútlan bérlőkből nincstelen földönfutó, elesett prolikat gyúrtak ki. Ezen bérlők sajnálattal sok esetben hajléktalanná váltak (itt gondoljunk a munkásszállókból kizavart emberekre is). Nagyon sok család élt a tulajdon vásárlásával, bízva abban, hogy a tulajdon fenntartása és üzemeltetése nem jelent számukra eltérő terhet, mint amihez a szocialista időszakban hozzászoktak.
Az akkortájt 30-40 éves épületek vagy a rendszerváltás előtti időszakban épült házak és lakások, melyek 5-10 évesek voltak még nem mutattak komolyabb műszaki problémákat. De a turpisságra lassan fény derült! Gondoljanak bele a Pécs városában elhíresült toronyház esetére, melyet a rendszerváltás után ki kellett üríteni, mert műszaki állaga nagymértékben megromlott. Az épület felújítására a helyi önkormányzat nem tudott megfelelő anyagi lehetőséget biztosítani.
