“Az ókori Egyiptom világát mindig is romanticizálták a filmek és a regények. Ha erről az időszakról beszélünk, a többség lelki szemei előtt általában Elizabeth Taylor jelenik meg Kleopátra jelmezben.
Vagy ha nem ő, akkor a falfestményeken ábrázolt figurák feketével kihúzott szemekkel, tekintélyt sugárzó arccal. A piramisok és szfinxek emberfeletti nagysága szintén azt az érzést erősíti bennünk, mintha Egyiptom az ókor valamely misztikus világát jelentette volna. Ám a valóság ennél sokkal kegyetlenebb és embertpróbálóbb volt, amelynek következményei alól még az istenként tisztelt fáraók sem mentesültek.
Bár a kor orvosai bizonyos szempontból jóval előrébb jártak koruknál – felfedezték a balzsamozáshoz szükséges gyógynövényeket, és immunrendszer erősítőként fokhagymát osztogattak a piramist építő munkások között -, sok ma már egyszerűnek számító betegséggel nem tudtak mit kezdeni. A szép halál tehát nagy ajándéknak bizonyult akkoriban, hiszen elég volt egyetlen élősködő az évekig tartó szenvedéshez…
Minderről azonban nem lennének ismereteink, ha az 1970-es években nem folyamodik a tudomány a múmiák felboncolásához. De megtette, a röntgen és a CT pedig izgalmas történeteket “meséltek” az ókoriak életéről…
A boncolásoknak köszönhetően derült ki például, hogy jellemző élősködő volt a medinaféreg, amely az ivóvízzel jutott a testbe, és kifejlődve akár a 90 cm-t (!) is elérhette. Ugye, nem nehéz elképzelni, hogy egy ilyen “potyautas” mennyire legyengítette áldozatát? A féreg megnövekedése után a lábfejen keletkező, fájdalmas hólyagokon keresztül távozott.
A sebek képesek voltak annyira elgennyesedni, hogy akár a végtag amputálására is sor kerülhetett, az élősködőtől pedig úgy legyengült az ember, hogy fogékonyabb lett az egyéb fertőzésekre. Sőt, más szempontból is rontott a túlélési esélyein: rossz fizikai állapota miatt mondjuk nem bizonyult elég gyorsnak, ha a Nílus vad vízilovai vagy krokodiljai elől kellett menekülnie…
Az elfogyasztott húsból származó galandférgek is tették a dolgukat – ugyanakkor fontos titkokat árultak el az utókornak. A tudósok sokáig azt gondolták, hogy az ókori Egyiptomban tilos volt a sertéshús fogyasztása. Ezt végül egy férgességben szenvedő tizenéves múmiájának boncolása cáfolta meg, nála ugyanis borsókabetegséget fedeztek fel, aminek az élősködője a sertéshúsban található.
Az az átkozott homok…
Bár a filmekben csodásan mutat a sivatag aranyló homokja, melyen az óriási szfinxek magasodnak, a valóságban ez sem volt olyan romantikus. Az ott élők nagy része ún. sivatagi tüdőbetegségben szenvedett, amit a homokszemcsék belégzése okoz.
I. Ramszesz vizsgálatakor az utókor arról is meggyőződhetett, hogy a homok a szájüregben is végzetes károkat okozott. Akkoriban a molnárok homokot kevertek a gabonába, hogy jobban őrölhető legyen, és a kenyérben lévő éles homokszemcsék fokozatosan koptatták a fogakat. Mivel pedig a legfinomabb – tehát a legalaposabban, legtöbb homokkal őrölt árpából vagy búzából készült – kenyeret a fáraók kapták, ők különösen ki voltak téve a következményeknek…
A kopásnak köszönhetően egy idő után felszínre került a fogbél, és kezdetét vették a különféle fertőzések. Ezek többsége ma már antibiotikummal gyógyítható, akkoriban azonban nagyon sok ember szenvedéssel teli halálát okozták.
Ha mindez nem lett volna elég, a fenti problémák mellett ott volt a malária, a tbc, a himlő és számtalan más kór. Némelyik tünetről azt sem tudták, hogy bajt jelez: például az egyiptomi mételynek nevezett, szintén élősködőnek köszönhető betegség miatt már serdülőkorban véres lett a fiúk vizelete, ezért az ókori egyiptomiak azt hitték, a fiúk is menstruálnak. A múmia boncolás bevezetése szerencsére sokat segített a régmúlt történeteinek feltárásában.
Sőt, az ókori betegségek vizsgálata lehetővé teszi a jelenkori kórok hatékonyabb kezelését is. És hogy hogyan kell megvizsgálni egy ókori koponyát? Ahogy William Swinton professzor, az első múmia boncolást végző orvosi csoport felügyelője viccesen és kissé ironikusan megfogalmazta: „Leülsz a koponyával a jobb kezedben és egy gin-tonikkal a balban…”
