“Már egész kiskorában elhatározta, hogy megfejti a felnőtteket. Ez sokkal nagyobb kihívásnak bizonyult, mint a mesékben a sárkány legyőzése. Mert egy sárkány viselkedése legalább érthető: tüzet okád, ha mérges, és felfalja az embereket.
 
A felnőttek ennél sokkal bonyolultabbak – ő viszont okos gyereknek gondolta magát, ezért úgy hitte, idővel megérti majd őket. Ám a dolog mégsem volt egyszerű. Mert ott van például apa. Hatalmas nagy, és olyan komor arcot tud vágni, hogy Zoli bácsi, a szomszéd, mindig szemlesütve köszön neki a lépcsőházban. Rá sem néz, csak a lépcsőt bámulja, és odabök valami ilyesmit, hogy „’Napot!”

Apa meg sosem válaszol, csak szikrázó szemekkel, dühösen bámulja. Már ez is különös, mert másra nem haragszik, ha köszön. Aztán a másik, hogy apa alig beszél. Pedig akkora szája van, hogy bele tud tömni egészben egy hamburgert – erre emlékszik még nagyon régről, amikor egyszer, egy szokatlanul vidám pillanatban megmutatta. Szóval alig beszél, de csak estig. Amikor hazajön munkából, anya vagy ő hiába mondanak neki bármit, csak hümmög. „Hmm” – mormogja maga elé, és rájuk sem néz.”

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.