November 24-e ünnepként szerepel a Munkáspárt szervezeti szabályzatában, de az idő múlásával egyre kevesebben emlékeznek erre a napra.
Mit ünneplünk, pontosabban mire emlékezünk? Arra, hogy 1918 őszén ezen a napon alakult meg a Kommunisták Magyarországi Pártja (KMP). Ilyen korábban nem volt, és nem csak nálunk, de a térségben is úttörőnek számított. Az osztrákok néhány héttel megelőztek bennünket. A lengyelek egy hónappal később, 1918 decemberében hozták létre pártjukat, a jugoszlávok 1919-ben. A csehszlovák és a román párt 1921-ben született meg.
Miért volt szükség erre a pártra? Magyarországon 1890 óta volt szociáldemokrata párt (MSZDP). Célja az volt, hogy a kapitalista viszonyok között a lehető legjobb élet- és munkafeltételeket harcolja ki a dolgozóknak. Hosszú távú célja volt a kapitalizmus leváltása, a szocializmus megteremtése.
Az MSZDP erős és népszerű párt volt, de az első világháború alapvetően megváltoztatta a helyzetet. Kiderült, hogy a tömegek már nem akarnak úgy élni, mint eddig. A nyomor, az éhség, a munkanélküliség elviselhetetlenné vált. Kiderült az is, hogy az uralkodó osztály már nem képes a régi eszközökkel fenntartani a kapitalizmust, nem tud enni adni az embereknek, nem tudja megfékezni a spanyolnáthát, nem tud mit kezdeni a háborúból hazajött százezrekkel.
Forradalmi helyzet állt elő, objektíve lehetségessé vált a kapitalizmus leváltása és a szocializmus megteremtése. De ki csinálja meg?
A forradalom harccal, politikai, sőt fegyveres harccal jár. Az MSZDP-nek nem volt ilyen tapasztalata. A forradalomhoz szervezett, fegyelmezett szervezet kell. Az MSZDP nem ilyen párt volt. Az MSZDP vezető káderei csak hallomásból ismerték azt, hogy az orosz munkásságnak hogyan sikerült hatalomra jutni.
Az objektív helyzet kedvező változását csak akkor lehet kihasználni, és a forradalmat sikerre vinni, ha megvan a szubjektív tényező is, a forradalom vezetésére képes párt is. Ez a párt lett a KMP.
A KMP az MSZDP-től eltérően a szocializmust azonnali feladatnak tekintette. Tisztában voltak azzal, hogy a tőkésosztály ellent fog állni, tehát fegyveres harcra kell készülni. A KMP vezetői a háború alatt orosz hadifogságba kerültek. Csatlakoztak a bolsevik párthoz, sokan személyesen ismerték Lenint, de főleg látták, hogy az orosz párt hogyan csinálta.
A magyar kommunisták első nemzedékének történelmi tette az 1919-es Tanácsköztársaság. A Tanácsköztársaság megszervezése, a tőkés ellenállás leküzdése páratlan teljesítmény volt. De a Tanácsköztársaság nemzeti feladatot is ellátott, hiszen szervezte a nemzet védekezését a román és cseh agresszorokkal szemben. Érthető, hogy a mai tőkés politika elutasítja a Tanácsköztársaságot, mint azt az államot, amely elvette a tőkésektől a gyárakat és a hatalmat. De a nemzet védelmét el kellene ismerni és méltó módon kezelni.
A Tanácsköztársaság KMP-s vezetői sok mindent nem tudtak, de honnan is tudhatták volna. Sok mindenben tévedtek. Sok mindenben hibát követtek el. A Tanácsköztársaság fennmaradása azonban nem rajtuk múlott. Az első magyar munkás-parasztállamot a nemzetközi és magyar tőkés erők leverték.
A magyar kommunisták első nemzedéke azt bizonyította, hogy a szocializmus a magyar társadalom számára is program lehet. Bizonyította azt is, hogy a pártnak mindig követnie kell az eseményeket és készen kell lennie arra, hogy felvilágosítsa, szervezze, irányítsa a tőke ellen harcoló erőket.
Európa sok országában mostanság ünneplik a kommunista pártok megalakulásának századik évfordulóját. A pártok többsége egységes egészként kezeli ezt a száz évet, és a mai nemzedékek érzelmileg is azonosulnak a történelmi úttal.
A magyar kommunista mozgalom története másként alakult. 1919-1945 között illegalitás, börtön, kivégzések. 1945-48 harc a hatalomért, majd 1948-1989 között Magyarország kormányzó ereje. 1989-90 óta a Munkáspárt a tőkés viszonyok között működő, legális, parlamenten kívüli országos párt.
A magyar kommunista mozgalom sem volt mentes a belső politikai harcoktól, sőt a személyes torzsalkodástól sem. Az új vezetők többnyire igyekeztek feledtetni elődjeik érdemeit, és csak a hibákról beszélni. Szokássá vált kizárni, kiátkozni egymást, a külvilág elé vinni a belső gondokat. Ez alól nem volt mentes az általunk is megélt kádári időszak sem.
Ezekkel a vitákkal a mozgalom többet ártott magának, mint összes tőkés ellenfele. Az egymást követő nemzedékek számára a mi száz évünk már nem egységes folyamat volt, mint más pártoknál, hanem kisebb-nagyobb szakaszok összessége, amelyek között nehéz volt felismerni az eszme folyamatosságát.
Harminc év telt el azóta, hogy a magyar kommunista mozgalom tragikusan új helyzetbe került. Bátran kijelenthetjük, hogy átmentettük a pártot a tőkés viszonyokra és megtanultuk dolgozni a kapitalizmus viszonyai között.
Büszkék lehetünk arra is, hogy a szerény lehetőségeink mellett szembenéztünk a múlttal. Nem istenítettünk senkit sem, de nem is „írtunk ki” senkit sem a mozgalom történetéből.
Mertük kimondani, hogy a szocializmushoz minden nép a maga módján jut el és nincs jogunk másokról ítélkezni.
A durva történelemhamisítás és kommunistaellenes kampány közepette is merjük hirdetni, hogy a szocializmus ügye él, és ma Magyarországon mi vagyunk a hordozói.
Ennek jegyében emlékezünk a KMP megalapítóira. Egy pillanatra idézzük fel neveiket: Kun Béla, az első elnök, Hirossik János, Rabinovics József, Vántus Károly, az első titkárság tagjai, Chlepkó Ede, Fiedler Rezső, Jancsik Ferenc, Korvin Ottó, Nánássy György, László Jenő, Mikulik József, Pór Ernő, Rudas László, Seidler Ernő, Szántó Béla, Vágó Béla, Szamuely Tibor, az első KB tagjai.
