„Én, Szabó Lőrinc, a gyalázatos és bűnös, az erotikus és beteg és őrült és erkölcstelen disznó, én, a költő, olyan magasan vagyok a világ felett (…) semmi földi nincs bennem, bármit tettem is: fent járok, magasan, nincs helyem, nincs nyugalmam.” A költő döbbenetesen önkritikus, ugyanakkor megrázó szavai szeretőjének, Korzáti Erzsébetnek szóltak. Egy olyan szerelmi háromszög szakadékának legmélyéből, amely végül majd’ mindegyik résztvevőjét maga alá temette.
Az ifjú Szabó Lőrincről naivság volt azt hinni, hogy hűséges mintaférjé válik, hiszen már tizenévesen lelkesen látogatta a bordélyházakat. Aggasztó információnak bizonyulhatott volna az is, ahogyan első menyasszonyán, Tanner Ilonán túladott: nemes gesztussal felajánlotta mesterének és lakótársának, Babits Mihálynak. Hogy mire számított 1921-ben Mikes Klára, amikor megjelent a költővel az oltár előtt? Talán, hogy őszinte és tiszta szerelme megváltoztatja a férfit. Pár évig valóban úgy érezhette, hogy gondtalan közös élet áll előttük, ám hamarosan eljött a nap, amely megpecsételte jövőjüket: a férfi érdeklődése korábbi, futó viszonyai után Vékes Ödönné Korzáti Erzsébet felé fordult. „Az első találkozón és még sok továbbin nekem egyáltalán nem tetszett a törékeny, hajlékony, finoman mosolygó, elég közvetlen modorú és kedves asszony. Valószínűleg több kultúrát igényeltem még a partnereimben, de mintha a túlságos cingársága is kevéssé tette volna vonzóvá. Legalább egy vagy másfél év kellett hozzá, amíg mint nőt észrevettem. (…) …megkívántam, ahogy akkoriban majdnem mindenkit. Erzsikének az arca nagyon tetszett, gyöngéd és finom vonásai, puha, friss bőre, természetesen göndör, sötétszőke haja, de nagyon karcsú dereka, ujjainak röpködő könnyedsége, lebegő járása is. Mondtam, hogy eleinte túl vékony „deszkakerítésnek” láttam. Hát ez a látás hamarosan megváltozott, és én – tudtomon kívül – hevesen beleszerettem.”
