Még néhány nap, és elcsendesülnek az utcák, a családi asztalhoz ülünk, és köszöntjük karácsony ünnepét.

Gyermekkoromban tucatjával írtuk az üdvözlőlapokat a rokonoknak, barátoknak. Kellemes karácsonyi ünnepeket kívántunk egymásnak. Kerültük a vallási áthallásokat, de ettől az ünnep még ünnep maradt.

Ma már boldog karácsonyt, sőt áldott ünnepet kívánunk. Jól van ez így, bár a képeslapról kár volt leszokni. Tartsanak konzervatívnak, de az email vagy az SMS nem üdvözlőlap. S persze hiányzik a kóstoló is, amit csongrádi nagynéném a karácsony előtti disznóvágáskor küldött.

A karácsony fontos nekünk. Talán ez az egyetlen nap, amikor a szeretet jegyében elnézőek vagyunk, megbocsájtunk és bízunk abban, hogy a rossz jóra fordul, a jó még jobb lesz.

A karácsony mindannyiunké. Lehetünk hívők vagy ateisták, de a karácsony közös kultúránk, közös civilizációnk része. Fontos most erről beszélni, most, amikor el akarják tőlünk venni a karácsonyt.

Olyan kultúrákkal kerültünk most közvetlen érintkezésbe, amelyek hódítani akarnak és nem együtt élni. Nem a mi kultúránk értékeiből akarnak meríteni, hanem a saját értékeiket akarják uralkodóvá tenni.

Nem kell őket vádolnunk! Más hit, más civilizáció, más értékek. Egyébként az elmúlt évezredek során a mi civilizációnk, a mi kultúránk se volt mindig befogadó. Elődeink hódítottak, új földeket szereztek, emberek millióit kényszerítették elfogadni azt, amit ők tartottak jónak.

Lehet mea culpázni a múltért, ahogyan mostanság a liberális nyugaton sokan teszik. De a modernkori bocsánatkérés nem más, mint a mai bűnök elfedése. Rotterdam polgármestere bocsánatot kérhet azért, hogy egykor a hollandok rabszolgaságba kényszerítettek népeket, de ez nem változtat a múlton, és elfedi azt a tényt, hogy a holland, és általában a nyugat-európai tőke ma ugyanúgy leigázza a népeket, bár kétségkívül ma már senkit se vernek rabláncra.

Ne az idegen civilizációkat vádoljuk azzal, hogy meg akarnak hódítani bennünket! Vádolni azokat a nyugati politikusokat kell, akik ide engedik az idegen civilizációkat, nem küzdenek ellenük, hanem megadják magukat.

Vádolni azokat kell, akik a mi, egyébként európai értékeinket akarják felszámolni. A polgárság, a tőkésosztály, nevezd, ahogyan jól esik, az elmúlt harminc évben szabadjára engedte az antikommunizmust, és ki akarnak irtani mindent, amit a szocializmus a kultúrában, a művészetben, az emberi kapcsolatok terén tett. Kolumbusz és a többi felfedező szobrát az őrült liberalizmus távolítja el. Az eszeveszett konzervativizmus viszont eltávolítja Marx és Lenin szobrait, sőt a művészetből száműzi a munkást, a dolgozót, az egyszerű embert.

A konzervatívok a szívükhöz kapnak, amikor transzvesztita minisztereket látnak és az LMBTQ erőszakos terjesztésével kerülnek szembe. Igazuk van! Nem szabad megengedni! Mi is ezt mondjuk.

De vajon a konzervatívok mindent megtettek a társadalmak immunrendszerének védelmére? Helyes volt ideológiai alapon, sőt puszta gyűlöletből felszámolni mindazt, amit a szocializmus teremtett?

A szocializmus igenis a társadalom védekező rendszerét erősítette azzal, hogy az alapvető élethelyzeteikben akart segíteni az embereknek. És nem kis csoportoknak, hanem a többségnek. Jogot és lehetőséget adott a munkára. Ingyenes egészségügyi ellátáshoz és oktatáshoz juttatott milliókat.

A szocializmus számára a munka dicsőség is volt. Az alkotó ember, a tudós, a munkás, a traktoros lett a kor hőse. Mindez megszűnt az elmúlt három évtizedben. A munka becsülete helyébe a pénz lépett. Ez a világ azé, akinek pénze van.

De ettől nem lett erősebb az immunrendszerünk. Sőt, egyre kevésbé tudunk ellenállni a külső fertőzéseknek. Csodálkozunk, hogy az unokánk nem akar dolgozni, csak jól élni. Megdöbbenünk, hogy nyoma sincs szolidaritásnak, az emberek közömbösek. Nem vesszük észre, hogy az erőszak, az egyén mindenek felett szemlélete felőröli maradék erőnket.

A konzervatívok most észhez kaptak. Megkísérlik újjászervezni erőiket. A család, a gyermek, a nemzet kerül középpontba. A napi politikában, a családok támogatásában sok mindent megcsinálnak abból, amit egyszer a szocializmus már megcsinált. Tegyék, örülünk neki, ha ez segít az embereknek!

De a konzervatív muníció kevés lehet a liberalizmus és az idegen kultúrák egyidejű támadásával szemben. A konzervatívok kétségkívül olyan fontos értékeket védenek, mint a család, a nemzet. De a pénz az ő világukban is meghatározó. A pénz viszont nem egyesíti, hanem megosztja a társadalmakat.

Kínlódunk a koronavírussal, félünk a betegségtől. De talán jobban félünk a bizonytalanságtól. Olyan világra vágyunk, ahol pontosan tudjuk, hogy mi a jó, és mi a rossz. Olyan világra, ahol bízhatunk társainkban, az államban, az emberekben.

Mi utáljuk a világot, ahol csak a pénz számít. Új közösségi társadalmat akarunk, ahol az ember a fontos, nem a pénz. Szerintünk nem vagyunk egyedül.

Boldog karácsonyt Önöknek!