A jóléti társadalom fogalmát a kapitalizmus szülte meg. A szocializmus a tőke ellen küzdő munkásmozgalom fogalma és célja. Összekapcsolható-e a két fogalom? Mondhatjuk-e, hogy célunk a jóléti szocializmus?
Mitől függ a jólét?
Egy társadalom tagjainak életszínvonala, életminősége, jóléte alapvetően két dologtól függ: az adott ország gazdaságának, termelő erőinek fejlettségétől és az elosztási viszonyoktól.
Az elosztás módja a társadalom jellegétől függ. A kapitalizmusban két forrásból lehet részesülni a javakból. Egyrészt az emberek az elvégzett munkájuk után kapnak jövedelmet, másrészt a tőkéjük után járó profit képezi a másik forrást. Ebből fakadóan halálra dolgozhatod magad, mégsem lesz annyi jövedelmed, mint a milliomosnak.
A szocializmusban a megtermelt javakat az elvégzett munka alapján osztják el. Aki többet és jobban dolgozik, többet kap. A szocializmusban korlátozottan létezhet ugyan magántulajdon, amiben az illető tőkéje van, és ezután is kaphat jövedelmet. Ez azonban csak kivételes és nem törvényszerű.
A kapitalizmusban a tőkés és a tőkével nem rendelkező dolgozók között küzdelem folyik az elosztás meghatározásáért. A tőkés abban érdekelt, hogy a dolgozó a lehető legtöbb ideig a lehető legkisebb bérért dolgozzon. A dolgozó érdeke ezzel ellentétes: a lehető legrövidebb ideig akar dolgozni, és a lehető legnagyobb bérért. Itt kezdődik az osztályharc.
A szocializmusban a tulajdon társadalmi tulajdonban van. Az elosztás elve, azaz mindenkinek munkája szerint, a szocializmus lényegéből fakad.
Jóléti kapitalizmus
A második világháború után, az ötvenes-hatvanas években Nyugat-Európa országai jelentős fejlődésen mentek keresztül. Az USA jelentős pénzt pumpált a háborúban vesztes nyugat-európai országokba.
A nyugat-európai országok tőkés körei megértették, hogy a dolgozóknak többet kell adni, mint korábban, és olyan juttatásokat is kell adni, amelyekre korábban nem volt példa. Miért? Nos, azért, mert 1945 után Európa keleti részén győzött a szocializmus. A szocialista társadalom olyan juttatásokat adott a tömegeknek, amelyekre felfigyeltek a tőkés országok dolgozói is. Ilyen volt a mindenkire kiterjedő társadalombiztosítás, a nyugdíj és a kedvező nyugdíjkorhatár (férfiaknál 60 év, nőknél 55 év), az ingyenes egészségügyi ellátás, az olcsó, államilag támogatott könyvek, az ingyenes sportolás és sok minden más.
A nyugat megértette, hogy a tömegek előbb-utóbb vágyódni fognak a szocializmus iránt. Ezt elkerülendő számos társadalmi juttatást adtak az embereknek. Ráadásul magasabb szinten, mint a szocialista országok, hiszen a nyugati országok gazdagabbak voltak. Így alakultak ki a tőkés jóléti társadalmak.
A szocializmus jóléte
A tőkés propaganda mindig is azt sugallta és sugallja ma is, hogy a szocializmus egyenlő a szegénységgel, az egyenlősdivel. Az emberek boldogulásának egy útja van, a kapitalizmus, a magántulajdon, a piacgazdaság.
Tény, hogy a szocializmus Európa és a világ szegényebb országaiban győzött. Gondolkodhatunk azon, hogy mi lett volna, ha a gazdag országokban győzött volna, de nem érdemes. Így alakult.
A szocialista országok a gazdasági fejlettség alacsonyabb szintjén igyekeztek az embereknek a lehető legtöbbet nyújtani. A szocializmus politikája egyszerű volt. Mindenki kapott nem túlságosan magas, de a normális élet biztosításához szükséges fizetést. Az állam a megtermelt jövedelem többi részét nem osztotta ki fizetésként, hanem centralizálta és különböző társadalmi juttatások formájában adta oda a dolgozóknak.
A fizetés nem volt olyan magas, mint nyugaton, de a kórházi ellátásért, az iskoláért nem kellett fizetni. Olcsó volt a villamos áram, a víz árát senki sem számolta senki. Olcsó volt a könyv, a színház- és mozijegy. Az idősebbek emlékezhetnek, hogy a kenyér évtizedeken át 3.60 forintba került.
A szocialista országok tisztában voltak azzal, hogy elosztani azt lehet, amit megtermeltek. Éppen ezért mindent megtettek a gazdaságuk fejlesztéséért, vagyis azért, hogy az elosztható jövedelem több legyen. E téren jelentős sikerek születtek, az emberek élete jelentősen javult a szocializmus évtizedei alatt.
A szocialista országok azonban nem tudták olyan mértékben növelni a gazdaságot, és az elosztható javakat, mint ahogyan szerették volna. Ennek egyik oka a történelmileg örökölt szegénység volt, másrészt az a tény, hogy rengeteget kellett honvédelemre költeni. A kapitalizmus ugyanis az első perctől kezdve arra törekedett, hogy megsemmisítse a szocialista országokat. A nyugat nem mert világháborút indítani a szocialista államok ellen, de folyamatosan növelte a fegyverkezési versenyt, arra kényszerítve a szocialista országokat, hogy egyre többet költsenek fegyverkezésre.
A szocialista rendszer állta a versenyt. Ugyanakkor tény, hogy a szocialista országok nem tudták kialakítani a közösségi, társadalmi tulajdon működtetésének leghatékonyabb formáit. A közösségi tulajdon a legtöbb helyen állami és szövetkezeti tulajdon formájában jelent meg.
Sokféle kísérlet volt. Jugoszláviában önigazgatási rendszert alkalmaztak, ahol a gyár dolgozói döntöttek a termelési kérdésekről.
Másutt a tőkés módszerek átvételével próbálkoztak. A lenini NEP (Új gazdaságpolitika) vagy az 1968-as magyar gazdasági reform egy tőről fakadtak. A társadalmi tulajdon többsége mellett megkísérelték alkalmazni a tőkés piacgazdaság egyes módszereit.
A szocializmus története bizonyította, hogy a dolgozó nép képes működtetni a gyárakat, bankokat, azaz a termelőerőket, és jelentős gazdasági sikereket elérni. Képes olyan elosztási elveket érvényesíteni, amelyek nem a pénzből indulnak ki, hanem az emberek érdekeiből és szükségleteiből.
Egy dolgot nem sikerült megoldani: a tőkés rendszernél hatékonyabb ösztönzési rendszer kialakítása. Ahogyan Kádár János fogalmazott 1985-ben, „az embereket a fogyasztásban tettük érdekelté, nem a termelésben.” Ez azonban nem jelenti azt, hogy nem lehet megtalálni azokat a mechanizmusokat, amelyek a jobb munkában teszik érdekeltté a dolgozókat, de ugyanakkor nem vezetnek kapitalizmushoz.
Jelenleg több szocialista országban folynak kísérletek a társadalmi tulajdon új formáinak megtalálására és hatékony működtetésére. Ebben Kína élen jár. Új működtetési formákat találtak, amelyek kiemelkedő sikereket adnak a kínai gazdaságnak.
A kínai sajátosságú szocializmus módosította az elosztás elvét. Lehetővé tette, hogy a vagyon alapján is lehessen jövedelemhez jutni. Ugyanakkor alulról zárta a rendszert. Felszámolta a tömeges szegénységet és elérte, hogy mindenki elmondhatja: ma jobban élek, mint tegnap és tudom, hogy holnap jobban fogok élni, mint ma.
A kínai rendszer működésének alapfeltétele, hogy a hatalom a dolgozó nép kezében van, és a szocialista állam felügyeli, kézben tartja az alapvető gazdasági folyamatokat is.
A jóléti kapitalizmus bukása
A szocialista rendszer megbuktatása azonban nem várt fejleményhez vezetett. Elősegítette magának, a jóléti kapitalizmusnak a bukását. Mi is történt?
1990 óta a kapitalizmus folyamatos válságokat él át. Eleinte sikerült a válságot extenzív úton, azaz új piacok meghódításával ellensúlyozni. Erről szólt például az Európai Unió folyamatos bővítésé.
A külső terjeszkedés azonban nem folytatódhatott a végtelenségig. Kelet-Európában az EU tőkés körei beleütköztek az orosz és kínai tőkébe, illetve a kelet-európai országok időközben megerősödött nemzeti tőkés köreibe.
2008-ban súlyos válság indult el az USA-ból, amely megrázta az egész tőkés rendszert. A tőkés országok a válság terheit igyekeztek a dolgozó tömegekre, illetve a szegényebb országokra átrakni.
Ennek jegyében mindenütt csökkentették a szociális kiadásokat, növelték a munkaidőt és a nyugdíjkorhatárt, megszüntették a különböző kivívott privilégiumomat. Ezzel párhuzamosan korlátozták a dolgozók, a szakszervezetek jogait, és mozgásterét.
Tekintettel arra, hogy 1991-ig az európai szocialista rendszereket felszámolták, megszűnt a példa ereje. Már nem volt semmi, ami a tőkéseket engedményekre kényszerítette volna.
Ebben a helyzetben a tőke brutálisan megváltoztatta az elosztás elveit. Ennek következménye az, hogy jelentősen megnőtt a szupergazdagok száma és vagyona, és ezzel párhuzamosan a nagyon szegények tábora.
Ez az ellentmondásos helyzet mutatkozott meg a koronavírus megjelenésekor. A tőkés országok egészségügyi rendszere nem volt felkészülve tömeges problémák kezelésére, a tőkésállamok pedig nem tudták mozgósítani a társadalom erőforrásait.
A tőkés válság leküzdésére kétféle receptet találtak ki. A liberális recept szerint teljes szabadságot kell biztosítani a pénzügyi tőkének. A piac rendezzen el mindent. Ami hasznot hoz, az megmarad, ami nem hoz hasznot, arra nincs szükség, az pusztuljon! Ennek érdekében fel kell számolni mindent, ami a pénzügyi tőke útjában áll. A nemzetállam is akadályozza a tőkét, tehát fel kell számolni, és közös, nemzetek feletti európai államot kell létrehozni.
A tőkés válság leküzdésének másik receptje a konzervatív erőkhöz fűződik. Ez a megoldás elsősorban a kelet-európai országok egy részét jellemzi. A lényege: nincsenek általános receptek, minden országnak a saját eszközeivel, a nemzeti lehetőségek kihasználásával kell a kapitalizmust megmenteni.
Az orbáni „jóléti Magyarország”
Az Orbán-kormány legfőbb érve a választásokon az, hogy 2010 óta sikerült az ország helyzetét stabilizálni. A gazdaság sikeresen fejlődik, az emberek egyre jobban élnek. Vagyis, ezt kell folytatni! – mondják.
Mit is csinált az Orbán-kormány? Államkapitalista módszereket vezetett be. Ez azt jelenti, hogy az állam szerepét megnövelték a társadalom, sőt a gazdasági működtetésében.
A tőkésállam mindig jelen van. A piacgazdaság működését ugyanis az állam biztosítja a törvényeivel, az állami apparátussal, a dolgozói tömegek elnyomásával.
Az Orbán-kormány azonban többet tett. Először, megnövelte az állam tulajdonosi szerepét. Bankokat, gyárakat vettek ismét állami tulajdonba. Ezzel közvetlen befolyást gyakorol a gazdaságra.
Másodszor, óriási kedvezményekkel óriási mértékben beengedte a külföldi tőkét a termelésbe.
Harmadszor, tudatosan beavatkozott az elosztási folyamatokba. Abból indultak ki, hogy a nyugati modellek alkalmazása a nyugatinál szegényebb magyar társadalom teljes kizsigereléséhez vezetne, aminek tömegelégedetlenség, netán antikapitalista forradalom a vége. Az Orbán-kormány ezért bizonyos területeken korlátozta a nagytőkét és az így szerzett forrásokat az embereknek adta. Ide tartozik a rezsicsökkentés, de a most alkalmazott árstop is.
A tőke megértette, hogy áldoznia kell, ha nem akar sztrájkokat, tüntetéseket. Ezért lenyelték az Orbán-kormány korlátozó intézkedéseit. Cserébe a kormány megígérte, hogy szigorúan elnyomja a dolgozók minden lehetséges tőkeellenes megmozdulását. Az orbáni törvények például szinte lehetetlenné teszik a sztrájkokat.
Az Orbán-kormány azt is megígérte, hogy az aktív gazdaságpolitikájával új piacokat és új profitszerzési lehetőséget biztosít a tőkének. Erre jó példa az egészségügy. A kormány nem költ eleget az állami egészségügyre, így teret nyit a magánegészségügy előtt. Akinek ugyanis van pénze, és gyógyulni akar, mehet a magánkórházakba.
Hasonlóképpen jó példa az építőipar. A kormány a lakosságnak adott lakáshitelekkel ösztönzi a lakásépítkezést. Nem bérlakást épít, hanem hitelt ad. A lakást a magántőke építi. Az állami stadionépítési programok, a történelmi épületek felújítása mind, mind piacokat teremt.
Az orbáni „jóléti Magyarország” azonban számos ellentmondást tartalmaz. Először is, a tőke korlátozásának megvannak a határai. Ezek abból fakadnak, hogy kapitalizmus van, és az Orbán-kormány tőkés kormány. Nem véletlen, hogy a szupergazdagok, a milliárdosok közvetlen megadóztatása szóba sem jöhet. Ha ezt megtenné, már majdnem átlépne a szocializmusba.
A kormány nem képes a külföldi tőke uralmát megtörni a kiskereskedelemben. De amíg a multik uralják a boltokat, ők határozzák meg, hogy vesznek-e magyar árut és mennyiért adják az embereknek.
Másodszor, az Orbán-kormány nem annyit ad az embereknek, amennyire szükségük lenne. Annyit ad, hogy a tömegek befogják a szájukat, ne menjenek az utcára, ne akarják a kapitalizmus megváltoztatását.
Igen ám, de vannak kritikus helyzetek. Az Orbán-kormány majdnem belebukott a koronavírusügybe. Küzdött a járvány ellen, de eközben a kórházak nem tudták kielégíteni az emberek mindennapos igényeit, és az elégedetlenség nőtt.
Előállhat ilyen helyzet akkor is, ha az EU válsága tovább mélyül és a nyugati tőke visszavonul. Hasonló helyzetet idézhet elő egy európai háború is, amelyet nem lehet kizárni.
Az orbáni modell kiváló eszköz a kapitalizmus stabilizálására. Kiváló, de nem örökérvényű és számos ellentmondást is tartalmaz, amelyek idővel a modell bukását idézhetik elő.
Jóléti szocializmust!
A szocializmust azért akarunk, mert az embereknek akarunk jobb életet. A kapitalizmusban lehet javítani az életszínvonalat, lehet többet keresni. De ez döntően a tőkések akaratától függ. A pénz, a tulajdon ugyanis náluk van.
Ingyen semmit sem ad a tőke. Meg kell harcolni érte. A Munkáspárt például ezért követelte a 250 ezer forintos minimálbér és a 100 ezer forintos minimálnyugdíj bevezetését. Ezért követeljük a nyugdíjkorhatár csökkentését, a férfiaknál 60 évre, a nőknél 55 évre.
Tartós sikert, alapvető változást azonban csak akkor érhetünk el, ha nem a tőkések osztják el az ország jövedelmét, hanem a dolgozó emberek.
Mondhatjuk-e, tehát hogy célunk a jóléti szocializmus? Igen, mondhatjuk. Sőt, ezt kell mondanunk, nincs más út!
