Nők voltak, vannak és lesznek is, bár a mai LMBTQ-s világban már nehéz biztosra menni. De akárhogyan is nézzük, nőkkel élünk együtt, amióta ember az ember. Hol így, hol úgy, de együtt. Megmondom őszintén én személy szerint nem nagyon szeretnék ezen változtatni.

Manapság politikai divat lett bocsánatot kérni a múltért. Megkövetik például az amerikai indiánokat, hogy Kolumbusz felfedezte Amerikát és az akkori, úgymond, európai értékek alapján bánt el a bennszülöttekkel. Eközben senki sem gondol arra, hogy a mai európai értékek is viszonylagosak. Könnyen lehet, hogy a mai nyugat-európai politikusok utódainak is sűrűn kell majd elnézést kérniük. Mondjuk, tőlünk!

Én most, nem divatból, hanem őszinte meggyőződésből bocsánatot kérek minden nőtől azért, ahogyan férfi elődeink bántak velük.

Nem mennék vissza régi korokba, amikor a nőt nem vették ember számba. Semmilyen bocsánatkérés sem tünteti el a múltat. De ki-ki a saját életében, a jelenében változtathat.

Én a korai szocializmus családmodelljének gyermeke vagyok. Apám nem engedte, hogy anyám állást vállaljon. Apám a Lázár utca nyomorából jött. Számára életprogram volt, hogy gyerekei ne üres lakásba menjenek haza, mindig legyen étel az asztalon. Anyám, aki csongrádi kubikus családból jött Pestre, elfogadta ezt a szerepet. Persze meg is tehette, mert egy fizetésből is meg tudtunk élni. Szerényen, de megéltünk.

Nem apámért kérek elnézést, hanem magamért, hiszen ennek a családi munkamegosztásnak köszönhetően nem kellett napközibe járnom, anyám mindenről gondoskodott, még arról is, hogy tizenévesen megtanuljak németül.

A nők helyét, és ezzel együtt a férfiak helyét minden korban minden társadalomnak, minden családnak meg kell találnia. A nők ma látványosan előretörtek a politikában. Németországnak a külügyminisztere és hadügyminisztere is nő. A mostani háborús időkben olyan szavakat mondanak Oroszországról, az orosz emberekről, amelyekkel Hitler egykori tábornokai se versenyezhetnének.

Szlovák szomszédaink se panaszkodhatnak, egy környezetvédelmi aktivista nő lett a köztársaság elnöke. Ám legyen! Érvényesüljön a modern nő! De ez a modern nő kárt okoz. Utálja Oroszországot és örül annak, hogy amerikai katonák mennek Szlovákiába. Jobban uszít a belarusz elnök ellen, mint Szvjatlana Cihanouszkaja, ami azért nem kismiska.

Rendesen bevásároltunk az Európai Bizottság elnökasszonyával is. Nagy volt az öröm, hogy az EU történetében először egy nő került az élre. Nos, könyörtelenségből, a liberális politikából, a német érdekek képviseletéből, jeles!

De a többiből elégtelen! Hova juttatta Európa népeit a covid idején? Mit tett Európa békéjéért? Német arisztokrata maradt akkor is, amikor európai embernek, európai nőnek kellett volna lennie.

A Biden-adminisztráció az USA Európa-politikáját Victoria Nuland kezébe helyezte, aki szívből megvet mindenkit, aki nem olyan, mint ő, vagyis nem esküszik Amerika és a liberális modell mindenhatóságára.

Bocsásson meg a kedves olvasó, ha nem példálódzok a magyar politikai élet női szereplőivel. Ismerjük őket. Véleményünk is van róluk, Önöknek is, nekem is. Az ízléstelenséget, az alpáriságot, a hazugságot, az embertelenséget a férfiaktól sem lehet elfogadni, de valahogy megszoktuk. Ha ugyanezt látjuk női szereplőknél, nem csoda, hogy sok ember undorral fordul el a közélettől.

Az Országgyűlés hamarosan megválasztja az új köztársasági elnököt. Jó dolog, hogy egy fiatalt, egy nőt jelöltek erre a tisztségre. Novák Katalin családügyi miniszterként sok olyat tett, amit a szocializmus egykor már megcsinált és a Munkáspárt is megtenne a családokért, az emberekért. Meglátjuk, hogy államfőként lesz-e szava mindannyiunkhoz, Önökhöz, hozzánk!

Az elmúlt két hétben ajánlásokat gyűjtöttem a választási kampányban. Az utcán, az emberek között. Találkoztam asszonyokkal, lányokkal, sokakkal. Olyanokkal, akikhez nem jut el a kormánypolitika figyelme. Az életbe belefáradt tanárnő, akinek még két éve van a nyugdíjig, és addig egy patikában takarítónő. A határmenti városkában lakó asszony, aki 22800 forintból él, amit hivatalosan „foglalkoztatást helyettesítő támogatásnak” hívnak. A leszázalékolt családanya, aki várja sorát a szívműtétre, és minden percben érzi, hogy az óra ketyeg. A kisvárosi közmunkásnő, magyarul, utcaseprő, aki nem alkoholista, nem drogos, egyszerűen csak elbánt vele az élet. Az idős néni, aki a délelőtt folyamán háromszor is lement az élelmiszerboltba, hogy emberi szót halljon.

Nőnapon gondoljunk rájuk is! Beszéljünk az ő sorsukról is! A sikeres üzletasszonyokról, a közélet percasszonyairól hallunk eleget. Nekik nem kell segítenünk. Ők érvényesülnek maguk is, ők jó időben jó helyen voltak és láthatólag vannak is.

Segíteni azoknak kell, akik egyedül nem képesek megbirkózni a pénz világával. Mi, a Munkáspárt az ő hangjukat akarjuk felerősíteni, az ő érzéseiket akarjuk képviselni, az ő álmaikat akarjuk valóra váltani.

És még valami, lehet, hogy nagy kérés. Asszonyok, lányok, maradjatok nők! Ne akarjatok mások lenni, vagy mássá válni. Legyetek embertársaink, akiket szerethetünk, gyámolíthatunk, akikkel együtt élhetünk!