2020 január 18

Mi a bal szemünkkel nézünk a világra. Így sok mindent észreveszünk, amit csak a jobb szemünkkel nem látnánk. Másként is látjuk a világot, mondjuk úgy, balszemmel. Ezután minden számunkban elmondjuk, miként is látjuk az éppen esedékes eseményeket a saját politikai értékítéletünk alapján, balszemmel.

Békét akarunk, nem háborút!

Január végén az utcára megyünk. A háború fenyegető veszélyére hívjuk fel az emberek figyelmét. Környezetünket, ismerőseinket, barátainkat akarjuk rádöbbenteni, hogy a háború nem csupán elvi lehetőség, hanem nagyon is fenyegető valóság.

A tőkés világ, válságban van. Mindenki terjeszkedni akar, új erőforrásokat szerezni, elvenni mások piacait, uralkodni az emberek tudata felett. A meglévő intézmények csődöt mondtak, legfeljebb csitítani tudják a háborús zajt, de megállítani a háborús kalandorokat már nem.

“A háborúkat politikusok indítják és katonák vívják meg, de a felelősség a rendszeré, a kapitalizmusé.”

Profitot minden áron! Ez a kapitalizmus törvénye, ami felülír minden józan mérlegelést, emberi érdeket. A profitért, a puszta pénzért szenvedésbe, pusztulásba sodor embereket, népeket.

A nagyhatalmak egymással birkóznak. Kié legyen Ukrajna? Ki lesz a Balkán ura? Ki dönthet Szíria, Irak, a Közel-Kelet jövőjéről? Sikerül-e újra gyarmatosítani Latin-Amerikát? Hol az egyik győz, hol a másik, de egyik sem adta fel a reményt, hogy a végén ő győz.

A világ hatalmasai fegyverkeznek. A több fegyver, a több katona nem nagyobb biztonságot jelent, hanem nagyobb kísértést. Minden új fegyver, minden újabb rakéta Kelet-Európában, minden szankció a háborúhoz visz bennünket közelebb.

A tőkés világ, az USA, a NATO mindenkit letarolnak, aki ellenük mer tenni. A társadalmi haladást akarják megállítani. A népek szabadságvágyát elfojtani, a szocializmust kiírtani mindenütt a világban.

Bennünket, embereket, népeket nem kérdeznek. Bennünket átvernek, becsapnak, manipulálnak. Nem kell tartani új világháborútól, mondják. Hetvenöt éve a világ egyetlen hatalma sem kockáztatta meg, hogy világméretű háborút indítson el. De hetvenöt éve folyamatosan folynak a háborúk. Hol a világ egyik sarkában, hol a másikban, de folynak.

Mi gépekkel, drónokkal, rakétákkal hadakozunk, mondja Amerika. Nem lesz veszteség, nem lesz idejük visszalőni. Mondják, és el is hiszik.

A háború a profik dolga, az embereket nem érinti, sugallják nekünk. A háborúkat szinte nem is látjuk. Mintha nem is lennének. Már nem mutatják a frontra menő vonatszerelvényeket, mint pár évtizede. A pályaudvarokon nem látunk gyermeküket sirató anyákat. A háborúk nagy részét profik vívják egymás ellen, nem sorozott katonák. A profiknak fizetnek, ahogyan fizetnek a gyárban a munkásnak, a tanárnak az iskolában. A profinak pedig ne járjon a szája! Fizetnek neki a sebesülésért, a halálért, és ha megússza, nyugdíjat is kap.

De a profi katonák nem a mi gyerekeinkből lesznek? Könnyebb lesz az anya gyásza, ha a fia hivatásosként esik el? Miért akarják bebeszélni nekünk, hogy Irakban nincs veszélyben a magyar katona, hiszen csak kiképzőként van ott? Miért akarják elhitetni velünk, hogy Afganisztánban a magyar katona nem harcol, csak őriz és véd? Őt nem lőhetik le? Ő nem részese a háborúnak?

Igen, nincs háború, de mégis hadban állunk, mi, magyarok. Miért megyünk Irakba, Afganisztánba, Koszovóba és máshova? A szent világszabadságért? A magyar föld védelméért? Gyermekeink jövőjéért?

Ugyan! Amerikáért megyünk hadba, azért, hogy ők legyenek még gazdagabbak, hogy ők uralják a földgázmezőket, a víztartalékokat, vagy csak nemes egyszerűséggel, az ópiumültetvényeket.

De vajon Amerika hadba menne-e értünk? Vagy legalább is rászól-e Amerika a románokra, amikor Trianont nemzeti ünneppé akarják nyilvánítani? Az ukránokra, hogy ne bántsd a magyart? Érdekli-e Amerikát, a NATO-t, hogy Kárpátalján tanulhat-e magyarul a magyar gyermek?

Miért szavazza meg a magyar kormány, hogy NATO-fegyvereket és katonákat küldjenek az orosz határra? Miért szállunk be a fegyverkezésbe?

Mi lesz, ha úgy járunk Amerikával, mint egykor Németországgal? Belerángatnak bennünket a világháborúba, elvárják, hogy hűséggel kitartsunk az utolsó katonáig, aztán otthagynak bennünket.

Emeljük fel szavunk a háború ellen! Tiltakozzunk a fegyverkezés, a háborús politika ellen! Irtsuk ki a háború gyökereit, a profit, a pénz világa helyett teremtsük meg az emberek világát! Kezdjük most, amíg nem késő!

2020 január 11

Mi a bal szemünkkel nézünk a világra. Így sok mindent észreveszünk, amit csak a jobb szemünkkel nem látnánk. Másként is látjuk a világot, mondjuk úgy, balszemmel. Ezután minden számunkban elmondjuk, miként is látjuk az éppen esedékes eseményeket a saját politikai értékítéletünk alapján, balszemmel.

Akarjunk a magunk sorsának alakítói lenni!

A patkány a kínaiak szerint kedves, aranyos állat, s a hagyomány szerint jót jelent. Jó, persze, nem biztos, hogy ez jut eszünkbe, ha az Árpád híd lábánál találkozunk velük, de legyünk őszinték: ezért nem szegény patkány a felelős.

A kínaiak mindenesetre a patkányt tették az első helyre a horoszkópjuk tizenkét jegye közül, így 2020-at a megújulás évének is betudhatjuk.

A megújulás nem mindig jelent jót. Nehéz jónak mondani a török elnök és a török parlament döntését arról, hogy hadsereget küldenek Líbiába. A NATO-szövetségesek egy kicsit morogtak, de nem állították le Erdogan nagyhatalmi ambícióit. Van is rá okuk, hiszen az amerikaiak, a franciák és a britek voltak azok, akik az egykori elnök, Kadhafi megölésével feldúlták a rendet, és polgárháborúba taszították Líbiát. Aztán a németek biztató szavára elindult a menekültáradat Európa felé, aminek ma sem látni a végét.

Mondhatnánk, hogy nincs új a nap alatt. 1908-ban az Osztrák-Magyar Monarchia csatolta magához Boszniát, mondanom sem kell, a rendcsinálás címén. 1935-ben Mussolini Olaszországa döntött úgy, hogy az etiópoknak jót fog tenni, ha az olasz csapatok lerohanják Etiópiát. Rend egyik kalandból sem lett, két nagy háború viszont igen!

Trump az év elején nemes egyszerűséggel arra utasította hadseregét, hogy öljék meg az iráni hadsereg egyik mitikus vezetőjét. Csak úgy, lazán, egy drónnal! Amerika persze borzalmasan utálja, hogy Irán nem tartja magát alábbvalónak az USA-nál. Ha a távoli USA beleszólhat a Közel-Kelet ügyeibe, miért ne lenne joga ugyanerre Iránnak is, amely végül is ott van? Csak hát Trump és az Egyesült Államok Jupiternek képzeli magát, s amit neki szabad, azt nem szabad a kisökörnek.

Amerika ilyen kisökörnek néz bennünket is. A budapesti amerikai nagykövet videóüzenetében sorolta fel, hogy mi mindent vár még a magyar kormánytól. Például, hogy hagyjuk a fenébe Paks-2-öt és ne cseszegessük az ukránokat, csak azért, mert a kárpátaljai magyar gyerek nem tanulhat magyarul.

A patkány évét nálunk a köztársasági elnök nyitotta meg, aki nemzeti közmegegyezést javasolt a klímavédelem ügyében és retorikai fogásnak nevezte a klímavészhelyzet kihirdetését Budapesten. A fővárosi polgármester valamilyen oknál fogva úgy érzi, hogy két Jupiter van az országban, sőt ő az igazi Jupiter, így liberális gúnnyal, de lazán lehülyézte az ország elnökét, mondván, hogy „az a zavarba ejtő érzésem, hogy valami gond van azzal a tudásmennyiséggel, amit elnök úr megkap”. Nem dolgunk igazságot tenni ebben az ügyben, de szerényen megjegyeznénk: a klímát nem mi, egyszerű emberek tesszük tönkre, hanem a tőkés monopóliumok. Úgyhogy, akárki is Jupiter, a klímát nem lehet megvédeni, ha nem lépnek fel a tőke pénzéhsége ellen.

A politikai erőktől nem örömódákat vagy gyászbeszédeket várnak az emberek, hanem a problémák őszinte bemutatását.

Ha már a Jupiter-kisökör problematikánál tartunk, bátorkodom megjegyezni, hogy nem szép dolog bennünket, embereket kisökörnek nézni. A média egyik része azt sugallja, hogy minden oltárian OK, országunk töretlen fejlődése nincs veszélyben. A média másik része arról igyekszik meggyőzni, hogy nyakunkon a válság, a kormány miatt minden el van szabva, de nincs gond, mert a „szabad városok” elindultak hódító útjukon és hamarosan megváltják a világot.

E helyről tudatom, hogy én is és millió más honfitársam olvasunk újságot, sőt rajta vagyunk a világhálón. Egyszóval tudunk arról, hogy az európai kapitalizmus válságban van, és sok jóra az idén se lehet számítani. Olvastunk a kormány gazdaságvédelmi programjáról is, ami nyilván azért született meg, mert érzik a bajt. Azt persze kérdésesnek tartom, hogy a nyugati válságot meg lehet állítani Hegyeshalomnál.

A politikai erőktől nem örömódákat vagy gyászbeszédeket várnak az emberek, hanem a problémák őszinte bemutatását, és főleg azt, hogy a politikai erők, a kormány, az ellenzék, mit tesznek ellenük. Elég az álvitákból!

Sok mindenben kellene változtatni 2020-ban. Én például abbahagynám a kommunistázást, a múlt becsmérlését. Ne higgye bárki is, hogy ez bárkinek is hoz új szavazókat. Senkinek sem hoz! A szocializmus is része a magyar történelemnek. Az emberek nem polgárháborúra vágynak, hanem nyugalomra és biztonságra.

A patkány nem fog csodát hozni 2020-ban. Nem is csodában kell reménykednünk. Ismerjük végre fel, hogy a világ megváltoztatható. Akarjunk részesei lenni a világ megváltoztatásának! Ha keveselljük a minimálbért, szólaljunk fel ellene! Ne azt várjuk, hogy valaki majd elintézi helyettünk. Ha azt látjuk, hogy az ország, a városok, a falvak vezetői lopnak, csalnak, korrumpálódnak, akkor harcoljunk ellene, akármilyen párthoz is tartoznak az illetők! Akarjunk a magunk sorsának alakítói lenni!

Mi, a Munkáspárt ezen leszünk!
Ígérem Önöknek. Boldog újévet!

2019 december 21

Mi a bal szemünkkel nézünk a világra. Így sok mindent észreveszünk, amit csak a jobb szemünkkel nem látnánk. Másként is látjuk a világot, mondjuk úgy, balszemmel. Ezután minden számunkban elmondjuk, miként is látjuk az éppen esedékes eseményeket a saját politikai értékítéletünk alapján, balszemmel.

Boldog karácsonyt, Magyarország!

Szeretem a Karácsonyt. A Szent Karácsonyt! A szent szót nem vallásos meggyőződésből használom, hanem a félreértések és a politikai áthallások elkerülése végett.  Manapság nem árt óvatosnak lenni. Mert ugye, Karácsony itt, Karácsony ott, Karácsony mindenütt, úgyhogy összezavarodik az ember. Szóval az a Karácsony, amiről én beszélek, az Szent, a másik nem az, még ha azzá is kívánják avatni.

Szent Karácsony legszebb értékeink, legnemesebb hagyományaink egyike. Hogy mondja Teve a „Hegedűs a háztetőn” -ben? „Mert Anatevka a mi otthonunk. És hogyan tartjuk az egyensúlyt? Mi a titka? Egy szóval megmondhatom: a hagyomány.”

Magyarország a mi otthonunk. Szent Este délutánján kihal a város.  Ha az égből csöppennénk ide, akkor is tudnánk: itthon vagyunk. Karácsonyfát állítunk, ajándékot adunk. Halászlét eszünk, töltött káposztát és sok bejglit.  Ez a mi Karácsonyunk, a mi országunk. Így volt ez gyermekkoromban, így van ma is, és remélem, hogy így lesz évek, évtizedek múlva.

Nincs nehezebb, mint védeni a hagyományt. Megvádolnak: öreg vagy, maradi, konzervatív, a fejlődés gátja! Rúgd fel a hagyományokat, és máris te vagy a fiatal, a korszerű, a haladás megtestesítője!

Kapkodjuk a fejünket. Körülöttünk dübörög az ideológiai háború. A tőkés világ erői vérre menő csatát vívnak az új piacokért és erőforrásokért, és ami talán még lényegesebb, az emberek tudata feletti uralomért.

A tőke már szinte mindent megteremtett ahhoz, hogy uralja a tudatunkat. Az okostelefonok rabjává tett egész nemzedékeket. Virtuális világba kényszerít bennünket. A virtuális világ információi határozzák meg valóságos cselekedeteinket, sőt formálják egyre inkább álmainkat is.

Még nem vagyunk zombik.  Legalábbis többségünk nem az. Még megpróbálunk kiszabadulni az információs rabságból. Még keresünk alternatív tájékozódási forrásokat. Még védjük otthonról hozott értékeinket, foggal-körömmel ragaszkodunk hagyományainkhoz.

Kapaszkodunk mindenbe, amibe csak lehet. Mint az ember, aki a mocsár beszívó erejével küzd. Szilárd, megbízható pontok kellenek, különben elsüllyedünk, megfulladunk.

A tőke a pénzt, a profitot teszi mindennek mércéjévé. Ezzel szétzúzza a szolidaritást, egymás segítését, leértékeli a tudást, nevetségessé teszi a tisztességet. Erénnyé avatja a kapzsiságot, a közösség fölé emeli az egyént, kultusszá teszi az erőt.

Mindez nem új, évszázadok óta látjuk. De a tőke megérezte, hogy a világ népeinek előbb-utóbb elegük lesz, és akkor végleg vége a kapitalizmusnak. A kapitalizmus után pedig nem jöhet más, mint a közösségi társadalom, az információs kor szocializmusa. A tőke technikai fejlődése voltaképpen meg is teremti az új szocializmus technikai feltételeit. A hardver adott, a szoftvert kell kicserélni.

A tőke tudja azt is, hogy a kapitalizmus hagyományos intézményei nem képesek kezelni a válságot. A PR-trükkök, a harminc éves miniszterelnökök, a nők előtérbetolása ugyanúgy nem oldja meg a válságot, mint a durva, buta kommunistaellenesség.

A tőke beveti a ma létező legagresszívebb erőit, a liberális tőkét. A XX. században a válság ellen az államkapitalizmus és a fasizmus volt a „csodaszer”. Ma kifinomultabb módszereket keres a kapitalizmus megmentésére.

A liberalizmus megtévesztő. Alkotást hirdet, de valójában pusztít. Szabadságról beszél, de rabságba sodor. A liberalizmus számára semmi sem szent. Nevetségessé tesz olyan értékeket, mint a család, a hit, a szeretet. Abszolutizálja az egyén szabadságát. Rombolja a hagyományos kultúrát, végső leszámolásra készül hagyományaink ellen.

Az ember évszázadok óta megtanult védekezni.  A modern világban ez egyre nehezebb. Nehezebb, de nem lehetetlen. Amikor meggyújtjuk az adventi gyertyát, amikor Szenteste meghallgatjuk a Csendes éj dallamait, világnézetünktől függetlenül, hagyományainkat erősítjük. A szilárd hagyományokra lehet támaszkodni, lehet korszerű jövőt építeni.  Mert Tevének végül is igaza van: „Hagyomány nélkül olyan ingatag lenne az életünk, mint hegedűs a háztetőn.”

Boldog karácsonyt, Magyarország!